Kassai diák kapta a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink-fődíját
Urbán Oszkár, a kassai Talentum programozóműhely tagja, a Posta utcai Gimnázium harmadéves diákja kapta az idén a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” című pályázatának fődíját.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) felhívására minden évben a tehetséghálózatok intézményei (több mint 1400 tehetségpont, mintegy 70 tehetségsegítő tanács), a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) 51 tagja és a Matehetsz 40 tagszervezete nyújthatnak be ajánlást. A pályázatra 5 és 25 év közötti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok jelentkezhetnek az intézmények munkatársainak ajánlásával. Urbán Oszkárt a Talentum programozóműhely ajánlotta a díjra, s idén ő lett az egyik fődíjas. Az idei évi XI. Kárpát-medencei Tehetségnapra márciusban a koronavírus-járvány miatt nem kerülhetett sor, a díjakat később adták át, kevesebb résztvevő meghívásával, redukált programmal.
Urbán Oszkár 16 éves, a kassai Talentum programozóműhely tagja, a Posta utcai Gimnázium harmadéves diákja.
Tehetségterülete: logikai-matematikai, természettudomány. A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola elvégzése után a Posta utcai Gimnázium matematika tagozatos osztályába nyert felvételt, jelenleg harmadikos tanuló.
A Talentum Programozóműhelynek hatodik éve tagja, robotokat épít, programoz. Már 5 éve a versenycsapat tagja. Kezdetben türelemmel és odaadással tanult nagyobb társaitól, mára a csapat főkonstruktőre, kiváló műszaki érzékét és konstrukciós képességét a robotépítésben folyamatosan fejleszti.
Figyelmes, precíz, képes önálló problémamegoldásra, egyedi meglátásai és ötletei vannak. Jelenleg a csapat egyik vezetője, sokat segít fiatalabb társainak is.
A nemzetközi versenyek kommunikációs nyelve az angol, Oszkár kiválóan beszél angolul és szlovákul is. Tagja a gimnázium fizikus csapatának, tavaly sikeres megoldó volt az országos fizika olimpián és a TMF (Turnaj mladých fyzikov) megyei 2. és országos 3. helyezettje lett. Ezzel idén a nemzetközi válogatott tagja lett.
Oszkár sokat segít a fiatalok mentorálásában is, a Talentum nyári robotikai táboraiban foglalkozásokat vezetett, valamint a rendszeresen szerepel, előad tudomány-népszerűsítő rendezvényeken (Kutatók Éjszakája, Tudománynap, Robotikai Szaktábor, Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány).
Mindezek mellett még a sportra is jut ideje, a kassai KAC Jednota Košice ifjúsági futballcsapatának tagja, az elmúlt évben a Kelet-szlovákiai bajnokság 2. helyezését érték el.
Ami fontos, szereti, amit csinál. Kreatív hozzáállása, innovatív ötletei, kitartó munkabírása és találó humora értékes jellembeli tulajdonságokkal párosulnak, társai számára ösztönösen elfogadott csapatvezető.
Eddigi legjobb eredmények:
2016-2017:
First Lego League – Európabajnokság – Tenerife – 1. hely
First Lego League –Világfesztivál – USA, St. Louis – 2. hely
2018:
First Lego League – European Open International – Tallinn, Észtország – 1. hely
RoboCup – VB, Montreal, Kanada – Junior Rescue Secondary
2019:
First Lego League - Central Europe Final 2019 – Bregenz, Research Project – 2.hely
FLL Open International Turkey 2019, Izmir – 3. hely
FLL Global Innovation Award San Jose, California
Idén a RoboCup versenyre készül társaival, ahol Arduino és elektronikából készült robotot fejlesztenek.
