2021. március 22., 19:20

A Csallóközben is megnyitották az oktatási intézmények kapuit

A Dunaszerdahelyi járásban az enyhülő körülményeknek köszönhetően március 22-én megnyithattak a városok és falvak alapiskolái – főleg az alapiskolák alsó tagozatai – és óvodái.

Nagy Árpád, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola igazgatója szerint a 308 alsó tagozatos diákból 250 jelentkező szeretett volna részt venni az újrainduló offline tanításon, ami 85%-ot jelent. Ezt a számadatot még az előző hét folyamán mérték fel a szülők megkérdezésével.  

Hétfő folyamán 238 diák jött el személyesen az iskolai oktatásra, ami 77%, de a héten a 80%-ot minden bizonnyal megüti az iskolába lépő diákok száma. Abba pedig bele sem gondoltunk, hogy a húsvéti szünet utánra halasszuk az iskola megnyitását”

– nyilatkozta portálunknak Nagy Árpád.

A szülőktől szükséges volt kérni a negatív tesztet, illetve a kivételek között szerepelt az az igazolás is, ami bizonyította, hogy a szülő átvészelte a vírust, valamint az oltásról való bizonyítást is mellékelniük kellett.

A pedagógusok nagy része már átesett az oltások második fázisán is, így sokkal biztonságosabban tudták megkezdeni az oktatást az alapiskola alsó osztályos tanulói között. Az intézmény alkalmazottainak 90%-a már legalább az első adag vakcinát megkapta.

Somorján is megnyitották az alapiskolákat, Orosz Csaba polgármester elmondta, hogy rendkívül nagy volt az igény a nyitásra. Voltak olyan pedagógusok, akik szkeptikusan álltak a megnyitásokhoz, de a gyerekek érdeke is, hogy év végéig még találkozni tudjanak diáktársaikkal és megkapják a megfelelő képzést.

Óvodaprogram-Somorja
Fotó:  Reczai Lilla

Bősön a húsvéti szünetig nem nyitják meg az alapiskolák alsó tagozatait és az óvodákat sem (eddig is csupán azon gyermekek számára volt elérhető a személyes részvétel, akiknek a szülője a kritikus infrastruktúrában dolgozik). Fenes Iván polgármester fontosabbnak látja az emberek egészségének megőrzését. ,,Amíg az önkormányzat dönthet az intézmények nyitásával kapcsolatban, addig nem nyitnánk ki az iskolák kapuit. Az óvodákban is minimális létszámmal dolgoznak a már (többségében) beoltott pedagógusok. Ha a húsvét utáni időszak kedvezőnek mutatkozik, akkor megnyitjuk a többi intézmény kapuit is” – mondta el Fenes Iván.

Holényi Gergő nagymegyeri polgármester szerint fokozatosan szeretnék nyitni az oktatási intézményeket, így ők sem szorgalmazták az iskolák megnyitását.

,,A Nagymegyerhez tartozó falvakkal együtt megegyeztünk abban, hogy későbbre halasszuk az intézmények újranyitását. Havonta összeül a kis tanácsunk – Alistál, Padány, Patas, Nyárad, Csilizradvány, Ekecs és Nagymegyer önkormányzata –, amely a településeken működő intézményekért felel, s úgy döntöttünk, hogy csak az óvodákat nyitjuk ki, az alapiskolákat még nem. Az óvodás gyermek szülőjének negatív teszteredményt kell leadnia, így járhat a gyermeke az óvodába. Ha ez a rendszer működni fog, akkor a húsvéti szünet után megnyitjuk az alapiskolák első és második évfolyamát. Majd pedig egy későbbi időpontban a 3. és 4. osztályt is” – nyilatkozta Holényi Gergő. Nagymegyeren a pedagógusok majdnem 90%-át már sikeresen beoltották, az iskolai alkalmazottakat is beleértve.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.