2023. január 9., 09:55

A társfüggő kapcsolat örökre tönkre teheti egy ember életét – Neves szakemberek adnak elő a témában, Léván

Január 15-ig lehet regisztrálni arra a konferenciára, amelyet a Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség Szeretve ártottunk címmel szervez Léván. A január 27-én és 28-án sorra kerülő szakmai találkozón a társfüggőség és a kapcsolati problémák kerülnek terítékre.

lánc
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

A rendezvény egyik szervezőjével, Szathmáry Zsuzsannával beszélgettünk, akivel portálunk tavaly már készített interjút.

Mit jelent a társfüggőség?

A társfüggőség, más szóval kodependencia,

a másik embernek, másik véleményének való kóros alárendeltség, ahol a kapcsolatban, akár párkapcsolatban a társfüggő személy a másik embertől, a partnerétől teszi függővé az önértékelését, a véleményét, hangulatát és a cselekedeteit is.

A társfüggő személyek a partnerükhöz függő módon kötődnek, szinte belefonódnak a másik személyébe, ahol a saját énképük, személyiségük, problémáik háttérbe szorulnak.

A társfüggő esetében fontos aspektus a kontroll, hiszen az alárendeltség mellett kényszeresen próbálja kontrollálni a másik személyt, annak viselkedését.

A társfüggőre jellemző az identitás bizonytalansága, az énhatárok elmosódása, túlzott gondoskodás, túlvállalás, tudatosan vállalt áldozatiság, megmentői szerep. A társfüggőknél fontos megemlíteni, hogy ők azok, akik nem tanulták meg szeretni önmagukat, ami a gyermekkorban elszenvedett szeretethiány, fizikai és/vagy érzelmi elhanyagolás, esetleg bántalmazás eredménye, egy diszfunkcionálisan működő családban. További életében a társfüggő személyt ez a deficit hajtja a másik felé, akitől a hiányai betöltését várja. A nyeresége az, hogy ebben a kóros, társfüggő kapcsolatban biztosítsa a saját fontosságát, nélkülözhetetlenségét. A társfüggő viselkedés megakadályozza az egészséges, szabad, egyenrangú és bensőséges emberi kapcsolatok kialakulását.

S hogy van-e ebből kiút? Sajnos azt kell mondanom, hogy ahhoz, hogy a társfüggő személy ebből a működésből kilépjen, kitanuljon, külső segítségre, szakemberre, terápiára van szüksége.

 Azok az emberek, akik nem ismerik ezt a kifejezést, már a szó hallatán is menekülnek a téma elől. Miért?

Nem vagyok benne biztos, hogy az emberek hallva a "társfüggőség" kifejezést, menekülnek tőle, bár elfogadom, hogy maga a fogalom többek számára ismeretlen és nehéz, ezért nem is foglalkoznak ezzel a témával, miközben sokakat érint.

Hogy látja, mekkora probléma a társfüggőség Felvidéken?

Ez a probléma nem régióhoz kötött, hanem a társas kapcsolatok rendszerének nagyon gyakori problémája, tehát mindenhol jelen van. Nem igazán tudatosított jelenség, holott az érintettség sokkal nagyobb, mint azt gondolnánk.

A jelenléte nem periférikus, hanem általános és ezért sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a kapcsolati, közösségi viszonyulásokat.

Miben segíthet az Önök által szervezett konferencia?

Mindenekelőtt a felismerésekben, - és a változás, változtatásoknak a szükségességét is feltárja. Azt is taglalja, hogy ez a működés kezelhető.

A téma iránt elkötelezett szakembereink által a résztvevők megismerhetik a családi kapcsolatok egészséges és patológiás működését, bemutatva a társfüggőség jelenségét és a párkapcsolati játszmákat.

Kibontják és elemzik a személyes és családi működések lehetséges elakadásait, ezek gyökereit és megoldási módjait.

Műhely jellege által a résztvevőknek lehetőségük lesz csoportmunkákban, a témában élményszerűen elmélyedni.

Kiket várnak a konferenciára?

A konferenciánk nem egy szakmai specifikumot tárgyal, hanem a mindennapi élet jelenségeit, ezért nyitott mindazok számára, aki érdeklődnek a téma iránt és szeretnének benne elmélyedni.

Hol lesz a rendezvény? Hogyan lehet jelentkezni?

A műhely-konferenciának a lévai Juhász Gyula Alapiskola ad otthont. Részvételi díj 30 euró, ez tartalmazza a szombati ebédet, büfé- és adminisztratív költségeket. A jelentkezés 15 eurós regisztrációs díj befizetésével válik érvényessé. A fennmaradó 15 euró a helyszínen fizetendő.

A regisztrációs díjat az alábbi számlaszámra téríthetik meg: SK59 0900 0000 0001 7149 9694. Jelentkezési határidő január 15-e vasárnap.
Jelentkezni Szathmáry Zsuzsánál lehet az alábbi elérhetőségeken: szatizsu@gmail.com, +421 908 192 110.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.