2026. január 24., 11:35

A film csodája

Ajándékba kaptam egy régi filmtekercset olyanoktól, akik nem tudtak vele mit kezdeni. Hogy tudjam, mi van rajta, eljuttattam Budapestre, az MTVA székházába, ahol átjátszották DVD-lemezre. Segítségemre volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, akivel Nagymegyeren ismerkedtem meg egy értékmentő konferencián. Halgas Ildikó írása.

 

A film csodája
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Halgas Ildikó

Szóval, ez a filmtekercs feltárta titkait: az utolsó csallóközi aranyász életét, munkásságát mutatja be. A filmet 1981-ben Csallóközaranyoson készítették rendezői szakra járó prágai egyetemisták. Ez volt a vizsgafilmjük, s most már az enyém.

A film kapcsán jutott eszembe, hogy a múlt század ötvenes éveinek elején kezdődtek a filmvetítések községünkben, Kulcsodon. A visszaemlékezések alapján tudom, hogy a Füssy kocsmában állították fel a vetítőgépet, amelyet csehszlovák gyártmányú Slávia áramfejlesztők működtettek. Akkoriban még csak fekete-fehér némafilmek voltak műsoron, így ismerték meg a kulcsodiak Charlie Chaplin, Buster Keaton és Herold Lloyd filmjeit., amelyek valódi felüdülést jelentettek.

Később a mozit a kocsmából a régi kultúrház nagytermébe költöztették, ahova már a lányok, asszonyok is szívesen eljártak. Magyar filmekkel bővült a mozi programja, levetítették a Valahol Európában, a Ludas Matyi, a Talpalatnyi föld, a Körhinta, a Hintón járó szerelem és a Mágnás Miska című filmeket. A vetítések időpontját minden alkalommal kidobolták, ma már komikusnak tűnő módon: „a mai napon az itatás után filmvetítés lesz. Ha begyújt a Slávia, lesz mozi, ha nem gyújt be, nem lesz mozi.” 

A film csodája
Fotó:  Halgas Ildikó

 A hatvanas évek végén zajló filmvetítésekre már jómagam is emlékszem. Mindig hétfőn volt a mozi, amikor adásszünet volt a Magyar Televízióban. A szomszédos községben, Medvén állomásozó határvadászok hozták a kijelölt szórakoztató filmeket. Akkor láttuk először a Winnetou filmeket, s ahogy mondani szokás, még a csilláron is lógtak az emberek. A gyerekek szorosan egymás mellett ültek az ablakokban, s ha már nem jutott szék az érdeklődőknek, a közeli házakból padokat, konyhai székeket, hokedliket hoztak, s valahogy mindig elfértünk. Másnap minden kisiskolás Winnetou vagy Old Shatterhand akart lenni, a lányok Nso-Csikká és Ribanákká váltak. 58 év távlatából még most is hallom az indiánok csatakiáltását, a menekülő szekerek dübörgését, a fegyverek ropogását, a nyílvesszők suhogását. És közben nyekergett a vetítőgép, mi pedig izgultunk, nehogy elszakadjon a film, vagy kiégjen egy lámpa a vetítőben. Bizony, ezekre is volt példa.

Azóta is változatlanul szeretem az indiános filmeket.

Írta: Halgas Ildikó

Az írás megjelent a Magyar7 2026/3. számában.

 

A film csodája
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék