A Szentháromság-szobor: Csallóközcsütörtök
Már a középkorban is szokás volt, hogy valamely fontos esemény emlékére köztéri szobrot állít a közösség. Egy-egy település belterületén, határi utak mentén, útkanyarulatoknál, hídfők mellett találhatók ma is ezek a szobrok.

Csallóközcsütörtök legszebb köztéri szobra a Szentháromság-szobor a falu déli részén, az egykori vásártér bejáratánál áll. A fákkal övezett tér ma is egyik legszebb része a falunak.
A szobor három egységből épül föl. A talapzat alsó részén egy süllyesztett márványtáblát helyeztek el a következő felirattal:
Felújíttatta a község
önkormányzata 2000-ben
Fölötte a talapzat felső részén egy stilizált stukkós keretbe helyezett márványtáblán a szobor állításának idejéből való szöveg olvasható:
A jubileumi szent év emlékére
Emeltette csütörtök
Mezőváros gazdaközössége
1900
A talapzat felső részének barokkosan ívelt kiképzésén áll egy oszlop, tőle jobbra Szent Pál, balról Szent Péter alakja látható.
Az oszlop előtt, trónon ülve az egész emlékmű legesztétikusabban megformált hármas alakja van: középen a Kisjézus, balról nagyanyja, Szent Anna, jobbról anyja, Szűz Mária. Jézus és Mária fején aranyozott korona. A két szélső alakot aranyozott gyöngylánc kapcsolja össze. Az oszlop leveles és csigavonalas díszítésű felső részén a Szentháromság általánosan ismert megformálása látható esztétikailag igen szép kivitelben. Jobbról az Atya jogarral, balról a Fiú kereszttel, s köztük fenn a Szentlélek galamb képében egy aranyozott sugaras napkorong előtt.
Csallóközcsütörtök önkormányzata a Szent Jakab Társulás közreműködésével 2012-ben felújította a több mint százéves Szentháromság-szobrot, és díszfalat emelt köréje.
Megjelent a Magyar7 2023/32. számában.