2022. május 31., 20:44

660 ezer euróval drágul a füleki ipari övezet revitalizációja

A Sávolyi úton lévő egykori ipari zóna revitalizációjának projektje jóval drágább lesz a tervezettnél. Míg a projekt 2017-es megszületésekor a megvalósítás költségeit 2,1 millió euróra becsülték, addig tavaly már 4,1 millió eurót tettek ki. A május eleji költségvetés-frissítést követően az összköltség áfával együtt több mint 4,8 millió euróra emelkedett.

Fülek Városháza
Fotó: archív

Az egykori füleki ipari övezet revitalizációjának projektje, amely új gyártócsarnok építését tervezi, egy határon átnyúló Interreg projekt része. Az önkormányzat a programból és az állami költségvetésből megközelítőleg 2,1 millió eurót kapott a projekt finanszírozására. A megnövekedett árak miatt azonban a költségvetés mára több mint a duplájára nőtt. A város februárban írt ki közbeszerzést a kivitelezőre, de a részvételi feltételeket egyik pályázó sem teljesítette.

Ma kiírtuk a közbeszerzés második körét, már jogerős építési engedéllyel rendelkezünk. Ha nem adódnak további bonyodalmak, legkésőbb idén szeptemberben vagy októberben elkezdjük az építkezést. Ha viszont őszig nem sikerül reális áron valakit kiversenyeztetni, azt leszerződni és elkezdeni az építkezést, akkor megvalósíthatatlanná válik a pályázat”

– nyilatkozta Agócs Attila polgármester.

Az önkormányzat a 2,1 millió eurós támogatáson felül, további kétmillió eurót hosszú lejáratú kölcsönből kíván fizetni. A megemelt összeg társfinanszírozására pedig az önkormányzat más külső forrásokat keres. A beruházás biztosításáról tárgyalnak például a besztercebányai megyei önkormányzattal is.

„400 ezer euró tőkét lehetne bevonni külső forrásként, amit a megye nem dotáció formájában tenne bele a projektbe, hanem társtulajdonosává válna az adminisztrációs épületnek. Ennek köszönhetően megemelkedne a bevont külső forrás mennyisége, ami nagyon fontos, hiszen nehéz most már nekünk újabb és újabb forrásokat előteremteni. Másrészt pedig a létesülő ipari komplexum közös tulajdon lenne, ha ezt július első hetében megszavazzák a megyei képviselők. A társfinanszírozást egyébként a Losonci járás minden képviselője és a Szövetség képviselői is támogatják” – tette hozzá a polgármester azzal, hogy a közös tulajdon valahol közös felelősséget is jelent, és így nagyobb garanciát látnak arra, hogy a jövőben közösen csábítsanak ide befektetőt.

Ezen felül az Interreg programon keresztül további 200 ezer eurós támogatás elnyerésére van lehetőség.

„Elkezdték ugyanis felmérni a pályázatokat, hogy melyek azok, amelyek még a nehéz gazdasági helyzet ellenére is életképesek maradtak. És keresik a módját annak, hogyan lehetne a még meglévők támogatását megemelni” – mondta a polgármester. A Sávolyi úton lévő egykori ipari zónában található új gyártócsarnok 2000 négyzetméter alapterületű, és a könnyűipar számára készül. Tartalmaz majd egy nagy adminisztrációs épületet, parkolót, új bekötő- és szervizutakat, közműveket, közvilágítást és kerítést is. A termelés az új helyiségekben várhatóan 2023-ban indulhat.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.