PODCAST: Hetente tesztelés – végtelen történet?

2021. április 19., 18:30
ma7 Patócs Diana Tóth Tünde

Hosszú hónapok óta kénytelenek vagyunk minden hétvégén időt szakítani a tesztelésre, hiszen negatív teszteredmény nélkül a zsebünkben szinte már az otthonunkat sem hagyhatjuk el. A tesztelési pontokat a települési önkormányzatoknak kellett létrehozniuk, amely bizonyos esetekben nagy kihívást jelentett számukra. Hétről hétre biztosítaniuk kell a helyiségeket, eszközöket, mindezek mellett szervezik a segítőket és ellátást adnak a tesztelő csapat számára. Minden település másképpen birkózik meg a feladattal, épp ezért döntöttünk úgy, hogy ellátogatunk két felvidéki községbe, hogy utánajárjunk, hogyan zajlik náluk a tesztelés és milyen időszak áll mögöttük.

2021. április 19., 18:30
:: / ::

Elsőként Peredre látogattunk el, ahol a község polgármestere, Agócs Kőrösi Ildikó elmondta, hogy nagy település révén fejfájást okozott neki a két csapat bebiztosítása, de mára már egy összetartó közösség alakult ki.
Negatívumként említette még az emberek hozzáállását is:


Fogytán az emberek türelme, ezt mi is érzékeljük, hiszen kezdetben zökkenőmentesen ment a mintavétel, de az idő múlásával szóbeli atrocitások érték az önkénteseket, és volt arra is példa, hogy tettlegességig fajult a dolog.


Az önkormányzat heti három napot tesztel, így gyakorlott mintavételi településsé nőtték ki magukat, bár a polgármester jobban örülne, ha a falu és önkormányzat ügyeire több figyelem jutna. 
Kocsis Tímea, médiacsaládunknak nyilatkozó önkéntes mind a 13 héten jelen volt a tesztelésen, elmondása szerint olyannyira jó közösség épült ki, hogy biztos benne, hiányozni is fog majd neki kicsit a tesztelős hétvége. 

 

Vásárút lakossága, hétről hétre bebizonyítja, hogy egy kicsiny közösség is képes nagy összefogásra, hiszen már hosszú hónapok óta folyamatosan és zökkenőmentesen tudják biztosítani a lakosság számára a tesztelést, még abban az esetben is, ha a segítő személyzetből többen is karanténba kényszerülnek.

Török Gergely, Vásárút polgármestere stábunknak elmondta, hogy eleinte még örültek is a hírnek, hogy a faluban is létesülhet tesztállomás, mivel egy olyan kihívásként tekintettek az előttük álló feladatra, amelyet a lakosság közösen, összefogva teljesíthet. A kezdeti lelkesedés azonban egy idő után természetesen lecsökkent, főleg abban az időszakban, amikor a tesztelő csapatból többen is elkapták a koronavírus-fertőzést..

Eddig mindig sikerült megoldani a helyettesítést, egy vagy két hétvégén volt nehezebb. Most már annyival könnyebb, hogy a csapat nagy része vagy be van oltva vagy átesett a fertőzésen, szóval gördülékenyebben zajlik a tesztelés.

Bátran kijelenthető, hogy Vásárút az a község, ahol a lakosság emberségből jelesre vizsgázott, hiszen amellett, hogy minden szombaton több mint ezer embert letesztelnek, képesek voltak megteremteni egy olyan közeget a község lakosai számára, ahová nem rossz érzéssel, félelemmel mennek el az emberek a kötelező tesztelésre, még annak ellenére sem, hogy a teszt levétele mindenki számára roppant kellemetlen tud lenni.

 

SzóBeszéd - borítókép