A mozgás szigete – egyedülálló sportolási és pihenőhely
A közelmúltban egy egyedülálló, sportolásra is alkalmas pihenőhely jött létre a Garam egyik szigetén, Kálnánál.

2001-ben egy kis vízerőművet alakítottak ki a Garam folyón, a Kálna és Újbars közötti szakaszon, 2010-ben pedig egy másikat is létrehoztak a település délkeleti részén. A folyó régi mellékágán ekkor építettek egy 1070 méter hosszú csatornát. A szóban forgó területet a csatorna leválasztotta, így jött létre a héthektáros, közel egy kilométer hosszú sziget.
A csatorna mentén a helyi önkormányzat a vízerőmű működtetőivel közösen egy kivilágított ösvényt alakított ki, amely a közelmúltban kiépített, közel 1880 méter hosszú tanösvény részévé vált. A tanösvény az 1961-ben épített Garam-híd közeléből indul. Rendkívül frekventált helyről van szó, ugyanis itt fut össze az 51-es és a 76-os számú első osztályú közút. Az átkelő mellett egy második világháborús tank és egy légvédelmi ágyú is található, emléket állítva a helynek, ahonnan a második világháború egyik utolsó nagy csatája indult.
Az önkormányzat 2023 őszén kezdte el a 2,7 méter széles, murvás kerékpár- és gyalogút kiépítését. Miután ezt befejezték, padokat, asztalokat, hulladékgyűjtőket, kerékpártámaszokat, valamint különböző ismertető táblákat helyeztek ki. Ezeken tájékoztatást nyújtanak a Garam élővilágáról, de vannak köztük ismeretterjesztő anyagok a világűrről, a földtörténeti korokról, az egészséges életmódról és a környezetvédelemről is.
Míg a legfiatalabbakat a játszótér és a néhány interaktív elem vonzza, az idősebbek és a felnőttek a sportolásra alkalmas eszközöket próbálják ki. A nap minden szakában szinte folyamatosan érkeznek ide kisgyermekes családok, kutyát sétáltatók, kocogók és kerékpározók, nem csupán helyiek, hanem a tágabb régióból is.
Az önkormányzat folytatni szeretné a Garam árterületén elterülő sziget fejlesztését. A tervek szerint a sziget elülső részén, a játszótér előtt, mászófalat építenének. Jó lenne, ha a túloldalról, az erőmű irányából is megközelíthetővé válna a sziget; a kerékpárosok így tovább tudnának tekerni Felső- és Alsószecse felé. Látványos elem lehet egy kialakítandó móló is a mesterséges Garam-ágon.
A turizmusért felelős minisztérium támogatásával a meglévő, de nem megfelelő állapotban levő szociális helyiségeket is felújítanák.
Megjelent a Magyar7 2025/32. számában.