A Bodrogköz ízei
Többen vagyunk úgy a szülőföldünkkel, hogy adottságait, sajátosságait természetesnek vesszük. Nem is gondolunk arra, hogy a számunkra megszokott táj, egy megunt helyi étel vagy szokás a más vidékről érkezettet rabul ejtheti, elvarázsolhatja. A hétvégén így volt ezzel egy autóbusznyi kassai, a Bodrogközbe látogató turista is.
Kassa megye régiófejlesztési ügynökségének igazgatónője, Lenka Vargová Jurková megkeresésemre elmondta, hogy az elmúlt években tudatosan törekszenek arra, hogy minél aktívabban együttműködjenek a turisztikai szolgáltatás valamelyik ágát működtető megyei vállalkozókkal, civil szervezetekkel. A járványt megelőző 5 év számai egyértelműen bizonyították, hogy a megyén belül a turizmusból származó bevételek növekedtek.
Ezért is nyitottak a célirányos fejlesztések támogatása iránt. Arra a kérdésemre, hogy a pár éve általuk szervezett egynapos kirándulások kínálatába hogyan is került be egy bodrogközi útvonal, az igazgatónő elárulta, hogy próbálják rugalmas, változatos úti célokkal megszólítani régi és új klienseiket.
A járványt megelőzően egy alkalommal volt már egy, a leleszi premontrei kolostort, a borsi kastélyt is érintő útjuk, amelyik az idei útvonalban is szereplő géresi pincéknél fejeződött be.
Kérdésemre, hogy idén tervez-e még a megye egynapos Bodrogköz ízei kirándulást, Lenka Vargová Jurková elmondta, a jelenlegi érdeklődést elnézve, ha megtelik egy busz, rajtuk nem fog múlni. Úgy legyen!
A mesebeli királynak az a lánya a legkedvesebb, aki előteremti számára a királyságában elfogyott, ám minden ételbe szükséges sót. A Kassáról érkező kirándulók elsőként a nagytárkányi sóházat nézték meg. Sokaknak új információ volt, hogy a közelükben, egy barokk épület valaha a Keleti-Kárpátok felől, a Tiszán, hajókon és uszályokon szállított sórakomány kikötője volt. A 2005-ben felújított épületben jelenleg helyet kapó regionális történelmi múzeumban a vidék nép- és helyrajzáról, történetéről sok érdekeset láttak, hallottak a látogatók, illetve a volt sóraktárakba is bekukkanthattak a legkíváncsibbak.
Második állomásukon, Kistárkányban az Aranka vendégházban bő három órát töltöttek. Palócleves, borsóleves, töltött káposzta, krumplilángos, kakaós és diós bejgli volt a fenséges ebéd. Távozáskor csak úgy dőltek a szakácsnőket megillető elismerő szavak. A vendéglátónak hat bodrogközi hölgy segített, hogy ez a sok házi finomság időre elkészülhessen. Az ötven éhes vendégnek a messzeföldön híres kistárkányi szilvapálinkát kitöltve Aranka nevetve mondta, hogy számára ez az alkalom felér egy főpróbával.
Csodálkozva néztek rá, mert nem értették, hogy létezik az, hogy egy ilyen mesebeli vidéken nem adják egymásnak nála a kilincset akár az 50 fős csoportok is.
Eddig egyidőben a filagória alatt 30 vendég volt a maximum, tudtuk meg. Külön öröm volt a nagyvárosiaknak, hogy közvetlenül vásárolhattak a gazdasszonytól az ízletes szilvakülönlegességekből – a lekvárból és a pálinkából is. A fáradtságot Aranka egy szempillantás alatt elfeledte, amikor vendégeit a buszhoz kikísérve, búcsúzáskor látta a ragyogó, elégedett tekinteteket. Számára annak volt ez a visszajelzése, hogy jól érezték magukat a máshonnan érkezettek. Igenis megéri hinni a Bodrogköz lehetőségeiben, megéri idecsalogatni olyanokat, akik országunk e szegletének éppen csak a létezéséről tudnak.
Utolsó állomásuk a megye által már megkedvelt, kihagyhatatlan kisgéresi pincesor egyik pincéje volt. Egyesek számára teljesen ismeretlenek voltak a tufába vájt egyedi borospincék, de akadtak páran, akik nem először jártak itt. A pincékből kijövet az akácosok közti filagória hűvösében géresi bélessel kínálta őket a borosgazda lánya. Nemcsak a polyhosból, de más helyi jellegű, sehol máshol nem kapható borból is többen vittek magukkal.
Az elmúlt évek során Kondás Aranka, a kistárkányi Aranka vendégház tulajdonosa több alkalommal járt a megyei régiófejlesztési irodában, felhívva figyelmüket arra, mennyi kincset rejteget a Bodrogköz. Elmondta nekik, hogy véleménye szerint ez a régió is megérdemelné, hogy megyei szinten is foglalkozzanak a fejlesztésével. Aktuális pénzforrások híján, akár csak azzal is, hogy jobban népszerűsítsék. Kérése a jelek szerint meghallgatásra talált,
hiszen ez év elején azzal keresték fel a kassai irodából, hogy júniusban terveznek egy egynapos kirándulást és tudna-e ebédet biztosítani egy busznyi turistának.
Aranka örült a felkérésnek, de kezdetben maga sem hitte, hogy lesz valami a kirándulásból. A két héttel ezelőtti 31 jelentkező június közepére teltházas utat jelentett. Ez bizony annak a jele, hogy nincs okunk a kishitűségre, valóban másokat is érdekel az, ami számunkra már megszokott s talán éppen ezért kell magunknak is megtanulni helyén kezelni saját regionális különlegességeinket. Furik Csaba, Kisgéres polgármestere és egyben megyei képviselő eddigi tapasztalatai is pozitívak. Mint mondta, a sikerünk kulcsa az lehet, ha mi magunk is értékeljük a megye turisztikai részlegén meglévő nyitottságot, pozitív hozzáállásukat.
Ha a Kassa megyei turisztikai hivatal látja, hogy értelmes dolgokat csinálunk, akkor nem elutasítóak, sőt, mögé állnak és támogatják a kezdeményezéseket. Őket is motiválja más sikere, közös programok szervezése által az ő kimutatásaikban is csalogatólag hat egy közkedvelt úti cél – mondja. Szerencsésnek érzi magát polgármesterként. Amikor a megye felfigyelt a helyi erőből elkezdett kisgéresi nyitott pincék napjára, meglátta a dolgos, szorgos emberekben rejlő turisztikai potenciált.
A rendezvényt érdemesnek tartotta arra, hogy bekerüljön a Terra Incognita programba, ezáltal ismertté tették és egyike lett a TOP 10-nek.
Csak díjazni tudja, hogy az illetékesek teszik a maguk dolgát, felkutatják a megyén belüli érdekes helyszíneket, legyen az akár magyar vidéken. Véleménye szerint, ami még hiányzik, az a bodrogközi szállások kapacitása, hiszen ez az irányszáma a régióba érkező támogatásoknak.
Megjelent a Magyar7 25. hetilap számában.
