2021. február 3., 19:36

VÁG az eszed?

A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium idén rendhagyó online nyílt napot szervez az alapiskola kilencedikes tanulói részére. A jelentkezési határidő február 10.

Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Vámbéry Ármin Gimnázium hivatalos oldala

A jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel a középiskolák személyesen nem tudják megszólítani az alapiskolák végzős diákjait, ezért az online tér lehetőségeit használják ki – minden tekintetben.

A Vámbéry Ármin Gimnázium hagyományos nyílt nap helyett járványbiztos VÁG online nyílt napokat tart 2021. február 23-án és 2021. február 24-én.

A kilencedik osztályos diákok életében fontos időszak kezdődik, meg kell találniuk az érdeklődési körüknek megfelelő középiskolai képzést.

Ezen a linken jelentkezhetnek az érdeklődők a nyílt napra.

A regisztráció során érdeklődési kör alapján kerülnek különböző csoportokba azok, akik részt vesznek a nyílt napon. A résztvevőknek alkalmuk lesz kérdéseket feltenni, de szó lesz az iskolai munkáról és a tanuláson kívüli lehetőségekről, amelyeket az iskola nyújtani tud. 

Vámbéry suli
Fotó:  Vámbéry Ármin Gimnázium hivatalos oldala

Az igazgatónő, Valkai Anett portálunknak beszámolt arról is, hogyan zajlik majd az érettségi:

A végzős diákok számára folyik a felkészítés az érettségi vizsgákra, hiszen a központi érettségi vizsgát ugyan eltörölték, de az írásbeli érettségi vizsga belső vizsgaegységére, vagyis a fogalmazásra az április 12-vel kezdődő héten nyílik lehetőség, a szóbeli érettségi vizsga pedig iskolánkban a május 17. és május 21. közötti héten valósulna meg.”

„Diákjaink már teljes mértékben átálltak a digitális oktatásra, nagyon szép feleleteket hallunk tőlük, látni, hogy mindig felkészültek az órákon. Időzített elektronikus teszteket hozunk létre, amelyeket a tanulók ügyesen megoldanak, de semmi sem pótolhatja az iskolai közeget, ahová már a legtöbb gyerek visszatérne.“

Az igazgatónő nehezményezi, hogy nincsenek összetartó erővel bíró személyes foglalkozások, közös programok, amelyeken a diákok részt vehetnének (csak az online tanórák), és a tanulók lelki állapotán ez meg is látszódik. A pedagógusok is azt tapasztalják, hogy nagyon sok diák válik befelé fordulóvá, a hosszú magány érzete pedig nem egy-két nap alatt tűnik majd el a gyermekből, ha újra az iskolapadban találja magát.

A negyedikes diákok az érettségi vizsgákra viszont teljes odaadással készülnek, fokozatosan haladnak a tananyaggal. A tanárok a szabadidejük alatt feleltetik a diákokat, hogy ne a tanóra rovására menjen el az idő. Minden egyes diák 15 percet felel.

Tudatosan készülnek a diákok a továbbtanulásra, így választották a szemináriumi órákat is, amelyeket harmadik és negyedik évfolyamban már emelt óraszámban tartunk nekik“

– nyilatkozta Valkai Anett.

Vámbéry suli
Felújított osztályterem
Fotó:  Vámbéry Ármin Gimnázium

Amíg a tantermek üresen tátonganak, lehetőség nyílt az épület felújítására, valamint 2021 decemberében befejezik az iskola udvarán kialakított multifunkciós pálya építését is. A multifunkciós pálya magában foglalja a műfüves futball-, röplabda-, kosárlabda- és kézilabdapályát. Nem utolsó sorban futó-, atlétikai és távolugró pályát is biztosítanak a tanulók részére.

Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.