A legszebb felvidéki közösségnek adott koncertet a Három királyok – áldással teli az advent Nádszegen
Adventi koncertet adott Nádszegen a Három királyok együttes. Vadkerti Imre, Kovács Koppány és Derzsi György a különleges nádszegi karácsonyi hangulatba csöppentek bele. A Szent István plébániatemplom színültig megtelt nyitott lelkű nézőkkel. A koncertezők jó ügyért fogtak össze – a kis Leila fejlesztő eszközeire adakoztak.
A nádszegi advent évről évre varázslatosabb. A nagytelepülésen komoly összefogás eredménye az, hogy a falu ünnepi díszben úszik, és olyan adventi rendezvények otthona, amelyek igazi hagyományos és értékes színvonalat képviselnek – egyben felkészítik a lelket az ünnep érkezésére.
Az adventi nyitány szépre sikeredett, minden idők legnagyobb karácsonyi vásárára került sor advent első hétvégéjén a varázslatos nádszegi adventi falucskában. A következő hétvégén nádszegi Mikulás-kamion és mátyusföldi Manógyár várja a családokat. A második adventi hétvégét megelőző csütörtökön azonban a minőségi zenéé volt a főszerep a Felvidék egyik legmagyarabb településén.
Az önkormányzat és a Mátyusföldi Magyar Összefogás Polgári Társulás közös szervezésében a Három királyok formáció lépett a nádszegi nagytemplom oltárához, és borította ünnepi bársonyba a szíveket. Vadkerti Imre, Kovács Koppány és Derzsi György visszatérő vendégei Nádszegnek. Mindhárman szeretnek ide járni, úgy vélik a nádszegi templom méltó helye az ünnepnek, ez mellett jó az akusztikája és a befogadótere is. Véleményüket a közönség is igazolta, hiszen ahogy mondani szokás, a nádszegi templomban a koncert alatt egy tűt sem lehetett volna leejteni, olyan sokan szerették volna a Három királyoktól megkapni az ünnepi zenei hangulatot.
– magyarázta a koncert előtt Vadkerti Imre.
A közönséget és a zenekart Kacz Éva, polgármester köszöntötte a templomban, megköszönve a plébánosnak, Elek László atyának, hogy évről évre otthont ad a különféle nádszegi rendezvényeknek, és ezzel is nem múló szeretetét árasztja a falu népére.
– mondja Kacz Éva portálunknak.
A Mátyusföldi Magyar Összefogás Polgári Társulás elnöke, Juhos Norbert szerint Nádszeg minden jót megérdemel, hiszen mint némi elfogultsággal mondja, ez a legjobb és legszebb település a Felvidéken, a legcsodálatosabb templommal.