300 euróért adták el az ismert szlovák színésznő ellopott BMW-jét
Nem sokkal a körözés közzététele után sikerült megtalálni a szlovák színésznő, Anna Šišková ellopott autóját. A BMW-t a HAKA csoport egyik figyelmes tagja vette észre a jókúti (Kúty) vasútállomás előtti parkolóban.
A HAKA a közösségi médiában közölte, hogy a jármű a pozsonyi Mariánska utcából tűnt el. A rendelkezésre álló információk szerint a lopás szeptember 23-án 8:00 óra és szeptember 24-én 7:30 között történhetett.
A HAKA csoport ezt követően közzétette az autó körözését. Éppen a csoport egyik tagja vette észre a járművet a jókúti vasútállomás melletti parkolóban. A megtalálásról körülbelül 6:50-kor értesítette a csoportot.
A helyszínre ezt követően egy HAKA-tag is kiérkezett, aki ellenőrizte, hogy valóban a keresett BMW-ről van-e szó. A járműnél ekkor már a rendőrség is jelen volt, mert értesítettek az autó hollétéről.
A TV JOJ információi szerint az autó a lopást követően gazdát cserélhetett.
Az elkövető állítólag körülbelül 300 euróért adta el egy másik személynek. A vevő azért parkolta le az autót az állomásnál, mert kifogyott belőle a gázolaj. Ezt követően a feltételezett vevő az autóban töltötte az éjszakát.
Az ügyet jelenleg a rendőrség vizsgálja, amely a lopás, valamint a jármű Jókútba való eljuttatásának körülményeit is tisztázni fogja.