A nagyszabású felújításról és a további fejlesztésekről a Selye János Gimnáziumban
Miután a munkálatok végeztével, az előző héten Filip Mónika, oktatási államtitkár, Milan Belica, Nyitra megye elnöke és további vendégek jelenlétében ünnepélyesen átadták a Selye János Gimnázium (SJG) felújított épületét, június 22-én Andruskó Imre igazgató és a megyei önkormányzat több képviselője az aulában megtartott sajtótájékoztatón számolt be az intézmény elmúlt száz évének legjelentősebb korszerűsítéséről, valamint a tervezett fejlesztésekről.

Andruskó Imre, a házigazda intézmény igazgatójaként üdvözölte a jelenlevőket, köztük Csenger Tibor megyei alelnököt, Farkas Ivánt, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetőjét, Becse Norbert megyei képviselőt – az MKP Komáromi járási elnökét és Stubendek László expolgármestert – megyei képviselőt. Hangsúlyozta:
nem csak az SJG, hanem több régióbeli oktatási és kulturális intézmény is hálás a megyei képviselőknek a kisebb-nagyobb felújítási munkálatokhoz szükséges anyagi támogatás megszerzéséért, rendszeres lobbizásukért.
Az előző és a már végéhez közeledő tanévben folyó beruházás a komáromi magyar gimnázium elmúlt száztíz évének legnagyobb építkezése volt, amely 1 717 519,85 eurós összköltségét teljes mértékben Nyitra megye finanszírozta.
Bár a Felvidék legnagyobb gimnáziuma már évek óta szorgalmazta műemlékszerű épülete nagyszabású felújítását, vagyis 2008-ban és 2009-ben is pályázott uniós támogatásra, ám korábban nem járt sikerrel. Végül a Nyitra Megyei Közgyűlés 2017 őszén elfogadta a felújításra vonatkozó tervezetet, és besorolta a tőke jellegű kiadások közé. A közbeszerzést Nyitra megye hirdette meg, a Graphite Kft., vagyis Bartal Zoltán tervei alapján. A területet 2019. május 29-én adták át a Darton Kft-nek, azaz Šimon Péter ügyvezető igazgatónak, a közbeszerzés nyertesének. A műszaki felügyelő Szegi Dénes mérnök, az iskola egykori diákja lett, aki folyamatosan felügyelte a helyszínen elvégzett munkálatokat, amelyeket 2020. október 15-én fejeztek be.
A projekt keretében megújult a világítás, korszerűsödött a fűtésrendszer, kicserélték az elavult nyílászárókat, restaurálták a mutatós stukkókat és hőszigetelték a tornatermet.
Csenger Tibor megyei alelnök kiemelte:
A szép eredményekért köszönetet mondott az érintett diákoknak és pedagógusoknak is.
Az alelnök szerint az is örvendetes, hogy a felújítás tervéhez pozitívan viszonyuló megyei illetékesek nem több részletben támogatták a régóta dédelgetett terv megvalósítását, hanem egy összegben adták a bő 1,7 millió eurót, ezzel felgyorsítva a cél elérését. Leszögezte:
A jelenlegi MKP-s megyei képviselők megválasztásukkor egyik fő céljukként tűzték ki e diszkrimináció megszüntetését.
Becse Norbert megyei képviselő elárulta: miután uniós támogatást e célra nem tudtak szerezni, 2017-ben a megyei tartalékalapból akarták félretenni a gimnáziumi épületfelújításra szánt összeget. Végül a legoptimálisabb megoldás született:
Megjegyezte: bár 64 iskola tartozik Nyitra megye kötelékébe, ám az egykori alma matere, az SJG korszerűsítésére, így a belső terek akadálymentesítésére, a kerítés tatarozására és egyebekre is további támogatásokat kívánnak biztosítani.
Stubendek László megragadta az alkalmat, hogy a 12 tagú megyei képviselő-csoportjuk nevében gratuláljon Andruskó Imrének a további 5 évre szóló igazgatói kinevezéséhez, amivel korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk.
Egyúttal azt kívánta, hogy ezentúl is jól, hatékonyan tudjon együttműködni a megyei és városvezetéssel, ami a további erkölcsi-anyagi támogatásuk előfeltétele. Végül örömmel nyugtázta, hogy megszépült a belváros történelmi milliőjébe illő, nagymúltú épület, amire büszke lehet az egész felvidéki magyarság.
Farkas Iván MKP-s frakcióvezető az SJG-re vonatkozó további fejlesztésekről is szólt. Elhangzott:
a megyei önkormányzat tavaly hagyta jóvá az épületből hiányzó lift biztosításával és a további akadélymentesítéssel kapcsolatos tervdokumentáció elkészítésének anyagi támogatását.
A hozzávetőleg 175 ezer eurós tervezett projekt keretében egyebek mellett a kerekesszékben közlekedő személyek számára alkalmas toalett-helyiségeket is kialakítanak, felújítják a lépcsőházat, s egy-két éven belül már liften lehet feljutni az emeletekre, amit talán legjobban a különféle rendezvényekre, találkozóikra érkező öregdiákok várnak, s az majd az esetleg mozgáskorlátozott diákok, pedagógusok életét is megkönnyíti.
Hangsúlyozta:
a Felvidék fővárosának e jelentős intézményében a külső és a belső, azaz tartalmi megújulás terén továbbra is haladni kell a korral.
Megígérte, hogy ha az MKP-s képviselők a következő megyei választásokon is szép számban jutnak be a megyei önkormányzatba, az SJG támogatását továbbra is kiemelten fogják kezelni, „hiszen ebbe az intézménybe van értelme folyamatosan beruházni, amit az eredményei is bizonyítanak...“.
