A Gutrai család találkozója Barsbaracskán
Van valami mélyen emberi abban, amikor visszatérünk a gyökereinkhez. Amikor a jelen összefonódik a múlttal, és a generációk közötti láthatatlan szálak kézzelfoghatóvá válnak. Ilyen esemény volt az is, amikor 2025. június 7-én először gyűlt össze a Gutrai család apraja-nagyja Barsbaracskán – ott, ahol a család ősei éltek.
Az ötletgazda és fő szervező Szerencsiné Gutrai Jolán, akit sokan csak szeretettel Jolika néniként emlegetnek, a hetedik ikszen túl vállalkozott arra, hogy életre hívja ezt a különleges családi eseményt. Nem csak időt, energiát és szívét-lelkét tette bele: egyfajta küldetéstudattal dolgozott majd’ fél éven keresztül, hogy a szétszóródott családtagokat az ország különböző pontjairól és még azon túlról is, egy napra összehozza.
A találkozóra érkezett 88 családtag között többen is voltak, akik most találkoztak először, hiszen a leszármazottak nemcsak a Felvidék különböző településeire, de Magyarországra is elkerültek az évek során. Jolika néni maga is Kántorjánosiban, Kelet-Magyarországon él már évtizedek óta, de fiatalkori éveit még Barsbaracskán és Érsekújvárban töltötte. Most úgy érezte, eljött az idő, hogy visszatérjen, de ne egyedül, hanem a család leszármazottaival együtt.
A találkozó időzítése sem volt véletlen: idén ünneplik Gutray Mátyás, a család egyik közös őse születésének 140. évfordulóját. Ennek apropóján nemcsak ünnepeltek, hanem emlékeztek is. A családtagok egy közös istentiszteleten vettek részt a barsbaracskai református templomban, ahol Gutray Mátyás emléke előtt is tisztelegtek.
A meghitt istentiszteleten a helyi református lelkész, Dukon András köszöntötte az egybegyűlteket, majd a prédikációban Csonka József, a kántorjánosi református lelkész szólt a gyülekezethez. Szavai sokak szívét megérintették.
– Ma, akik itt vagyunk, valami különlegeset élhetünk át. Nemzedékek térnek most vissza az ősi hajlékba, hogy visszatekintsenek arra az örökségre, amit elődeik hagytak rájuk. Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre – mondja a zsoltár. Vajon belegondoltunk-e, hány nemzedék, hány élet, hány tragédia, mennyi öröm és mennyi bánat, mennyi eltévelyedés és mennyi Istenhez találás kellett ahhoz, hogy most itt lehessünk Barsbaracskán, ebben a templomban? Milyen sokan vagyunk ma itt, és mennyifélék? Valaki innen, a Felvidékről, valaki az anyaországból, valaki még messzebbről. Lehet, már valaki nem is beszéli ezt a nyelvet, amin most szólok hozzátok, más pedig büszkén hallgatja. Sokfélék vagyunk. De egyben egyek lehetünk, hogy Istennél mindannyian hajlékot találhatunk.
Bár a résztvevők valóban különböző helyekről érkeztek, különböző életutak, világlátások, sorsok hozták őket ide, a közös múlt és az összetartozás érzése és a kegyelem mégis egyesítette őket. Hiszen a lelkész arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy ezen a helyen, a barsbaracskai templomban már háromszáz évvel ezelőtt is ugyanaz a kegyelem hangzott el, amely Jézus Krisztustól származik. Ez az örökség nemzedékről nemzedékre szállt tovább, és végigkísérte a családok életét a legnehezebb időkben is.
A Gutrai család ősei is számtalan megpróbáltatással néztek szembe: elmozdultak a határok, eltűnt a biztosnak hitt rend, és új életet kellett kezdeniük. De bárhogyan is fordult a történelem kereke, egyvalami mindig velük maradt: Isten jelenléte. Ez adott erőt az ősöknek, hogy tovább menjenek, összetartsanak, és megőrizzék hitüket, azt a hitet, amely most, ennyi idő elteltével is összegyűjti az utódokat ugyanebben a templomban.
A prédikáció után különösen felemelő pillanatként hatott, amikor Wurczer Péter, Barsbaracska polgármestere Hajtman Líviával elénekelte az Ez a föld a hazám kezdetű nótát. Ez a gesztus szimbolikusan is összekötötte a települést a vendégekkel. Jolika néni mély hálával fejezte ki köszönetét Dukon András és Csonka József tiszteleteseknek is, akik nemcsak jelenlétükkel, de szolgálatukkal is méltóvá tették az alkalmat.
– Amikor a 65 év felettieket szobafogságra ítélték a Covid idején, a férjem, aki azóta sajnos már nincs velünk, felvetette, ha már annyiszor segítettem a tiszteletes úrnak az interneten keresztül megszervezni a konfirmandus találkozókat, miért ne gyűjthetném össze a mi nagy családunkat is? – kezdte a visszaemlékezést Szerencsiné Gutrai Jolán.
A gondolatot tettek követték. Jolánka néni hónapokon keresztül gyűjtötte az adatokat: telefonon, interneten, családi fényképekből, levelekből, régi iratokból rakta össze a Gutrai család családfáját.
A végeredmény lenyűgöző: három élő testvér a nagyszülők házasságából, 9 gyermek, 23 unoka, 42 dédunoka, 58 ükunoka és egyelőre 7 szépunoka származott, nem beszélve a távolabbi ágakról.
Jolánka néni férje ezt a találkozót már nem érhette meg.
– Tudom, hiszem, hogy most itt van lélekben velünk. Itt van. Úgy, mint az őseink is, akik itt születtek, itt jártak iskolába, itt alapítottak családot – mondta az özvegy könnyekkel a szemében.
A családi találkozó fontos mozzanata volt az az ünnepélyes pillanat, amikor a templomból a temetőbe vonultak, és márvány emléktáblát helyeztek el Gutray Mátyás sírjánál.
A család történetének egyik különleges alakja Gutray Mátyás, Jolika néni nagyapjának a bátyja, akire ma is büszkén emlékeznek. Abban az időben ritkaságszámba ment, hogy egy szerényebb sorból származó fiúból lelkész váljon, ám Mátyás kivételes tehetsége már fiatalon megmutatkozott. Édesapja a Kelecsényi grófok uradalmi ispánja volt, így a nemesi család is felfigyelt az ifjú kivételes értelmére és szorgalmára. Bátorították, hogy tanulmányait a Pápai Teológiai Akadémián folytassa, ahol nemcsak helytállt, de kitüntetést is szerzett. Hogy tanulmányait finanszírozni tudja, tanított és közben énekkart is vezetett; a hivatás, a zene és a közösség iránti elkötelezettsége már ekkor megmutatkozott. Rövid életét a szolgálat határozta meg: amikor segédlelkészként a zoboraljai falvakat járta, gyalogosan, rossz időben is útnak indult, hogy elérje a rábízott híveket. Egyik ilyen útján megfázott, és fiatalon, mindössze 26 évesen tüdőgyulladásban elhunyt. Szülőfalujában, Barsbaracskán helyezték örök nyugalomra.
Bár Gutray Mátyás élete tragikusan korán ért véget, az a hit, tudás és szolgálatvágy, amely vezette őt, nem merült feledésbe. Szellemisége tovább él azokban, akik emlékét nem engedik a múlt homályába veszni. Gutrai Jolán ugyanis a családi találkozó megszervezésével olyan örökséget adott tovább a fiatalabb generációknak, amelyet nem csupán dokumentumok őriznek, hanem a szívben élő emlékezet és a hit. Ahogyan Mátyás életét végigkísérte az isteni kegyelem, amely lehetővé tette, hogy egyszerű sorból indulva is szolgálhassa közösségét, úgy jelenik meg ez a kegyelem Jolika néni csendes, mégis elszánt munkájában is. Ez az a kegyelem, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik, végigkíséri a családokat a történelem viharaiban, és ma is ott van velük: egy-egy régi fényképben, egy gondosan megőrzött levélben, egy újra elmesélt történetben.
Megjelent a Magyar7 2025/24.számában.
