2020. november 2., 16:22

73 koronavírusos alkalmazott az érsekújvári kórházban

A hétvégén az Érsekújvári Egyetemi Kórház és Rendelőintézet is bekapcsolódott az országos tesztelésbe. Az önkéntesek a kórház dolgozóit és családtagjait, valamint a kórházba felvett betegeket tesztelték.

A tesztelésen résztvettek kézhez kapják eredményeiket

A négy tesztelőcsoport 2246 tesztet végzett el, ezekből 46 lett pozitív. A mai nappal a kórház 73 COVID-fertőzött alkalmazottat tart nyilván, akik házi karanténban vannak.

„A pozitívan tesztelt alkalmazottak mennyisége ellenére továbbra is be tudjuk biztosítani az egészségügyi ellátást és a kórház működését” – emelt ki nyilatkozatában a kórház igazgatója Daniel Žingor, aki egybe köszönetet is mondott kollégáinak és az önkénteseknek, akik a tesztelésnél segítséget nyújtottak.

A mai naphoz 302 páciens tartózkodik a kórházban. A COVID részlegen 28 beteg, akikből 16 pozitív és 12-nél fennáll a betegség gyanúja. További 7 páciens van lélegeztetőgépekre kapcsolva.

A kórház válságstábjának döntése alapján 2020. november 2-tól felfüggesztenek minden tervezett műtétet, csak a rákos betegek és az akut ellátást igénylők kivételek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.