2020. október 8., 16:29

Mi lesz veled Tompa Mihály szavalóverseny?

A jövő évben kerülhet sor a Tompa Mihály Országos Verseny már 2020-ban megkezdett XXIX. évfolyamának országos döntőjére Rimaszombatban. Sem a szervezők, sem a résztvevők nincsenek könnyű helyzetben a szokatlan versenyhelyzetben. Az eddig megvalósult valamennyi forduló eredményei érvényesek, a középiskolát vagy alapiskolát már elhagyó diákok is eredeti kategóriájukban fejezik be a versenyt. Ez a döntés nem kis kétségeket váltott ki a tanártársadalomban.

Illusztrációs fotó a 2020-as galántai járási fordulóról
Fotó: Galántai Kodály Zoltán Gimnázium

Nincsenek könnyű helyzetben a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny szervezői, ha be akarják fejezni a koronavírus miatt félbeszakadt huszonkilencedik évadot. Értesüléseink szerint a 2020-ban megkezdett verseny országos döntője Rimaszombatban 2021. március 11-14-én kerülne megrendezésre. Az eddig megvalósult valamennyi forduló (iskolai, körzeti, járási) eredményei érvényesek, minden továbbjutott résztvevő a benevezési lapon megjelölt kategóriában folytatja a versenyt.

Az alapiskolát és a középiskolát elhagyó diákok, vagy más iskolába átlépő diákok is az eredeti kategóriájukban fejezik be a versenyt, nem léphetnek át másik kategóriába.

Az V. és VI. kategóriába beérkezett jelentkezések továbbra is érvényesek, újabb jelentkezéseket azonban nem fogadnak el. A VII. kategória, a lírai színpadok versenye nem valósul meg, mivel csak két csoport jelentkezett be és ebben a kategóriában sem fogadnak el újabb jelentkezéseket.

A határozatot a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya a Csemadok országos elnökével és a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatójával történt egyeztetés alapján hozta meg, tudtuk meg Povinszky Elvirától, a rimaszombati területi választmány titkárától, a döntő egyik szervezetőjétől, aki nagyon sajnálja, hogy a mostoha körülmények nehezítik a versenyzők dolgát.

Elmondta, a Tompa Mihály versenyt nem olyan egyszerű megszervezni, mint azt sokan gondolják, hiszen egy az egész Felvidéket megmozgató folyamatról van szó, több mint háromezer emberről egy évfolyamban. Csak magán a döntőn közel négyszáz embert kell ellátni és a verseny technikai hátterét is biztosítani.

A tanártársadalomban az a döntés okozott leginkább fejtörést, hogyan és milyen módon térhetnek majd vissza versenyezni régi iskoláik „színeiben” azok a diákok, akik már elhagyták az alma matert. Többek közt szó van itt a tavalyi kilencedikesekről, illetve végzős középiskolásokról. A másik probléma az, hogy úgy tűnik, a 2021-es versenyzés kimarad azok életéből, akik tavaly nem kapcsolódtak be, vagy nem jutottak tovább az egyes fordulókon. A tanárok tehát legközelebb, ha a helyzet is úgy engedi, 2022-ben készíthetnek fel újabb versenyzőt a „tompikára”.

A Tompa Mihály Országos Verseny egy az iskolaügyi minisztérium által kiírt verseny, a részvételért a középiskolába felvételiző kilencedikesek a 2020-as évtől felvételi pontokat kaphatnak. Így a jelenlegi nyolcadikosok, kilencedikesek, azok a potenciális versenyzők, akik tavaly nem jutottak tovább az egyes fordulókon, most elesnek a pontszerzés lehetőségétől.

Povinszky Elvira elmondta, a határozatot elküldte a területi választmányoknak, őket kérte arra, hogy érdemben tárgyalják meg a további folyamatokat az iskolákkal. Hozzátette, a kategóriaváltás roppant nehéz lett volna, de tudja, hogy ez problémás pont lesz. Reménykedik abban, hogy azért minden járásban meg fogják tudni ezt a kérdést oldani és egyáltalán be tudják fejezni a versenyt, hiszen a jelen helyzetben semmit nem lehet biztosra venni. Az, hogy óhajtanak e tovább versenyezni, a gyerekeken múlik.

A szervezők már kaptak olyan kritikát is, hogy ősszel kellett volna megvalósítani a Tompa Mihály döntőjét.

Ezt Povinszky Elvira elképzelhetetlennek tartotta, hiszen a szeptemberi hónapban volt mit csinálniuk az intézményeknek azzal, hogy a gyerekeket visszaszoktassák az iskolapadba, nem lett volna erő és idő sem még a szavalóversenyre való felkészüléssel foglalkozni. És ahogy a jelen állapot mutatja, egyébként sem lehetett volna befejezni a versenyt és megtartani a további fordulókat.

2020 januárjától márciusig, a koronavírus miatt bevezetett szigorításokig 11 járási fordulót valósítottak meg (Pozsony, Galánta-Vágsellye, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Nyitra, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa-vidék, Kassa, Nagykapos). Megszervezésre vár még 6 járási forduló (Szenc, Komárom, Léva, Nagykürtös, Nagyrőce, Királyhelmec), valamint 5 országos elődöntő (Szenc, Galánta, Léva, Nagykürtös, Nagykapos).

A főszervező szerint jó lenne, ha a kimaradt fordulókat december végéig megrendeznék a területi választmányok, de erre nem sok esélyt lát, mint mondja, legrosszabb esetben február közepéig kellene mindent előkészíteni a döntőhöz, februárban viszont a tavaszi szünetek okoznak majd nehézségeket a szervezési feladatok ellátásánál.

A rimaszombati kultúrházat jelenleg nagyon nehéz négy napra lefoglalni, hiszen a kultúrprogramok is áttevődtek, senki nem tudja pontosan, mi lesz – a március közepe volt az egyetlen olyan időpont, amely minden szervezetnek megfelelt – magyarázta a rimaszombati titkár, hozzátette, mivel a Tompa Mihályt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja, a pályázati pénzzel is el kell számolniuk, ezért be kell fejezni a megkezdett versenyt. Amennyiben ez nem sikerül, további tárgyalásokra lesz szükség az alap vezetőjével. Povinszky Elvira szerint nem lehet a Tompa Mihály Országos Versenyt más megmérettetésekkel, vagy szervezésekkel összehasonlítani, hiszen itt 17 járási fordulót és 5 elődöntőt kell levezényelni még a döntő előtt. Csak reménykedni tud abban, hogy a 29. évfolyamot is sikeresen le tudják zárni.

A Tompa Mihály Országos Verseny jubileumi 30. évfolyamát 2022-ben hirdetik meg.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.