Ki a szívét és a tudását osztotta szét
Példa értékű hivatás- és nemzettudatával, mély istenhitével és emberszeretetével világító fáklyaként mutatta az utat diákjainak, Komárom városának, a felvidéki magyarságnak és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak. Oláh Imréné Domonkos Ilona, több nemzedék imádott Icuka nénije, a Selye János Gimnázium nyugalmazott tanára január 7-én távozott az égi tantestületbe. Ősszel, a meg nem élt 85. születésnapján a szeretett alma matere által rendezendő műsoros esten közösen idézhetjük majd fel a vele kapcsolatos szép emlékeinket.
A gimnáziumépület homlokzatára kitett fekete zászló jelzi: a helyi nagy pedagógusnemzedék egyik utolsó tagját gyászoljuk. A nyugalmazott matematika–fizika szakos gimnáziumi tanárt, aki 38 évig állt a katedrán, miközben a tanítási óráin a nemzeti ünnepeinkről való megemlékezésre is szánt elég időt, mielőtt 1996-ban nyugdíjba vonult.
A diákjait egész életre szóló tudással és egészséges magyarságtudattal felvértező PEDAGÓGUSTÓL és EMBERTŐL búcsúzunk, aki az utóbbi negyed évszázadban sem tudott tétlenül pihengetni.
Lelkesen látta el a Komáromi Református Egyházközség gondnokasszonyának feladatkörét, segítette a komáromi Szinnyei József Könyvtár helyismereti gyűjteményének gyarapítását, és szívesen tartott helytörténeti előadásokat a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által rendezett gyermek- és ifjúsági táborokban.
Bár 1936-ban kántortanítói családban Nagymegyeren született, majd 1954-ben Dunaszerdahelyen érettségizett, és a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán 1958-ban vehette át a matematika–fizika szakos tanári diplomáját, 1958-tól egyre nagyobb komáromi lokálpatriótává vált. Akkor kezdte ugyanis a pedagógusi hivatását az SJG elődjének számító 11 éves komáromi középiskolában. Ott ismerkedett meg Oláh Imre tanár úrral, akivel hathetes ismeretség után 1958 karácsonyán kötöttek házasságot, majd a férje haláláig, 54 évig példás házasságban éltek.
Az egész életüket jellemző közös jelszavuk a Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség volt.
Mivel gyermekük nem születhetett, a tanítványaikat halmozták el jó adag tudással, „szülői” szeretetükkel és jó tanácsaikkal. Javarészt nekik köszönhetően az 50-60-as években matematikából és fizikából az ország első iskolái közé emelkedett e magyar gimnázium.
„A tanárnő nagyon sokszor volt osztályfőnök, de nemcsak tanított, nevelt is. Bátran hirdette, hogy nem másodrangú állampolgár, és hitte, hogy az itt élő magyarságban van akarat, tehetség, szorgalom, s azt is, hogy a múltunk nem fásulttá, hanem épp ellenkezőleg lelkiekben gazdagabbá tett bennünket. Kötelességünknek tartotta, hogy az anyanyelvünket, kultúránkat továbbadjuk diákjainknak.”
– emlékezik tapasztaltabb kollégájára Andruskó Imre gimnáziumigazgató, akit saját bevallása szerint szintén sok hasznos tanáccsal látott el Icuka néni, amikor ő még csak kezdő tanár volt.
Majd a kulturális értékeink iránti vonzalmát emelte ki: 26 évesen alapító tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, a mai Vass Lajos Kórusnak. E sorok írója is bizonyíthatja, hogy időnként a matekórákat is közös énekléssel vagy egy-egy színésznek készülő diák szavalatával színesítette. 1990 márciusában újraindította az 1881-ben alapított Protestáns Nőegyletet, mely tevékenységét húsz évig annak elnökeként irányította.
A komáromi református gyülekezet történetében ő volt az első női gondnok.
Tizennégy éven át a komáromi városi önkormányzat mellett működő szociális bizottság munkájából szintén kivette részét, hogy ekképp is segíthessen másoknak. Szabadidejében a párjával méhészkedett is, hogy a lélekmelengető szavakon kívül saját nedűvel is megédesítsék látogatóik életét.
Elérte, hogy lakhelyük közelében felállítsák Csokonai Vitéz Mihály szobrát, akit Lillája örökre tájainkhoz kötött, s aktívan támogatta a Komáromból elhurcolt és meggyilkolt zsidók emlékére a Duna-partra szánt emlékmű felállítását is.
Egy kötetben feldolgozta a komáromi bencés gimnázium múltját, amely 1995-ben jelent meg a Honismereti Kiskönyvtár sorozatban.
2007-ben a Vitézi Rend tagjává vált, 2012-ben átvehette Komárom városának Pro Urbe-díját, 2013-ban Budapesten pedig a Magyar Tudományos Akadémia székházában, az Oláh család tagjaként Magyar Örökség Díjban részesült. Az ott megfogalmazott tanári hitvallása szerint:
Ez így igaz, hátrahagyott gondolataival fáklyaként tovább mutatja nekünk a helyes utat, amelyen haladva sosem feledkezhetünk meg az Isten, a haza, a család és nem utolsó sorban a hivatásunk iránti felelősségünkről.
Sajnos, a temetésekre a jelenlegi szigorítások idején csak szűk körben kerülhet sor. Pedig ha nem tombolna a világjárvány, biztosan több százan lennénk a végső könnyes búcsún. Majd ha legalább csatát nyerünk a gyilkos, értékteremtőket is válogatás nélkül pusztító gyilkos vírus ellen, a hála csokrait szorongatva látogatunk ki a sírjához. Addig is némi vigaszként szolgáljon, hogy ősszel, a meg nem élt 85. születésnapján a szeretett alma matere által rendezendő műsoros esten idézhetjük majd fel a vele kapcsolatos szép emlékeinket.
Andruskó Imre a komáromi alma mater volt és mai tanárai, diákjai nevében Batta György író-publicista szavaival a médiában ekképp búcsúzik Ica nénitől, akit sosem feledünk el:
Olvasóink nevében is részvétünk a rokonságnak, s az örök világosság fényeskedjék a Példaképnek!
