PODCAST: Gál Tamás: Folytatjuk a megkezdett munkát és amint lehet visszatérünk a színpadra

2021. január 26., 21:30

Nehéz időszakot tudhat maga mögött a Komáromi Jókai Színház is, ám a járványhelyzet ellenére sem áll meg az élet az intézményben. A Múzsa vendége ezúttal Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, aki annak ellenére, hogy a tavalyi évben rendkívül nehéz körülmények között vette át a színház vezetését, optimistán tekint a jövőbe.

Gál Tamás hatalmas lelkesedéssel vágott bele tavaly májusban a színház vezetésébe, a járvány azonban szinte teljesen felülírta a terveit. A megszorítások következtében elmaradt bevételek miatt egy hatalmas gazdasági problémahalmaz is nehezítette a munkáját.

Egyik legfőbb feladatomnak tartom, hogy megtaláljam a módját annak, hogy hogyan lehetne végre a két kőszínházunkat olyan anyagi támogatással megerősíteni, ami jár. Ha nem kaptunk volna támogatást Magyarországtól, akkor ahogy átvettem az intézményt, úgy be is zárhattam volna. Csak abból a pénzből tudtunk gazdálkodni. - hangsúlyozta az igazgató.

 A koronavírus-járvány második hullámára reagálva megpróbálták kreatív módon folytatni a színház működtetését. Időben felismerték, hogy milyen veszélyekkel jár a nagyszínpadi előadásokra építeni, épp ezért vágtak bele a kétszereplős darabok próbafolyamataiba.

Próbáljuk minden erőnkkel a nagyszínpadi előadásokat bemutatni, de ha kénytelenek leszünk befagyasztani ezeket az előadásokat, akkor a kétszereplős produkciókkal kárpótolni tudjuk a közönséget. Ugyanaz a haditerv, amelyet már bevetettünk az első COVID hullám alatt is. A kétszereplős darabokkal sikerült megmentenünk a bérletes előadásainkat. A bérleteseknek nem kellett visszaadni a pénzt és megköszönték, hogy kaptak valamit a pénzükért."

Az igazgató úr mindezek mellett azt is hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy a járványhelyzet ennyire hátráltatja a munkát a színház falain belül, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után színvonalas, új előadásokkal örvendeztessék meg a színház szerelmeseit.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.