A nyári ifjúsági találkozó emléke - Abara
Az 1966-ban Abarán rendezett második ifjúsági találkozó vendége volt Németh László Herder-díjas író. Az abarai önkormányzat és a kassai Magyar Közösségi Ház a találkozó 40. évfordulója alkalmából 2006-ban emlékoszlopot állított a templomkertben. Az írót megörökítő domborművet Győrffy Lajos szobrászművész készítette.
Az emlékoszlop leleplezésén megjelent az író leánya, Németh Ágnes is, aki méltatta édesapja életművét. Sokak számára lehet ismert az a fénykép, amelyen Tolvaj Bertalan, Jakab István, Németh László, Turczel Lajos, Duka-Zólyomi Árpád, Duray Miklós, Varga Levente és Németh István társalognak egy padon ülve az abarai találkozón.
Győrffy Lajosnak több munkája is megtalálható a Felvidéken. Két szobra, Mária Terézia és Nagy Lajos a komáromi Európa-udvarban, a Szent Mártont megörökítő alkotását Szímőn találjuk, ám legtöbbet emlegetett szobra a szlovák nemzetiek tiltakozását kiváltó komáromi Szent István-szobor.
Az írás elején említett nyári ifjúsági táborozás jelentős hagyományokkal rendelkezett vidékünkön. Balogh Edgár vezetésével a sarlósok, illetve a prágai magyar egyetemistákat tömörítő Szent György Kör indította útjára 1928-ban a gombaszögi regőscserkész-tábort, ahol megalakult az egyik legjelentősebb két háború közötti csehszlovákiai magyar szervezet, a Sarló.
Az 1968-utáni időkben a táborokat betiltották. A felvidéki magyar fiatalság ekkor ült kerékpárra, fügét mutatva a táborok betiltására vonatkozó rendeletnek, miszerint három napnál tovább nem lehet egy helyen táborozni.
Megjelent a Magyar7 2025/42. számában.