2020. május 27., 15:37

A pozsonyi éttermek háromnegyede becsődölhet, a városrész csak részben segíti ki őket

A pozsonyi vendéglátósokra nehéz idők járnak, egyedül a nyári teraszok bérleti díjának elengedése nyújtana valamilyen segítséget a számukra. Pozsony-Óváros vezetése azonban ezt a kedvezményt a héten elutasította.

A kép illusztráció
Fotó: TASR

A vendéglátás a gazdaság azon szegmense, amelyet jelentősen befolyásolt a koronavírus-járvány. A pozsonyi vendéglátósok már jó ideje hangoztatják, hogy kávéházaik és éttermeik jövője veszélyben van, ezért a városvezetés segítségét kérik.

Egyes városokban, mint például Trencsénen, Zsolnán, Nagyszombatban és Losoncon, azzal igyekezték segíteni a vendéglátósokat, hogy elengedték számukra a nyári teraszokért fizetett bérleti díjakat. Éppen ezért a pozsonyi vendéglátósok is ilyen intézkedések bevezetését várták a fővárosban.

Matúš Vallo főpolgármester javaslatot tett arra, hogy a magisztrátus elengedi a nyári teraszokért fizetett bérleti díjak 100%-át. Pozsony-Óváros területén azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis egyes telkek a magisztrátushoz, mások Pozsony-Óvároshoz tartoznak.  

A vendéglátósok nagy részének viszont éppen Pozsony-Óváros telkein vannak az éttermeik és kávéházaik.

Ugyanakkor Pozsony-Óváros vezetése csak a nyári teraszdíjak 50%-nak elengedését kínálta fel a helyi vendéglátósoknak, akik szerinte ez csekély segítség. Abban bíztak, hogy Pozsony-Óváros és a magisztrátus végül meg tud egyezni, és ebben a nehéz időszakban kisegítik őket.

Nem fogadták el a bérleti díjak teljes elengedését

Pozsony-Óváros képviselői kedden (május 26-án) jóváhagyták, hogy a városrészhez tartozó vendéglátóüzemeknek és kávéházaknak csupán 50%-os adókedvezmény nyújtanak a kültéri teraszok bérleti díjával kapcsolatban. A rendelet mától, vagyis május 27-től lép érvénybe.

Az érintett kávéháztulajdonosok szerint mindez a belvárosban található vendéglátóhelyek háromnegyedét csődbe fogja vinni.

Zuzana Aufrichtová, Pozsony-Óváros polgármestere szerint a városrész nem engedheti meg az adók 100%-os elengedését. Mindez ugyanis jelentős forráskiesést jelentene a városrésznek.

Tisztában vagyunk azzal, hogy Pozsony-Óváros ebből az ágazatból is áll, de az önkormányzat hatáskörébe tartoznak az iskolák, óvodák, szociális ügyek, és ezt nem veszélyeztethetjük. Nem engedhetünk meg több kedvezményt”

– nyilatkozta Zuzana Aufrichtová.

A polgármester hangsúlyozta, hogy fontos lenne a Pozsony-Óváros és Pozsony város tulajdonában lévő telkek azonos feltételeinek megteremtésének kérdését megoldani.

Jelenleg ugyanis megtörténhet, hogy egy utcán belül egyik vendéglátóhelynek elengedik a teraszdíjak 100%-os kifizetését, mert telke a magisztrátus tulajdonában van. Közvetlenül mellette viszont egy másik vendéglátóhelynek már csak 50% adókedvezmény jár, mert telke Pozsony-Óvaroshoz tartozik.

A képviselők is vitába bocsátkoztak

Habár a pozsony-óvárosi képviselők jóváhagyták a teraszdíjak 50%-os engedményét, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos vita során különböző vélemények hangzottak el. Egyes képviselők támogatták a kedvezmény elfogadását. Mások ellenben úgy vélik, hogy az önkormányzatnak nem kellene támogatniuk ezeket a vendéglátóhelyeket, mivel még nem ismerik a koronakrízis valós pénzügyi következményeit.

Ondrej Dostál képviselő szerint az említett engedmény a krízis eme legérintettebb ágazatának mentőöve lehet. Ugyanakkor tudatában van annak, hogy bizonyos vendéglátóhelyek úgy is megszűnnének, ha a bérleti díjak 100%-át elengednék nekik.  

Ellenben Juraj Mikulášek képviselő szerint az említett kedvezmények jóváhagyása egy konkrét csoport üzleti tevékenységeinek protezsálása kisegítése egy olyan időszakban, amikor az önkormányzat nem rendelkezik teljes információval a helyzetről.

A belvárosi éttermek háromnegyedét kivégzik?

Több óvárosi vendéglátóhely- és kávéháztulajdonos úgy gondolja, hogy a jóváhagyott 50%-os kedvezmény nem segíti ki őket, és elviselhetetlen költség.

Ez nem kedvezmény. Ez a belvárosi éttermek háromnegyedét kivégzi”

– nyilatkozta Marián Voltemar, az Óvárosi Kávéháztulajdonosok Egyesületéből (Združenie staromestských kaviarnikov). Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy sok étterem és kávéház Pozsonyban már vagy bezárt, vagy a csőd szélén áll.

„Tévedésben van, aki azt hiszi, hogy emberek tömegei jönnek majd, és felélesztik az éttermeket. Ebben a helyzetben nincs kereslet az éttermekbe befektetni. A piac lecsökkent, nincsenek vendégeink” – mondta Voltemar, akinek nem tetszik egyes képviselők azon érve sem, hogy a vendéglátóhelyeknek nem kell csak kizárólag a nyári teraszokra támaszkodniuk. Bizonyos feltételek mellett belső tereiket is nyitva tarthatják. Voltemar szerint ez nem érv, hiszen melyik vendég fog nyáron az éttermek belső tereiben ülni.

Megosztás
Címkék