A katasztrófa, amely nem múlt el: még nem lélegezhet fel a Sajó
Február derekán már négy éve annak, hogy a szennyezett bányavíz elkezdett a Sajóba szivárogni. Bár a folyó felszíne ma már nem narancssárga – a sodrás nem festi rozsdaszínűre a köveket, s nem hordja magával látványosan a bányavíz nyomait – a szennyezés ennek ellenére továbbra is jelen van, sőt a legújabb mérések ismét aggasztó képet mutatnak.
Négy évvel azután, hogy az alsósajói egykori vasércbányából savas, nehézfémekkel terhelt bányavíz kezdett a folyóba szivárogni, a hatóságok ismét figyelmeztetnek: a Sajóból kifogott halakat nem szabad elfogyasztani! Arzén és higany halmozódik fel a halak szervezetében, a kockázat hosszú távon sem csökkent, sőt egyes mérések szerint nőtt. A Sajó ügye tehát továbbra sem egy lezárt környezeti baleset története, hanem egy elhúzódó ökológiai válságé.
Adódik a kérdés, hogy mit jelent a helyreállítás egy olyan folyónál, ahol a szennyezés nem robbanásszerű, hanem csendes és tartós?
A Sajó története 2022 februárjában fordult tragikus irányba. Az Alsósajó határában található, korábban bezárt Siderit vasércbányából savas, erősen mineralizált bányavíz kezdett a folyóba folyni. A víz látványosan elszíneződött, narancsos-barnás árnyalatot kapott, rövid időn belül pedig tömeges halpusztulás következett be.
A bányavíz nemcsak vasat tartalmazott. A mérések nehézfémek – köztük arzén, higany, mangán és nikkel – jelenlétét igazolták. A legsúlyosabban érintett szakaszon az üledékben közel egy gramm arzén volt kilogrammonként, miközben a határérték mindössze húsz milligramm.
Az első tíz kilométeres szakaszon gyakorlatilag az élővilág 99 százaléka elpusztult és a következő tíz kilométeren sem volt sokkal rózsásabb a helyzet. Az elpusztult halakat első pillantásra nem lehetett látni, mivel a víz végképp nem volt átlátszó. A pusztulást a rendkívül magas vastartalom okozta, amely a megengedett határértéket tizenkétszeresen meghaladta. A vas szó szerint eltömítette a vízi élőlények kopoltyúit.
Korábban a folyó jellegzetes halfajai közé tartozott a sebes pisztráng, a tiszai ingola, valamint két európai jelentőségű faj: a petényi márna és a botos kölönte. Ez utóbbi jelenlétét a folyóban a szennyeződés óta nem észlelték, pedig éppen ennek a ritka halnak köszönhetően került a Sajó egy szakasza a Natura 2000 természetvédelmi hálózatba.
A közvéleményt és az érintett gömöri települések lakosságát felháborította az állam tétlensége. A kormánynak öt hónapba telt mire végre rendkívüli állapotot rendelt el a Rozsnyói, a Nagyrőcei és a Rimaszombati járásban, amelyeken keresztülhalad a Sajó. Bár több mint fél év elteltével sikerült mérsékelni a folyóba kerülő szennyezett víz mennyiségét, annak teljes megszüntetése máig sem valósult meg.
2024 nyarán a bányából kifolyó víz mennyisége ismét növekedésnek indult, így a kormány további 1,5 millió eurót különített el a helyzet kezelésére. Megkezdődtek a vízszennyezés kezelését célzó munkálatok. Az első beavatkozásokat a Központi Bányamentő Állomás (HBZS) szakemberei végezték, akiknek az volt a feladata, hogy módosítsák a víz áramlási irányát, valamint különítsék el a tiszta és a szennyezett vizeket. Ezután az Ércbányák cég irányításával újabb föld alatti munkák kezdődtek, amelyek elsődleges célja a Sajóba jutó bányavizek mennyiségének csökkentése volt.
Az elmúlt két év sürgősségi mentési tevékenységei 2025 decemberében lezárultak, a kapcsolódó biztosítási és stabilizációs feladatok elvégzésével.
– A kisfeketepataki lelőhelyrészen decemberben megtörtént a beomlással veszélyeztetett mennyezeti szakasz főbb biztosítása. Ennek eredményeként megszűnt az azonnali omlásveszély, lehetővé vált a személyek biztonságos mozgása a föld alatti terekben, valamint folytathatóvá vált a bányatér szellőztetése is – ismertette Juraj Magda, az Ércbányák igazgatóhelyettese.
Az állami vállalat tájékoztatása szerint a föld alatti munkák hozzájárultak a József-, a Manó-, a Márta- és a Gabriella-akna stabilizálásához. Ennek következtében a Márta-aknából a Sajóba kerülő, nagy mennyiségű ásványi anyagot tartalmazó bányavíz hozama a korábbi 3,3–4,75 liter/másodperces értékről hozzávetőleg 1–2 liter/másodpercre csökkent.
A beavatkozások hatására a kifolyó vizek vas- és mangántartalma fokozatosan mérséklődhetett, miközben a föld alatti terek műszaki és biztonsági állapota is javult. Az elvégzett munka költségei meghaladták a 760 ezer eurót.
Az igazgatóhelyettes szerint az Ércbányák feladatai ugyanakkor nem értek teljesen véget a biztosítási munkák lezárultával. A jelenlegi és a jövőben tervezett lépéseik közé tartozik a kifolyó bányavizek mennyiségének és minőségének rendszeres monitorozása, valamint a terület és a projektdokumentáció előkészítése egy esetleges hosszú távú megoldás érdekében.
Jelenleg ugyan nem tapasztalható tömeges halpusztulás, mivel a napi arzén- és vasbevitel jelentősen csökkent, azért a szennyezett víz, ha kisebb mértékben, de továbbra is szivárog a folyóba. A Sajó esete azért különösen veszélyes, mert a legnagyobb kockázatot jelentő anyagok nem látványosak. Az arzén és a higany nem büdös, nem festi meg a vizet, nem okoz azonnali pusztulást. Ehelyett felhalmozódik: az üledékben, az élő szervezetekben, végső soron az egész táplálékláncban. Az arzént a történelem során a „királyok mérgeként” és a „mérgek királyaként” emlegették: kis adagokban is halálos – éppen úgy, ahogyan most is folyamatosan szivárog az Alsósajó melletti bányából.
Az elmúlt években a szlovák állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóságok rendszeresen vizsgálták a Sajó halállományát. A mérések kiterjedtek az ólomra, a kadmiumra, a higanyra, az arzénra, a nikkelre, sőt az urán 238-as izotópjára is.
A legutóbbi mérések eredményeit a napokban hozták nyilvánosságra, s ezek ismét riasztó eredményeket hoztak. A hat különböző helyszínről vett halminta vizsgálata során több esetben is határérték feletti eredményt mutattak.
A legsúlyosabb szennyezést 2025. június 11-én, Sajólénártfalva közelében mutatták ki, ahol a halakban mért higanykoncentráció elérte a 0,7388 mg/kg-os értéket, ami jóval túllépi az európai uniós élelmiszer-biztonsági előírásokban rögzített határértékeket.
A helyzet más szakaszokon sem kedvezőbb: Kövecsesnél és a Sajó holtágábán, az Indián-tónál emelkedett arzénszinteket mutattak ki, 1–2 éves halaknál is. Ez utóbbi különösen beszédes adat. A fiatal halak nem régi szennyezést hordoznak magukban, hanem a jelenlegi környezetükből veszik fel a toxikus anyagokat. Vagyis a rendszer még mindig terhelt.
A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a szervetlen arzén hosszú távú bevitele bizonyítottan összefüggésbe hozható daganatos megbetegedésekkel, idegrendszeri károsodással, szív- és érrendszeri problémákkal. A kockázat gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt fennáll, és nem az egyszeri fogyasztás, hanem a felhalmozódás jelenti a valódi veszélyt.
A kialakult helyzetre reagálva az érintett folyószakaszokon továbbra is érvényben maradnak a szigorú korlátozások. Ezek teljes körű halfogyasztási tilalmat írnak elő, a horgászat pedig kizárólag „fogd meg és engedd vissza” formában engedélyezett. A legveszélyeztetettebb helyeken figyelmeztető táblákat is kihelyeztek.
A Sajó állapotának ellenőrzése 2026-ban is folytatódik. Az illetékes szlovák hatóságok rendszeres mintavételekkel és vizsgálatokkal követik nyomon a folyamatokat annak érdekében, hogy megvédjék a lakosság egészségét, továbbá nyomatékosan kérik a nyilvánosságot, hogy semmilyen körülmények között ne fogyasszanak halat a szennyezett folyószakaszokról.
Miközben Szlovákiában továbbra is teljes tilalom van érvényben, a Sajó magyarországi szakaszán más a kép. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) két évvel ezelőtt szintén nem javasolta a folyóból kifogott halak elfogyasztását. Azóta viszont a Sajó alsóbb szakaszain már javult a helyzet.
Az elmúlt másfél évben a Nébih több alkalommal vizsgálta a határhoz közeli szakaszokról származó halakat. A laboratóriumi eredmények szerint akut egészségügyi kockázat nem áll fenn, és a szabályozott nehézfémek szintje nem haladja meg a határértékeket.
A különbség azonban nem ellentmondás, hanem földrajzi és hidrológiai következmény. A szennyezés forrása a felsőbb, szlovákiai szakaszon van, és mire a határhoz ér a folyó, vize (a Murány és Rima folyónak, valamint néhány pataknak köszönhetően) jelentősen felhígul.
A Sajó így egyetlen vízfolyásként is két eltérő ökológiai történetet mesél. Egyszerre mutatja meg a pusztulás és a rehabilitáció alternatíváját. Fontos azonban emlékeztetni, hogy a folyó kálváriája négy év után sem ért véget. A narancssárga víz eltűnt ugyan, talán a figyelem is lankadt, de a mérgek maradtak.
A katasztrófa tehát nem múlt el, csak már nem robban hirtelen, hanem szivárog lassan – nap mint nap, literenként, észrevétlenül. És amíg így van, addig a Sajó nem csupán egy folyó, hanem egy figyelmeztetés is arra, milyen ára van annak, ha a problémákat túl sokáig hagyjuk a föld alatt.
Megjelent a Magyar7 2026/7. számában.
