Tudjunk a jövőben is közösen az egyetemért dolgozni
Nyolc év egy ember életében talán nem sok. Jóval több idő viszont egy olyan fontos intézmény rektoraként, mint a komáromi Selye János Egyetem. Juhász György éppen ennyi ideig látta el ezt az embert próbáló, kihívásokkal teli tisztséget. A múlt idő azonban még nem teljesen indokolt, hiszen január végéig hivatalában marad, és azután adja át a stafétabotot utódjának. A leköszönő rektor az elmúlt közel egy évtizedet pozitívan értékeli, bár nem titkolja, az utóbbi három-négy év számos váratlan helyzetet teremtett, amelyekre megoldást kellett találni. Szerencsére sikerekből sem volt hiány.
Sokakat meglepett, hogy nem indult ismét a rektorjelöltségért…
A felsőoktatási törvény értelmében a rektor megbízatási időszaka legfeljebb kétszer egymás utáni négy évre szólhat. Most az átmeneti rendelkezésben van egy olyan kitétel, hogy aki még a törvény elfogadása előtt rektor volt, akkor azt az első ciklusnak számítják. Jómagam viszont úgy döntöttem, nem élek ezzel a lehetőséggel, hanem kitöltöm a kétszer négyéves időszakot, és utána kevesebb feladatot vállalok, és remélem, hogy kicsit nyugodtabbá válik az életem. Hogy milyen kihívások jönnek, azt majd meglátjuk. Természetesen maradok az egyetemen, oktatóként és kutatóként egyaránt.
Ha dióhéjban kellene összefoglalni ezt a nyolc évet, akkor mi az, amit kiemelne?
Több ilyen dolog is volt, amiket akár mérföldköveknek is nevezhetünk. Az első, amit mindenképpen megemlítenék, az a Covid időszaka volt. Ez igazán megerőltető volt, amire nem lehetett felkészülni. Egyik napról a másikra hirtelen kellett ügyeket oldani. Ráadásul úgy, hogy míg az alap- és középiskolák kaptak valamilyen útmutatást a minisztériumból, addig az egyetemekkel nem nagyon foglalkoztak. Nekünk saját magunknak kellett oldanunk a helyzetet. Szinte azonnal át kellett váltani az online oktatásra. Sokszor vasárnap este még nem tudtuk – mert nem jelentek meg a központi rendeletek –, hogy hétfőn lesz-e oktatás, jöhetnek-e a hallgatók, vagy sem. Ez olyan másfél éves periódus volt, amit nem nagyon kívánnék egyetlen egyetemi vezetőnek sem, de hála Istennek, sikerült közös összefogással megoldásokat találni a legváratlanabb helyzetekre is. Sose felejtem el 2020 szilveszter estéjét, ami azzal telt, hogy azt figyeltem, mikor adnak ki olyan rendeletet, ami január 1-től érvényes. A járványt alig hevertük ki, máris jött az orosz–ukrán háború, s vele együtt az energiaválság. Egyetemünk rezsiköltségei az egekbe szöktek. Erre is orvosságot kellett találni.
Ráadásul ebben a hektikus időszakban még egy, az egyetem jövőjét döntően befolyásoló folyamatot is le kellett bonyolítani. Miről is volt szó?
Nagy siker, hogy a minőségbiztosítási rendszerünket kidolgoztuk és harmonizáltuk a tanulmányi programjainkat, a Szlovákiai Felsőoktatási Akkreditációs Ügynökség standardjainak megfelelően. Ennek köszönhetően minden addig is „futó” tanulmányi programunk megmaradt és jogot nyertünk arra, hogy az akkreditált szakokon belül új tanulmányi programokat nyithassunk és a jelenlegieket is módosíthassuk. Ez az akkreditáció hat évre szól, utána ismét meg kell vizsgáltatni az ügynökséggel. Azért is tartom komoly fegyverténynek, hogy ez sikerült, mivel egyrészt a járvány, majd utána az energiaválságból adódó problémák rengeteg energiánkat lekötötték. A Covid alatt volt, hogy csak online tudtunk egyeztetni a kollégákkal, nagyon hiányzott a személyes találkozó lehetősége. Közben több oktatónk is habilitált, magasabb tudományos fokozatot szerzett. Mindez azt bizonyítja, hogy egyetemünk életképes és állandóan fejlődik.
Hogy alakultak a hallgatói létszámok az elmúlt időszakban? Kérdezem ezt azért is, mert gyorsabb tempóra kapcsolt a népességfogyás, az utóbbi évek születési statisztikái nem sok jóval kecsegtetnek a jövőt illetően.
Sajnos a létszám már nálunk is csökkent. Rektorkodásom első négy-öt évében még sikerült nagyjából azonos szinten tartani a hallgatók számát, sőt még egy kicsit növelni is tudtuk, de az utóbbi pár évben több tényező összhatásának következtében kevesebb lett a hallgatónk. Egyre csökken a felvidéki magyar érettségizők száma, amit mi is megérzünk. 2007-től körülbelül ötven százalékos a csökkenés! Szerencsére egyetemünk hallgatói létszáma nem lett ennyivel kevesebb, de tény, hogy sok versenytárssal kell megküzdenünk a hallgatókért. Ide sorolom a szlovákiai, a csehországi és természetesen a magyarországi egyetemeket is. Rengeteget teszünk azért, hogy megnyerjük a középiskolák végzőseit, iskolákba látogatunk, a médián keresztül is eljuttatjuk üzeneteinket és egyéb marketing módszereket is bevetünk a cél érdekében. Magyarországról is vannak hallgatóink, és amikor megkérdezzük, honnan szereztek tudomást egyetemünkről, akkor kiderül, hogy gyakran másoktól hallottak rólunk. Hírünk, mondhatnám, szájhagyomány útján is terjed. Szeretnek itt tanulni a fiatalok. Mindezeknek köszönhetően sikerült stabilizálni a hallgatói létszámot. Jelenleg 1650-en tanulnak egyetemünkön, ami még biztosítja a működőképességet. Ha a jövőben az előbb említett trend folytatódik, tehát csökken az érettségiző diákok száma, akkor nagyon nehéz lesz fenntartani az intézményt.
A Selye János Egyetem, amelynek három kara van, nemrég húszéves jubileumát ünnepelte. Annak idején a tanárképző kar volt a legnagyobb létszámú. Van ebben változás?
Ebben az akadémiai évben a legtöbb hallgatónk a gazdaságtudományi és informatikai karon tanul, de nőtt a hallgatói létszám a tanárképző karon is. Örvendetes, hogy sokan tartják jó perspektívának a pedagógiai pályát. Hogy ez az érdeklődés meddig marad fenn, majd elválik. Bízom benne, hogy minél tovább, mert felvidéki magyar iskoláinknak kell az utánpótlás. Természtesen állandóan figyeljük, mely szakok iránt van a legnagyobb kereslet, karriertanácsadással, marketinggel is foglalkozunk, a lemorzsolódást is figyeljük. Számunkra rendkívül fontos, hogy az alapképzés után mesterképzésre is itt maradjanak nálunk a hallgatók, nem mellesleg a mesterképzésért több támogatást kapunk. Ugyanakkor látjuk azt az igyekezetet is, hogy az állam inkább az alapképzést preferálja, a szakmailag orientált tanulmányi programokat. Az informatika, elsősorban az alkalmazott informatika iránt töretlen az érdeklődés. Jó döntésnek bizonyult, hogy beindítottuk ezt a képzést, jelenleg már az alap- és mesterképzésen kívül doktori képzés is folyik intézményünkben ezen a szakon. Külön öröm, hogy végzett informatikusaink közül többen is itt maradnak oktatóként, nem pedig a versenyszférát választják. Legkisebb karunk, a református teológiai kar a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház számára biztosítja a lelkészképzést, de a missziológia, a diakónia és a szociális gondoskodás szakon is lehet tanulni. Itt mondanám el, hogy élvezzük a magyar kormány támogatását is, és ezúton szeretnék köszönetet mondani azért a sok segítségért, amit kapunk. Nem csupán anyagi, hanem sokszor erkölcsi támogatást is nyújt az anyaország. Bízunk abban, hogy ez a jövőben is így marad.
Az oktatás mellett az egyetemek fontos feladata a kutatás is, ami az intézmény kreditjét is emeli. Mekkora teret szentelnek ennek?
Egyetemünk bekapcsolódik minden olyan kutatásba, amihez támogatást tud szerezni. Ezek között több nemzetközi projekt is van, a különböző Erasmus programok, de a Tempus Közalapítvány által finanszírozott kutatásokban is részt veszünk, több ország egyetemeivel együtt. Ezen kívül rendszeresen publikálunk is, hiszen ennek alapján kapjuk a költségvetésünk csaknem a felét. Arra nagyon ügyelünk, hogy ne maradjunk le a többi egyetemtől. Versenyezni kell a hallgatókért, de a költségvetési támogatásért is. Ez utóbbinál fontos eszközök a kutatási eredmények és a publikációk. Persze egy-egy jó oktató megszerzéséért is erőfeszítéseket kell tenni. Szerencsére oktatóink egyre nagyobb része kerül ki egyetemünkről, már kevesebb a magyarországi vendégtanár. Egyre több kolléga válik egyetemi docenssé, szerez magasabb tudományos fokozatot. Tudni kell, hogy az egyetemi oktatói karrierépítés nem rövidtávfutás, hosszú évek munkájával lehet egyre feljebb lépni a ranglétrán. Az egyetem rangját, egyúttal jobb anyagi kondícióját mindig az adja, ha minél több magas tudományos fokozattal rendelkező oktatója van. Jó kapcsolatokat ápolunk más hazai, magyarországi és külföldi egyetemekkel is. Kiemelném az erdélyi egyetemeket, amelyekkel több közös projektünk is van.
Az érvényesülés, vagyis a végzősök elhelyezkedése mindig fontos mércéje egy-egy egyetemnek. Hogy állnak ezen a téren?
Ezt nemcsak mi figyeljük, hanem az oktatásügyi minisztérium is. Vannak erre irányszámaink, amelyeket teljesítenünk kell. A teljesítményalapú szerződésben ezeket az irányszámokat jövőre értékelik. A számaink jók, pedagógushallgatóink megtalálják a helyüket iskoláinkban, a többi karon se látunk különösebb problémát. Nem vagyunk rosszabbak, mint bármely más szlovákiai egyetem. Megemlíteném, hogy egyetemünkön évente sok rendezvényt sikerül megvalósítani, ma éppen egyszerre három is van. A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia a tanárképző karon, a konferenciaközpontunkban egy orvostudományi, a várban pedig egy történelmi konferencia zajlik. Idén emlékkonferenciával ünnepeltük egyetemünk megalapításának 20. évfordulóját, később pedig az egyetem oktatóival, munkatársaival külön is ünnepeltünk, megköszönve nekik azt a munkát, amit intézményünk épülése, virágzása érdekében végeznek. Decemberben társadalomtudományi konferenciánk lesz, ami a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával valósul meg. Ezen a felvidéki magyarság sorsát befolyásoló kérdésekkel foglalkozunk majd.
Ha egy dolgot kellene kiválasztania, akkor mire a legbüszkébb az elmúlt nyolc évből?
A minőségbiztosítási rendszer kidolgozására, bevezetésére és akkreditálására. Ezek olyan fontos mérföldkövek, amelyek meghatározzák az egyetem jövőjét is. Továbbá nagyon örülök annak is, hogy gazdaságilag sikerült stabilizálni az intézmény helyzetét, hiszen röpke pár év alatt volt itt Covid-válság, gazdasági válság, energiaválság. Ezek egyenként is komoly kihívásnak bizonyultak. Bízom abban, hogy ez a stabilitás a jövőben is megmarad. Büszke vagyok arra is, hogy sok jó és segítőkész vezetőtársam, kollégám, munkatársam volt az elmúlt 8 évben, akik segítségére, munkájára mindig számíthattam, amit ez úton is köszönök, és kívánom, hogy a jövőben is tudjunk az egyetem érdekében közösen együttműködni és dolgozni.
