A Lévai Nemzeti Őrsereg zászlaja
2020 végén jelent meg a lévai Reviczky Társulás kiadványa, amely az 1848/49-es Lévai Nemzeti Őrsereg zászlajának történetébe nyújt betekintést. A relikvia históriáját a társulás helytörténeti szakosztályának vezetője, Müller Péter kötetén keresztül vázoljuk fel.
Ahogy az a forradalom követelései között megtalálható, a magyar nemzet a Nemzeti Őrsereg felállítását is kívánta. Azzal az elsődleges céllal, hogy a szuverén Magyarország állampolgárainak szavatolhassa a személyi és vagyonbiztonságát.
Mint az a Müller Péter jegyezte kiadványban fellelhető, a lévai régió nemzet-őrei 1848. április 10-én Bars vármegye székhelyén, Aranyosmaróton gyűltek össze, hogy az ottani uradalmi kastély előtt bemutatott istentisztelet keretében letegyék az esküt: „Szakmáry Alajos őrnagy, Csernák György százados, Fi-scher Andor hadnagy és Sántha Ágost pap kérték fel a Léván köztiszteletben álló id. Veiger Jánosnét, hogy szervezzen gyűjtést az őrsereg zászlójára. Léva hölgyei lelkesedésének köszönhetően csakhamar 950 pengő forint gyűlt össze e célra.”
A rövidesen négyszáz fősre gyarapodó Lévai Nemzeti Őrseregnek fegyverekre volt szüksége. Küldöttséget is indítottak Kossuth Lajoshoz. Az akkori lévai polgármester, Farkas Mihály a 950 pengő forintot további kétszázzal toldotta meg, s a pesti látogatás alkalmával elkészíttette az őrsereg zászlaját, amelynek előoldalán a nemzeti címert és a Szent Koronát ábrázolták, s a Lévai Nemzeti Őrsereg felirat is rajta díszelgett.
Mivel azonban a zászló másik oldala üres volt, felkérték a lévai Halasi Andornét, hímezze ki oda Bars vármegye címerét és az 1848-as évszámot. Az ily módon tökéletesített zászló Gyürky László plébános általi felszentelésére 1848. június 29-én a mai lévai főtéren került sor, ahol – immár az őrsereg tagjaiként – egyúttal 435 lévai polgár tette le az esküjét.
Az őrsereg december 4-én harcban is bizonyíthatott, ugyanis a szlovák légió betört Észak-Magyarországra. A lévai nemzetőrség tüzérszázadának legjelentősebb összecsapására a Jablunkai-szorosban került sor.
„Tatárik Jánost, a Lévai Nemzeti Őrsereg zászlótartóját egy ellenséges ágyúgolyó kettészakította. A zászló kihullott a kezéből, és a zászlónak tiszta ezüstből vert lándzsacsúcsa ekkor kettétörött. Ezt utóbb összeforrasztották ugyan, de gombjának horpadása a mai napig is látható” – idézi fel a Reviczky Társulás kiadványa a Bars hetilapban közölt visszaemlékezést.
A szabadságharc bukását követően a császári csapatok Lévára is bevonultak. A zászló ekkor Farkas Mihály polgármester birtokában volt. Hogy a házukban kutakodó császáriak ne találják meg, a polgármester felesége, Katalin asszony heteken át a derekához övezve viselte azt.
„A császári katonák örökösen faggatták a családot, hogy hol a zászló. Farkas Mihályné felelete pedig mindig csak az volt: Keresd német!” – áll a kiadványban. A németek keresték is, eredménytelenül…
Farkas Mihály 1853-ban, felesége, Sodró Katalin pedig, miután a Szombathelyen élő legidősebb fiához, Farkas Istvánhoz költözött, 1878-ban halt meg. A zászló őrzője a magyar királyi pénzügyőri biztosként tevékenykedő fiatalember lett. Amikor 1891. augusztus 20-án, már jócskán a kiegyezés után egy 1848-as ereklyekiállítás nyílt Pesten, Farkas István elküldte a Lévai Nemzeti Őrsereg zászlaját. Az ereklyére a Bars hetilap pesti tudósítója lett figyelmes, aki lépéseket is tett annak hazahozatala érdekében.
A Vasvármegye lapszámai szerint – amelyeket szintén idéz a Müller-féle kiadvány – erre csak 1897-ben kerülhetett sor. A háromtagú lévai küldöttség – Bódogh Lajos lévai polgármester-helyettes vezetésével – meg is jelent Farkas István szombathelyi lakásán, ahol megtörtént az ereklye átadása, illetve átvétele. A házigazda a következő mondatokkal adta át a relikviát: „Vegyék ezt tőlem és adják át köszöntésem mellett Léva város polgárainak, akik neveljék gyermekeiket hazaszeretetben, hogy ha majd eljövend az az idő – mert el fog jönni – amikor hazánkon ismét keresztül hangzik a »Talpra magyar hí a haza«, sorakozzanak e vérrel keresztelt szent jelvény alá, s védjék azt meg, mint apáink tevék.” A zászlót Léván a városháza tanácstermében helyezték el, majd miután 1902-ben felépült az új városháza, átkerült oda; a főjegyző dolgozószobájában, egy üvegezett szekrényben kapott elhelyezést.
Legközelebb 1918 novemberében fenyegette veszély, amikor a cseh légiók megkezdték a mai Szlovákia katonai megszállását. A városháza körül ugyan szuronyos cseh csendőrség és katonaság járőrözött, a zászlót mégis kimenekítették onnan. Az akkori tanügyi és gazdasági tanácsnok fia, ifj. Tokody István a ruhája alatt a teste köré csavarta azt, így távozott az épületből.
Az ereklyét megőrzés céljából a 48-as párt korábbi lévai elnökének, Levatich Gusztáv ügyvédnek adták át, aki jó ideig unokája kispárnájába rejtve őrizte azt. 1929. március 15-én éppen az unoka, Szabó Aranka volt, aki a zászlót ugyancsak a dereka köré csavarva átmentette azt Magyarországra, ahol a Bars-vármegyei Egyesületnek adta. Az I. bécsi döntést követően ismét Lévára érkezett a relikvia; 1938. december 4-én a Bars-vármegyei Egyesület hétszáz tagja kísérte. Ekkor a Lévai Városi Múzeum állandó tárlatában helyezték el, a városháza első emeletén. Az ötvenes években a lévai várépületekben újrainduló Barsi Múzeumban állították ki, de az épület állaga 1982-re annyira megromlott, hogy a tárlatot és az egész múzeumot ki kellett költöztetni a felújítás idejére. A múzeum 2001-es renoválása után az akkorra már sérült zászló nem került vissza oda.
Novákné Mezőlaky Margaréta, a lévai Barsi Múzeum régész-történésze kezdeményezésére a múzeum 800 ezer forintot nyert el Magyarország Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a pályázatán. A nemzetőrségi zászló – Soňa Poórová textilrestaurátornak köszönhetően – 2003 elejére megújult, és a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma első állandó tárlatán kapott helyet. A múzeumlátogatók a mai napig ott tekinthetik meg a hadijelvényt, amire – ahogy azt Somogyvári Gyula 1941-ben megfogalmazta – nagyanyáink egy harcos nemzedék legszebb álmait, a győzelem és a szabadság álmát hímezték rá.
Megjelent a Magyar7 2021/10.számában.
