A gyerekek kedvence a mátyusföldi kisállat-kiállítás
Nemesített galambok burukkolása, puha szőrű nyuszik szöszmötölő szimatolása, színes tollú kiskakasok kukorékolása kavarta fel az alsószeli kultúrház udvarának csendjét a mátyusföldi kisállattenyésztők éves kiállításán. Leginkább a környékbeli kisiskolások és óvodások örültek a háztáji állatoknak.

Kakasokat, tyúkokat, nyulakat és galambokat állítottak ki és szakmailag értékelték a kisállattenyésztők felsőszeli alapszervezetének éves kiállításán, a kultúrház udvarán.
Tökéletesek voltak a körülmények, az esetleges esős időjárás elől még egy hatalmas jurta ponyvája is védte őket. A kisállat-kiállítás iránt mindig nagy az érdeklődés, sok a „rajongója” az állatoknak, hiszen iskolások és óvodások is látogatják a rendezvényt, és a tenyésztők sokszor azt is megengedik, hogy a gyerekek megsimogassák a nyuszikat.
– Hú, látta volna, hogy örültek a gyerekek, amikor itt jártak. Az állatok persze már kevésbé. Amikor összeraktuk a kiállítást, még térdig jártunk a gesztenyében, most a gyerekek látogatása után egy darabot sem talál a földön, mindet összeszedték – nevet a kiállítás egyik szervezője, a klub titkára, az alsószeli Szarka István, miközben leülünk beszélgetni vele és a klub elnökével, Szombath Sándorral. Az állatok három napon át az alsószeli ideiglenes otthonukban tartózkodtak, az etetésről, állatorvosi ellátásról és az egész napos őrzésről a szervezők gondoskodtak. A galambtenyésztők igazán gazdag kínálattal szolgáltak, a megcsodálható galambok között voltak bagolygalambok, texanok, római galambok és amerikai óriás-postagalambok is.
– magyarázzák a szervezők.
Idén mintegy negyven kiállító hozta el az állatait Alsószelibe. 250 háztáji kis-állat érkezett Királyrévből, Tallósról, Vágfarkasdról, Hidaskürtről, Sopornyáról. A felsőszeli szervezetet Németh Lajos alapította 2002-ben, így a helyi klub az idén húszéves.
– Annakidején minden faluban voltak különböző tenyészetek, Alsószeliben is volt külön egyesületük. Most már úgy vagyunk, hogy emitt-amott vannak csak tenyésztők, összeálltunk, csoportosultunk. Hozzánk tartozik Királyrév, Nagymácséd, Zsigárd, Nyárasd is, sőt még Lamacsról is van tagunk – magyarázza Szombath Sanyi bácsi.
A kiállításon fajtiszta állatokat lehet bemutatni, ez a legfontosabb feltétel, fajonként a fej, a nyak, a szemgyűrű, a szem, a csőr, a láb, a farok, a tollazat minősége, mérete. A bírák négyéves képzésben részesülnek, csak a szakmai feltételek elsajátítása után zsűrizhetnek kisállat-kiállításon. Díjakat egész állatkollekciókért adnak, például egy galambkollekciót négy állat tesz ki. A kiállítás abszolút győztese viszont csak egyed lehet. Ezenkívül tiszteletdíjakat is kiosztanak. A tenyésztők kisebb-nagyobb kupákkal és hasznos szakmai tapasztalatokkal távoznak a kiállításról.
Megjelent a Magyar7 2022/40.számában.