2023. december 21., 09:28

A lévai kórház csaknem 4,4 millió eurós beruházást készít elő

Az AGEL csoport által működtetett lévai kórház széleskörű felújításra készül. A projektek megvalósítását már a Nyitra Megyei Önkormányzat (NSK) képviselői is jóváhagyták a decemberi ülésükön.

lévai kórház
a lévai kórház
Fotó: nemocnicalevice.agel.sk

Peter Privalinec, az NSK hivatalának igazgatója szerint a felújítás költségei elérik a 4 387 340,87 eurót. Branislav Becík megyeelnök elmondása szerint a lévai kórház négy fekvőbetegrészleg felújítását és az A pavilon első és második emeletének az átépítését készíti elő. A munkálatok során az ablakokat is kicserélik, bevezetik a helyiségek szabályozott fűtését és légkondicionálását, valamint két ágylift cseréjére is sor kerül.

Az ország legnagyobb járásának központi egészségügyi intézménye 2017 szeptembere óta az AGEL csoport tagjaként látja el a betegeket. Nyitra megye egyik legnagyobb kórházának vonzáskörzetébe több mint 160 ezer lakos tartozik. Az összesen 315 ággyal ellátott kórházban jelenleg közel hatszázan dolgoznak. Évente mintegy 20 ezer pácienst látnak el a sürgősségi osztályon.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.