2026. szeptember 6., 11:04

A járdán gázolt egy gyereket egy nő Kassán

Kassán kedden járdán ütött el egy gyermeket egy autós. A kiskorú áldozat  42 napon túl gyógyuló – közölte Jana Illésová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

mentőautó
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

A sokkoló gázolásra a JOJ Televízió hívta fel a figyelmet.

A kedd délelőtt Kassán autózó sofőr az eddigi megállapítások szerint valószínűleg nem figyelte kellőképpen a közúti közlekedési helyzetet, és figyelme elkalandozott a vezetésről. Parkolási manőver közben járművével felhajtott a járdára, ahol elütötte az ott tartózkodó kiskorú gyalogost”

– részletezte a drámai pillanatokat Illésová.

A hatóságok a helyszínen alkoholszondás ellenőrzésnek, valamint kábítószergyorstesztnek vetették alá a sofőrt. Mindkét teszt eredménye negatív lett.

„A gépjárművezető jogosítványát a helyszínen bevonták, és megtiltották számára a további vezetést. Az ügyet a Kassai Járási Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vette át,  testi sértés vétsége miatt indult eljárás” – tette hozzá a szóvivő.

Megosztás
Címkék