2025. augusztus 27., 15:37

750. „születésnapját” ünnepli Csallóköztárnok

Nagy eseményre kerül sor a felső-csallóközi kisközség életében, ugyanis a hétvégén a település első írásos említésének évfordulóját ünneplik.

tarnok-obectrnavka.sk_
Galéria
+3 kép a galériában
Csallóköztárnok
Fotó: obectrnavka.sk

A kulturális programokkal, szentmisével és emléktábla-leleplezéssel egybekötött ünnepséget 2025. augusztus 30-án és 31-én tartják Tárnokon. A program már a szombat délelőtti órákban elkezdődik, ugyanis a helyi kultúrházba egy vizuális történeti kiállításra invitálják az érdeklődőket, amely során a település 750 esztendeje elevenedik meg. A jelenlévők a Tárnoki életképek című rajzpályázat alkotásaiból összeállított kiállítást is megtekinthetik. A pályázatot Tárnok 750 – A mi falunk, a mi történetünk alcímmel hirdették meg.

„A falu, ahogy én látom”, szólt a felhívásban, és arra ösztönözték a pályázatba bekapcsolódókat, hogy rajzolják meg, mit jelent számukra a község, hogyan látják ma, hogyan őrzik emlékeikben, vagy milyennek képzelnék el a jövőben. Emlék, életkép, álom vagy vízió?

Teljesen mindegy, mint ahogy a technika is szabadon választható volt, és az óvodásoktól a nyugdíjasokig bárki benevezhetett. 15 óra 45 perces kezdettel ugyancsak a művelődési ház lesz az otthona Horváth László történész-pedagógus Csallóköztárnokról szóló helytörténeti előadásának. Ezzel párhuzamosan a sportpályán már 15 órakor elstartol a főzőverseny és helyi ételek kóstolója is lesz. A legkisebbeket arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal és játékparkkal várják, amelynek természetesen a légvár is része lesz.

tarnok-750
Csallóköztárnok 750 éves - program
Fotó:  Lami György

A késő délutáni és az esti órákban a sportpályán a kultúráé lesz a főszerep. 17 órától Sissi mulatós dalokkal szórakoztatja a közönséget, 18 órától pedig a testvértelepülés, azaz a magyarországi Tárnok néptáncegyüttesének, a Hajtókának a műsora következik. 19 órától Kovács Koppány és Derzsi György énekelnek közismert melódiákat, majd este nyolckor húzzák ki a nyertes tombolajegyeket. Nagy Noémi és Hetényi Gergő 21 órától ad elő operettslágereket és magyar nótákat, este tíztől a Feinschmekers Music Group funky koncertjére kerül sor, a nap végén pedig DJ Retro szórakoztatja a kitartó ünneplőket. Vasárnap délelőtt fél tíztől kezdődik az ünnepi szentmise a helyi katolikus templomban, 10:30-tól pedig a község 750 évére emlékeztető emléktábla ünnepélyes felavatására kerül sor. Magyarics Zoltán kőfaragó alkotása községi összefogással készülhetett el, melyet a helyszínen Mikus Csaba atya szentel fel.

Mindenképpen szeretném megemlíteni a Csallóközi Népművelődési Intézetet és igazgatóját Varga Viktort is, akik anyagilag és a szervezés terén is támogatják az eseményt, s amiért nagyon hálásak vagyunk”,

– tette hozzá Lami György polgármester, aki 2022 óta vezeti a falut, s elmondta, hogy az ünnepség szervezését már télen elkezdte a település önkormányzata. Hangsúlyozta, hogy a rendezvényre csallóközi szereplőket hívtak meg, ez által is támogatva a helyi művészeket és fellépőket. Az Interreg pályázatán is sikerrel szerepeltek, így a magyarországi Tárnok küldöttségét, 46 főt, a két nap folyamán sikerül ebből az összegből megvendégelni és szállást biztosítani számukra, továbbá a bősi vízerőművet is meglátogatják és természetesen a néptánccsoport fellépése sem maradhat el. Az eseményre meghívást kapott Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is.

templom-obectrnavka.sk_
A csallóköztárnoki római katolikus templom
Fotó:  obectrnavka.sk

Lami György azt is elárulta, hogy az elmúlt években sikerült felújítani a kultúrház külsejét, továbbá megoldani a szigetelést és a nyílászárók cseréjét, a belső csinosítására és a színpad felújítására pedig már a mostani polgármester regnálása alatt került sor.

A falu három új utcával is gyarapodott, és a községi emlékműveket is sikerült felújítani, mint ahogy a templom melletti Hősök terét is revitalizálták. A bacsfai útelágazásnál felújításra került a Szentháromság-szobor, amelyet eredetileg 1863-ban építettek, és amely Szent Imre herceg, Szent Flórián és Árpádházi Szent Margit alakjait ábrázolja.

A községben kétnyelvű óvoda működik, aktív a Csemadok-alapszervezet és az önkéntes tűzoltószervezet, a nyugdíjasklub pedig két hónapja formálódott újjá. Természetesen a labdarúgócsapat is szerepel a bajnokságban, igaz, a játékosok csupán a klub és a foci iránti szeretetből rúgják a labdát, hiszen bérezést nem kapnak.

tarnok-obectrnavka.sk_
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék