2023. november 17., 19:26

A popkultúra varázsa- kiállítás Füleken

November 16-án a városi művelődési központ báltermében egész nap filmek, sorozatok és játékok tárgyainak, figuráinak és modelljeinek kiállítását, prezentációját láthatták az érdeklődők a fantasy, sci-fi és anime világából. Kézbe vehették a Gyűrűk ura kardjainak, a Star Wars fénykardjainak és Harry Potter varázspálcáinak a másolatait is.

Popkultúra
Fotó: Mocsáry Lajos Alapiskola FB

Amerika kapitány, Vasember, Hulk, Thor, többek között ezeket a figurákat is megcsodálhatták azok, akik ellátogatottak csütörtökön a városi művelődési központba. A nem mindennapi kiállítást a "Triumvirátus" Gyűjtők Klubja szervezte. Kasza Patrik, a társulás tagja, szervező portálunknak elmondta, nagyobb városokban megszokottak az ilyen jellegű rendezvények, ám Füleken ez volt az első alkalom.

„A barátaimmal közös dolog bennünk, hogy imádjuk a filmeket, a sorozatokat, a játékokat, és gyűjtjük ezeket a figurákat. Innen jött az ötlet, hogy Füleken is próbáljuk meg a gyűjteményünk darabjait bemutatni, hogy van-e iránta érdeklődés. Illetve szeretnénk, hogy akiknek hasonló az érdeklődési körük, azok csatlakozzanak hozzánk” – mondta Kasza Patrik.

Elmondta továbbá, hogy a kiállítás legértékesebb darabja a Bolygó neve Halál, illetve az Alien filmekből ismert figurák. Egy-egy darab értéke meghaladja a száz eurót is, és van olyan is, amit ma már be sem lehet szerezni.

Popkultúra
Fotó:  Mocsáry Lajos Alapiskola FB

„Gyűrűk Ura című film még mindig nagyon közkedvelt, pedig már több mint 20 éves. Ebből is már nagyon nehéz figurákat előkeríteni. Hogyha szerencsés az ember, akkor az interneten rátalálhat, és ha épp árulja valaki, akkor megveheti. Viszont ezek mind pénzbe kerülnek, ezért nem egy olcsó hobbi. A kiállított darabok értéke eléri a 2000 eurót” – tette hozzá Patrik.

A nap folyamán a füleki alapiskolák diákjai is ellátogattak a kiállításra. A gyerekek kezükbe vették Amerika kapitány pajzsát vagy épp Thor kalapácsát, és egy rövid időre azonosulhattak kedvenc szereplőikkel. A mosolygós arcokat látva, nagy élményben volt részük.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.