A felszántott emlékezet
Dunajszky Géza tanár, közíró Felszántott (tömeg)sírok című könyvének bemutatójára került sor június 9-én Pozsonyban, a Csemadok Rákosi Ernő-termében. A kötet a fáradhatatlan kutató Szökés a haláltáborból című könyvének folytatásaként jelent meg.
A szerző legújabb könyvében a szlovák állam területén 1944. március 3-a és 1945. augusztus 25-e között elkövetett vérengzések történetét dolgozza fel. 94 dokumentumot, illetve fényképfelvételt tartalmaz a kivégzések helyszínéről: Szomotortól kezdve Pásztorhegyen, Tornán, Selmecbányán, Pusztaréten, Zsérén, Ligetfalun, Károlyfalun és sok más településen át egészen Přerovig.
A könyvből egyértelműen kiderül, hogy nemcsak Přerovban és Ligetfalun voltak tömegmészárlások a II. világháború végén, hanem Ágcsernyőtől kezdve végig az országon, ahogyan haladt előre a front, úgy szaporodtak a tömegsírok.
A szlovák történészek 211 tömegsírról vélnek tudni a Felvidéken, legalábbis ennyit ismernek be hivatalosan, és 5304 áldozatot tüntetnek fel. Dunajszky hangsúlyozza, már kutatásai során megfogalmazódott benne a gyanú, hogy ez az állítás nem lehet igaz.
Ugyanis nagyon sok olyan tömegsír van, amelyre a szlovák történészek is azt mondják, nem tudni, hány áldozat fekszik bennük. A kommunizmus négy évtizede során pedig nem volt érdeke a rendszernek, hogy a sírokat kihantolják, és az áldozatokat emberi módon eltemessék.
Az egyik szlovák publikáció 107 koncentrációs tábort sorol fel Szlovákia-szerte, amelyek mellett temetők létesültek, s ahol betegségek, kínzások, kivégzések következtében elhunyt embereket temettek el. Amint megszűntek a koncentrációs táborok, és főleg miután a németeket 1949-ben kitelepítették, ezeket a tömegsírokat felszántották, mondja Dunajszky.
Van egy tanú, aki egykor Nyitraújlakon volt a családtagjaival fogva tartva. Édesanyja, nagyanyja és a nővére ebben a koncentrációs tárborban hunyt el. Évek múlva az illető szerette volna megkeresni a sírjukat, de már nem találta. A rokonai sírját sem lelte a temetőben, mivel időközben ezekre rátemettek.
Itt is ugyanaz történt tehát, mint Ligetfalu esetében, ahol négy tanú is bizonyítja, hogy tömegsírok vannak a temető egyik része alatt, és ott többek közt 90 meggyilkolt levente nyugszik. De ide temették azokat is, akik később megkíséreltek átszökni az osztrák határon.
Volt olyan időszak, amikor beszervezett ügynökök próbálták meggyőzni az itteni magyarokat és németeket, hogy átviszik őket a határon. Amikor elindultak, előjöttek a katonák, és családostól lekaszabolták őket.
A náluk levő értéktárgyakat általában ellopták, és elosztották egymás között. Tudvalevő, hogy több családnál nagyobb érték is volt, mivel magukkal vitték minden értékesebb holmijukat.
A Felszántott (tömeg)sírok elbeszélésekre, személyes történetekre, tanúvallomásokra épül, amelyek felelevenítik a magyarokat és a németeket sújtó szörnyű tragédiákat. Bemutatja 1945. de-cember 4-én tartott, Edvard Beneš vezette kormányülésről származó jegyzőkönyvet, amelyből kiderül, milyen sorsot szánt a második csehszlovák kormány a határon belül rekedt magyaroknak és kárpáti németeknek.
A kiadvány többek között érinti a pozsonyligetfalui Köpcsényi úton található egykori koncentrációs táborban elkövetett bűntetteket, ahol magyar és zsidó munkaszolgálatosokat végeztek ki. Beszámol a fogva tartottak sanyarú életéről, s hogy mi történt Pozsonyligetfalun a koncentrációs tábor kiürítése után (1945. március 30. után), vagyis arról, hogy a vérengzések eltüntetése érdekében a tömegsírokat felszántották.
Dunajszky egy régi katonai térképen mutatja be Szlovákia egyik legnagyobb felszántott tömegsírjának a helyszínét, amely a mai napig nincs feltárva. A ligetfalui vérengzés témájában összefoglalja a tanúvallomásokat, amelyek az itt végrehajtott tömegmészárlásokról tanúskodnak. Kezdve a hazatérő leventékkel, befejezve a háború utáni szörnyű eseményekkel, beleértve az 1946/47-es kihantolásokkal kapcsolatos történéseket.
A könyv foglalkozik Esterházy János és nővére, Lujza történetével is, mivel Lujza egyike volt azoknak, akiket Pozsonyból Ligetfaluba kitelepítettek. Visszaemlékezéseiben sok olyan pont van, ami cáfolja a szlovák történészek állítását, miszerint Ligetfalun csak véletlen esetek fordultak elő, csak egyes személyek számlájára lehet írni a ligetfalui eseményeket.
Hogy ez nem így van, erre Lujza visszaemlékezései nyújtanak bizonyítékot, mondja Dunajszky. A szlovák történészek állításait cáfolják továbbá a Károlyfalu feletti Királyhegyen történt vérfürdő eseményei is. Könyvében Dunajszky újabb tanúkat szólít meg a fiatal magyar leventék szomorú sorsa kapcsán. Emellett a Pozsonyon kívüli történésekkel is foglalkozik. A történetekben több tömegmészárlás eseményeit tárja fel a Felvidéken. Az író szerint a selmecbányai vérengzés vetekszik a pozsony-ligetfalui barbársággal. Megdöbbentő, micsoda szörnyűségek zajlottak ott közvetlenül a front után.
Végül a szerző összefoglalja a felvidéki magyarok veszteségeit a két világháború közötti időszak alatt, illetve a II. világháború után.
Munkájában azt is bemutatja, hogyan lettek a náci rendszer egykori kiszolgálóiból partizánok, majd kommunista vezetők.
Szlovákiában a legnagyobb felszántott tömegsír Ligetfalun található (a IV. bunker előtt kezdődik), és ehhez kapcsolódik a legtöbb tanúvallomás is. Dunajszky a könyvbemutatón elmondta, szeretnének anyagi forrást szerezni, hogy elkezdhessék a tömegsírnak a kihantolását. Kiemelte,
érdemes volt hangosan kiabálni, mivel a szlovák fél is elkezdett érdeklődni a téma iránt, a tervezett kihantolást is támogatják, és szeretnének segíteni a feltárások során. Mindezt 2025-re, a vérengzések 80. évfordulójára szeretnék megvalósítani, amikor emlékszobrot is terveznek állítani az ártatlan áldozatok emlékének.
Az emlékművet Mag Gyula szobrászművész készíti.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/24. számában.