Világi szerint a Slovnaft át tud állni más nyersolaj feldolgozására, erre azonban időre és beruházásokra van szükség.
Mikor találjuk meg a kiutat?
Azért a nagybevásárlásért, amiért 2021 áprilisában még 100 eurót fizettünk, 2022 áprilisában már 114-et perkáltunk le.
A G7-ek külügyminiszterei egy kétnapos németországi találkozón kiadott nyilatkozatukban kijelentették, hogy soha nem ismerik el azokat a határokat, amelyeket Oroszország az ukrajnai háborúval próbál megváltoztatni.
Ha csak az utasszám alapján döntenek, a Dunaszerdahely-Komárom szakasz megint hoppon marad.
Miközben virágzik a tankolási turizmus, a politikusok még nem döntöttek arról, hogy vetnek gátat az üzemanyagár-emelkedésnek.
Az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) üzemeltető vállalat kénytelen felfüggeszteni a földgáz tranzitját Oroszországból a Luhanszk megyében lévő Szohranyivka mérőállomáson keresztül.
A kormány a módosítást olyan észrevételekkel hagyta jóvá, hogy az eredetileg 5 %-osra tervezett illetéket 3 %-ra csökkentsék.
Az inflációt legnagyobb mértékben a lakhatási költségek, az energia, valamint az élelmiszerek árainak emelkedése befolyásolta.
Mindenkinek juthat a támogatásból, ígéri a miniszter.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Budapesten találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Bár a melegvíz-fogyasztás átlagosan 8 százalékkal nőtt, de a kedvező időjárás miatt nem kellett többet fűteni, mint az előző években.
Kérdés, hogy a számos társadalmi csoportnak nyújtott egyszeri 100 eurós támogatás mire lesz elég. Nem sokra.
A G7-ek ígéretet tettek arra, hogy vagy teljes betiltással, vagy az import fokozatos megszüntetésével véget vetnek az orosz olajtól való függőségüknek.
Magyarország "ezt már 12 éve gyakorolja" azon keresztül, hogy helyreállította az állam pénzügyi egyensúlyát, majd a pénzügyi rendszer egyensúlyát, majd a növekedés és a fenntarthatóság irányába tett lépéseket.
A gyermekvállalás és -nevelés óriási egyéni áldozatokat követel. Mégis ez volna a legjobb megoldás közösségünk és nyugdíjrendszerünk fenntartása szempontjából. Jó volna, ha a társadalom is jobban támogatná a felelősségteljes nagycsaládosokat.
Segíthetnek vajon a Fed lépései az amerikai vagy a világgazdaságon?
Szlovákiában 16 887 autót adott el a legnagyobb közép-európai használtautó-kereskedő vállalat.
Az Európai Bizottság hajlandó ideiglenesen felmenteni a szankciós intézkedések alól az orosz olajtól leginkább függő kelet-európai országokat.
A kínaiak már az ukrajnai háború kezdete óta nem számolnak be az orosz olajszállítókkal kötött üzletekről, hogy ne vonják magukra a figyelmet és elkerüljék az esetleges amerikai szankciókat
A szankciókat még egyhangúlag jóvá kell hagyniuk a tagállamoknak is.
Meddig kell még a szomszédba járnunk tankolni?
Szlovákia felmentést kér az orosz olajra kivetendő bármilyen uniós embargó alól.
Elsősorban kétkezi munkára vették fel őket, ahol nincs szükség nyelvismeretre.