2022. augusztus 8., 17:28

A IX. Thury György-íjászverseny után

2022. augusztus 7-én a palásti csata 470. évfordulója alkalmából Paláston, az 1552-es emlékparkban rendezték meg a IX. Thury György-íjászversenyt.

Thury György-íjászverseny
Galéria
+5 kép a galériában
Hojsza Zoltán (középen) a Bogár házaspárral
Fotó: Kaszmán Zoltán

A palásti 1552-es emlékparkban összesen 78 íjász gyűlt össze, hogy összemérje tudását, ügyességét, kitartását, pontosságát. A Lévai és a Nagykürtösi járáson túl a galántai, a komáromi és az érsekújvári régiókból érkező versenyzők – az emlékpark ötletgazdájának, egyben a megmérettetés főszervezőjének, Hojsza Zoltánnak a közbenjárásával – megemlékeztek a Hont megyei Középtúron született Thury Györgyről, aki ipolysági katonáskodása után Léva várkapitányaként is szolgált. A korának első számú bajvívójaként tisztelt vitéz, akit személyes párviadalban egyszer sem tudtak legyőzni, részt vett a palásti csatában is; s éppen erre a történelmi eseményre épült a kilencedik alkalommal megszervezett Thury György-íjászverseny kerettörténete.

Az íjászok tizenhat különböző állomáson, több kategóriában és korcsoportban mérettettek meg. Külön vetélkedtek a 10 éven aluli gyermekek, a 10–14 és a 15–18 évesek, de külön kategóriában indultak az 50 év fölöttiek, valamint a tradicionális- és a vadászreflex íjakkal versenyzők is”

– részletezte a sikeres rendezvény szervezője, Hojsza Zoltán. Mint mondta, nem maradhatott el a távlövés sem, s a versenyzők egy falovon ülve is bizonyíthatták ügyességüket.

A rendezvény során bemutatót tartott a Kopecsni Gábor vezette Felföldi Dalia Iskola, de jelen volt a több távlövész világbajnoki címmel büszkélkedő Bogár házaspár, a Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub vezetői, Valéria és Péter is. A lukanényei Korcsok Zsolt saját készítésű dárdáit, lándzsáit és parittyáit mutatta be; a fegyvekeret a helyszínen ki is lehetett próbálni.

Tavaly hatvan versenyző jött el, az idén már kilencvenen regisztráltak, s bár közülük többen mégsem tudtak eljönni, kijelenthető, hogy évről évre nagyobb az érdeklődés. Vannak, akik rendszeresen visszajárnak, de új íjászok is csatlakozni szoktak”

– tette hozzá Hojsza Zoltán, akinek a szervezésében hamarosan egy újabb íjászverseny valósul meg: a XI. Dakota-kupa várhatóan 2022 szeptemberének utolsó szombatján kerül megrendezésre.

A gyermekek korosztályában Lelkes Natália bizonyult a legjobbnak, míg a Thury György-vándorkupát a tradicionális íjat használó Farkas Dávid és a vadászreflex íjjal lövő Potocki Maroš hódította el.

Eredmények:
10 éves korig (fiúk):
1. Rohla Marko
2. Jakab Samuel
3. Stankó Benedek
 
10 éves korig (lányok):
1. Potocki Regina
2. Bodzsár Caroline
3. Hohler Eszter
 
tradicionális íjak (10–18 éves lányok):
1. Lelkes Natália
2. Kissová Julia
3. Farkas Kinga
 
tradicionális íjak (10–14 éves fiúk):
1. Molnár Dani
2. Marton Sebastian
3. Icso Levente
 
tradicionális íjak (15–18 éves fiúk):
1. Nyári Dávid Gergő
2. Nothart Marcell
3. Sámson Dávid
 
vadászreflex íjak (fiúk):
1. Nagy András
2. Hohler Dávid
3. Lukács Matyi
 
tradicionális íjak (nők):
1. Nagy Anikó
2. Nagy Olga
3. Stankó Tímea
 
tradicionális íjak (férfiak):
1. Farkas Dávid
2. Chládek László
3. Petrovics Péter és Molnár Szabolcs
 
vadászreflex íjak (nők):
1. Bittera Mónika és Palcsovics Anikó
2. Rohla Erzsébet
3. Važanová Lucia
 
vadászreflex íjak (férfiak):
1. Potocki Maroš
2. Tkácsik Marek
3. Rohla Zoltán
 
tradicionális íjak (szeniorok):
1. Bittera Oszkár
2. Hojsza Zoltán
3. Nyári Zoltán
 
vadászreflex íjak (szeniorok):
1. Dorcsák László
2. Tóth László
3. Hojsza Károly
Thury György-íjászverseny
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.