Véget kell vetni az otthoni tunyulásnak, a diákoknak iskolában a helyük
A gyermekek és a tanulóifjúság október óta ismét távoktatásba kényszerültek. A járványügyi helyzet eddig nem tette lehetővé, hogy visszatérhessenek az iskolapadokba. A sok negatív hír után azonban, amit az elmúlt hetekben a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hallottunk, pénteken már biztatóbban nyilatkozott az egészségügyi miniszter. Február 1-jét nevezte meg az iskolanyitás lehetséges időpontjaként. A diákok fokozatosan térnének vissza a tanintézményekbe. Legfőbb ideje, hogy visszaálljon a régi rend, mert a gyermekek viselkedésén már nagyon szembetűnő változások tapasztalhatók, mondja Hencze Angelika, pszichológus, a dunaszerdahelyi Pedagógiai Tanácsadó Központ munkatársa, akivel a hosszúra nyúlt távoktatás negatív következményeiről beszélgettünk.
– mondja a szakember, aki a járvány miatt maga is otthonról dolgozik, személyesen nem találkozhat azokkal a gyermekekkel, akiknek a segítségére volna szüksége.
Az online tanítás, tapasztalatai szerint, sok helyen úgy megy, hogy a tanító egész hétre feladja a leckét, ami sokszor a szülőnek szól, hiszen segítenie kell, ha azt akarja, hogy a gyermeke haladjon.
– fűzi hozzá.
A pedagógust nem lehet pótolni, az a minőség, amit a tanító nyújt, nem hasonlítható össze azzal, amire a szülő, legjobb szándéka mellett is, képes. A lelassulás, a fokozatos eltunyulás jellemzi az otthoni bezártságra ítélt gyermekeket.
Bármennyire is igyekszik a család, a gyermekek most már jó ideje ingerszegény környezetben vannak.
Az iskolában nemcsak tanulnak, hanem nevelődnek is az emberpalánták. Azt még fel sem tudjuk mérni, hogy ennek a hosszú bezártságnak milyen messzemenő következményei lesznek. Nagy kérdés, hogy a sok lemaradást be lehet-e hozni egyáltalán?
„A szülők is ki vannak már merülve. Ha home office-ban dolgoznak, azért, mert a munkájukat próbálják becsülettel végezni, de ez nem mindig sikerül, mert a gyerkőcnek segíteni kell az online oktatás során. Emiatt aztán lelkiismeret-furdalásuk van. Ha pedig a szülő bejár a munkahelyére, onnan hazaérve kell tanulnia a gyermekével. Emellett persze még ott van a háztartás is.”
– mondja a szakember. Hozzáteszi: az utóbbi időben nem csupán alapiskolások, de középiskolások és egyetemisták is segítségért fordulnak hozzá, mert depressziósak, frusztráltak, tele vannak szorongással. Úgy érzik, minden bizonytalan, nem tudnak tervezni, nem tudják, hogy fognak érettségizni, mikor tudják leadni a záródolgozatukat, hogy lesz a felvételi és még sorolhatnánk.
Nem felejti el megemlíteni a járványhelyzet és távoktatás pozitívumát sem. Ez pedig az, hogy nagyon sok szülő most annyit lehet a gyermekével, amiről még csak nem is álmodhatott.
Persze biztosítani kell a tartalmas időtöltést, ki kell menni a csemetékkel a szabadba, közös otthoni programokat, például társasjátékozást szervezni, hogy az unalmas, szürke hétköznapokba némi változatosság, izgalom is vegyüljön.
Hencze Angelika már alig várja, hogy ismét személyesen fogadhassa a hozzá terápiára járókat, mert online üzemmódban nem látja a gesztusaikat, szemük villanását, az érdeklődést vagy a közönyt az arcukon.
Úgy tapasztalja, a félelem beköltözött sokak lelkébe, a gyermekekébe is, akik nemcsak magukat, hanem családtagjaikat is olykor kórosan féltik a vírusfertőzéstől. Sok családban most nincs puszi, nincs ölelés, se érintés, csak távolságtartás. Ezek pedig nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott emberként élhessünk. Ha a gyerek ezt nem látja és tapasztalja, hogy fogja átadni majd a saját utódainak?
– zárja beszélgetésünket a pszichológus.
