A taps egy kicsit nekem is szól
Az Ipolyságon élő Vanek Gábor civil munkája mellett hangmesterként tevékenykedik. Amatőr zenészként, énekesként is sokan ismerik, hiszen több ipolysági formációban zenélt már. Vele beszélgettünk a zenével való kapcsolatáról, arról, hogyan került az életébe a hangosítás, és hogyan lett szenvedélye a hangmesteri szakma.

Mikor kezdtél el érdeklődni a zene, a hangszerek iránt?
A zene gyerekkoromtól jelen van az életemben. Hatéves voltam, amikor a szüleim beírattak harmonikára, viszont én zongorázni szerettem volna, de a hetvenes években nem lehetett bárkinek zongorája. Másfél évig bírtam a harmonikatanulást. Később a húgomnak vettek egy zongorát, így kezdtem el én is kalimpálni a hangszeren. Akkoriban a jelenlegi nagyszombati érsek, Orosch János volt Ipolyvisken és Ipolypereszlényen a plébános. Multiinstrumentalistaként volt szintetizátora, különböző gitárjai, dobjai, így velünk, templomba járó fiatalokkal alapított egy zenekart. Mivel unokatestvéreim is ott játszottak, én is belógtam a próbákra. Így kezdtem el tanulni velük a hármashangzatokat, az akkordokat.
Végül kaptam egy szintetizátort, s beléphettem a zenekarba, ami a kilencvenes évek elejéig működött is, amíg a plébános itt szolgált. Az őt követő papok sajnos nem folytatták ezt a munkát. Tizenhat éves koromban az unokatestvérem, Zsolt volt a kántor. El kellett mennie katonának, nekem pedig volt egy-másfél hónapom arra, hogy felkészüljek az ő helyettesítésére Ipolypereszlényben. 18 éves koromig ott kántorkodtam. Zeneileg mindez nagy iskola volt számomra.
Később további zenekaroknak is a tagja voltál. Mi vezetett el végül a hangosításhoz?
A húszas éveim elején még inkább megnyílt előttem a zene világa; elkezdtünk különböző formációkat létrehozni, és zenéltünk lakodalmakban is.
Akkor Moys Erich, Majtán Miro, Adamek Zoli (Zümi) és az Elán forever jelenlegi gitárosa, Moys Dani alkották a zenekart. Közben egy jó barátom, a végzettségét tekintve elektromérnök, Zólyomi László technikusként dolgozott különböző zenekarokkal. Ahogy az évek során bővítette a technikai felszerelését, adott volt, hogy segítségre lesz szüksége, s mivel ő nem volt zenész, olyan ember kellett mellé, aki ért a muzsikához is. Így kerültem hozzá 1998 körül. Különböző bulikat, koncerteket hangosítottunk, eközben pedig több formációban is zenéltem: a Pangeában például már nemcsak billentyűs voltam, hanem énekeltem is.
Mit adott a Magyar Rádióban elvégzett képzés?
Az első években a legtöbb gyakorlati dolgot Zólyomi Laci mellett tanultam meg; a 2005-ös OKJ-s képzés viszont fordulatot hozott az életemben. Megmondom őszintén, hogy a képzésen nem sok mindent tanultam, mert a tanterv viszonylag elavult volt, adott azonban egy komolyabb zenei áttekintést, hiszen a komolyzenétől kezdve a rögzítésen keresztül, több témában is megszereztem egy alaptudást. Az viszont, hogy ebben a történelmi közegben jártam, s közelről láthattam és megismerhettem a stúdiókat, életre szóló élmény volt. Talán ez volt az a pont, amikor kialakult bennem a szakma szeretete, a szenvedélyem.
A következő nagy fordulópont az, amikor a Peter Cmorik Band hangmestere lettél. Hogyan kerültél a csapatba?
2017-ben szólítottak meg a Peter Cmorik Bandből. Kiss Kristóffal, a zenekar billentyűsével és menedzserével nagyon régóta ismerjük egymást; az egész családjával nagyon jó barátságot ápoltam. Amikor a zenekar hangosítót keresett, Kristóf engem keresett fel. Elvállaltam, így 2018 tavaszától a mai napig velük dolgozom.
Ez a munka alázatot követel meg, hiszen nem te vagy a reflektorfényben… Nem hiányzik a zenélés, illetve az, hogy a színpadon állj?
Sokkal jobb helyzetben vagyok, mint a zenészek, mert a pult mögül én hallom a legjobban a zenekart. Nagyon tudom élvezni, ha minden szépen, kereken szól. Mivel minden koncerten mások a feltételek, sosem válik unalmassá a munka.
Mi volt a legnagyobb kihívás a szakmádban?
Persze, nagy terhet vett le a vállamról, hogy a helyszínen egy nagyon profi, a szakmában élen járó csapat dolgozott.
Kik azok a szakmában, akiktől sokat tanultál, akik inspiráltak?
Sokat tanultam a stúdiós Sellyei Tamástól, akinek a munkásságát az interneten ismertem meg. Később öt tanfolyamán is részt vettem. Neki nagyon sokat köszönhetek.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik érdeklődnek a hangtechnika iránt, s azon gondolkodnak, hogy megtanulják ezt a szakmát?
Nehéz kérdés. Nagyon elhivatottnak kell lennie annak, aki ezt szeretné csinálni.
Felülmúlhatatlan az érzés, amikor egy jól sikerült koncert részese vagyok, s a színpad mellett állva látom a munka gyümölcsét. A több ezer ember tapsa ilyenkor egy kicsit nekem is szól…