2021. szeptember 9., 08:35

Magyar oktatóprogramok a Szeredi Holokauszt Múzeumban

Magyar iskoláknak is kínál interaktív előadásokat és tárlatvezetést a Szeredi Holokauszt Múzeum.

Szeredi holokausztmúzeum

Szeptember 9-e a holokauszt áldozatainak emléknapja Szlovákiában. Ebből az alkalomból kerestük fel a hat évvel ezelőtt nyílt Szeredi Holokauszt Múzeumot, amely magyar iskolákat is megszólít programjával.

A tavalyi évben a koronavírus miatt az előadások online térbe szorultak, a nyár folyamán azonban kezdett visszatérni az élet a múzeumba,

a tanévkezdés óta pedig folyamatosan érkeznek az iskolák a tárlatvezetéssel egybekötött interaktív előadásokra. Szeptember 8-án például a pozsonyi Duna Utcai Gimnázium középiskolásai és a Nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola felső tagozatos diáksága vett részt magyar nyelvű tárlatvezetésen, valamint a Gyerekek és a holokauszt című előadáson.

Szered holokauszt múzeum

Horváth Krisztián, a magyar csoportokért is felelős lektor, muzeológus elmondta portálunknak,

a múzeumban nagy figyelmet fordítanak arra, hogy szlovákul, magyarul, németül és angolul is meg tudják szólítani a látogatókat.

Az iskolák tekintetében pedig különösen fontos, hogy a felvidéki iskoláknak legyen lehetőségük magyar nyelven képződni ebben a rendkívül érzékeny témában. A múzeum legfontosabb eleme maga a tárlat, de vannak időszakos kiállításaik is.

Szlovákul több témakörben tudnak oktatóprogramokat biztosítani, mivel a lektorok közül egyedül Horváth Krisztián beszél szakmailag kiváló szinten magyarul. Az idei tanévben három programmal tud szolgálni a magyar iskoláknak.

Az alapiskolák számára talán a legérdekesebb a Gyermekek a holokausztban témakör, valamint a Szökések a haláltáborokból. Inkább középiskolásoknak, idősebb diákoknak ajánlott a Dél-szlovákiai holokauszt témakör.

Szered holokauszt múzeum

Az iskolák irányából egyre nagyobb az érdeklődés a Szeredi Holokauszt Múzeum iránt, bár azért erősen megérezték a járvány miatti visszaesést. A pandémia előtt már olyan szinten voltak az oktatóprogramokkal, hogy kevésnek bizonyult még a lektorok száma is, valamint logisztikailag jól be kellett osztani, mikor ki menjen a csoportjával az előadóterembe – árulta el Horváth Krisztián. Örömmel nyugtázza, hogy

nemsokára nyílik a múzeum vadonatúj előadótermi csarnoka, ahol már kényelmesen elférhet mindenki.

Jelenleg két szlovák nyelvű workshop, képzés is van a kínálatban felnőttek, ebből az egyiket szeretnék lefordítani magyarra. Szorgalmazzák a távoktatást elősegítő programok, órák elkészítését is, amely formát nem csak a pandémia miatt használnák ki, hanem azon iskolák esetében is, akik a távolságok miatt nem tudnak ellátogatni a szeredi múzeumba.

Szered holokauszt múzeum
A nagymácsédi magyar diákoknak Horváth Krisztián mutatja a valamikori szeredi munkatábor makettjét

A muzeológus elárulta,

az oktatásban nagyon sok függ attól, hogy a tanárok miként tudják elővezetni a holokauszt témáját az óráikon. A témakörnek helye lehet a történelem, az etika, az állampolgári ismeretek órákon is.

A szeptember 9-ei emléknap alkalmából a Szeredi Holokauszt Múzeumban köszöntik Zuzana Čaputová államfőt is, valamint ellátogat a múzeumba a holokauszt túlélők közül többek közt Naftali (Gyuri) Fürst is. Az alkalom kapcsán új időszakos tárlat is nyílik a múzeumban Felix Nussbaum festményeiből.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.