A Honti Pedagógustalálkozó után
A Pongrácz Lajos Alapiskola és a társszervezők, Ipolyság város, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében 2023. március 31-én valósult meg a Honti Pedagógustalálkozó tavaszi szakmai napja.

Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola épületében tartott rendezvény során került sor Vass Vilmos, budapesti egyetemi docens A motiváció új értelmezése című nyitóelőadására, majd az intézményvezetők számára Fodor Attila, a komáromi COMENIUS Pedagógiai Intézet vezetője tartott szakmai foglalkozást az átalakuló közoktatásról, kihívásokról, lehetőségekről, problémákról.
Amint azt Bóna Zsolttól, az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatójától megtudtuk, a programokon mintegy hatvanan vettek részt; Ipolyságon kívül Ipolyvisk, Palást, Ipolyhídvég, Ipolynagyfalu, Ipolybalog, Ipolynyék és Kéty oktatási intézményei is képviseltették magukat.
– fogalmazta meg az intézményvezető, majd így folytatta: