2020. október 21., 11:05

Iskolába biciklin - még lehet szavazni

Több mint kétszáz szlovákiai iskola – köztük sok magyar tannyelvű alapiskola – kapcsolódott be a közlekedésügyi tárca „Iskolába kerékpárral” elnevezésű projektjébe. Az intézmények értékes díjakat nyerhetnek. Október 22-ig lehet szavazni az iskolákra.

A nagymácsédi iskolások
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Rekordszámú, 236 iskola kapcsolódott be a közlekedésügyi minisztérium „Iskolába kerékpárral” kampányába.

A projekt megvalósítására szeptember utolsó és október első hetében került sor, de számos intézmény igazgatója számolt be arról, hogy diákjaik egyébként is szívesen járnak iskolába kerékpáron, rollerrel vagy gördeszkán.

Örülnek annak, hogy a gyerekek szeretnek sportolni, és ezzel a kezdeményezéssel is motiválva vannak, ha már a testnevelés órákat a járványügyi intézkedések miatt nem lehet érdemben megtartani.

A projekt lezárulása után az érdeklődők szavazhatnak a számukra legjobban tetsző iskola pályázati anyagára.

Az iskolák bicikliállványokat és más értékes ajándékokat nyerhetnek. A benevezett intézményekre itt https://www.doskolynabicykli.sk/hlasovanie/ lehet szavazni, a legaktívabb iskolákat ABC sorrendben sorolták fel. Az „Iskolába kerékpáron” kezdeményezésbe számos magyar iskola is bekapcsolódott.

A Galántai járásbeli felsőszeli magyar iskolája első alkalommal vett részt a projektben.

László Ildikó igazgatónő elmesélte portálunknak, nagyon szeretnék lefesteni a jelenlegi biciklitárolójukat, a festékvásárláshoz kellő pénzösszeget pályázták meg, valamint nagyon szeretnének új kerékpártartókat is. Az iskola diákjai előszeretettel járnak kerékpárral suliba, és ezt az intézményt látogatják a felső tagozaton a szomszédos Alsószeli diákjai is. A két falut új bicikliút köti össze, így a diákok biztonságosan közlekedhetnek. Az igazgatónő örömmel nyugtázta, hogy a diákok több mint harmada kerékpárral vagy gyalog jár iskolába.

A Vágsellyei járáshoz tartozó Vágfarkasdon már szinte hagyománya van a kerékpározásnak.

A helyi magyar iskola igazgatója, Keresztes Ildikó is aktív sportember, nevetve mondja el, kollégái közül is többen vannak olyanok, akik hobbiból bicikliznek, és nem kis távokat. Az intézményvezető elárulta, a projektfeladatok teljesítése során megpróbálták aktivizálni a szülőket és diákokat is, és ez nagyon jól sikerült. Közös kerékpártúrát szerveztek, értékes és gazdag előadások születtek. A farkasdi diákok is nagyon szeretnek kerékpárral iskolába járni, az igazgatónő a többi tanárral együtt örül annak, hogy még ha jelenleg nem is lehet aktív tornaórákat tartani, azért a diákoknak fontos az, hogy sportoljanak és tegyenek az egészségükért.

A projekt során sokat kerékpároztak a falu utcáin, elbicikliztek a farkasdi komphoz és a diákokat sokszor az sem zavarta a biciklizésben, ha odakint mostoha volt az időjárás. Egy tervezett biciklitúrán összesen 22 kilométert tettek meg a diákokkal kerékpáron. Ildikó elmondta, nagy örömmel veszik a szavazatokat, van bennük egy egészséges versenyszellem, és ők is szívesen szavaznak más magyar iskolákra, hiszen fontos az, hogy az intézmények támogassák egymást.

bici
A farkasdi iskolások
Fotó:  Keresztesi Ildikó

Aktívan és örömmel bekapcsolódtak a projektbe a Nagyfödémesi Borsos Mihály Alapiskola tanulói is.

Az iskola igazgatója, Radványi Adél szintén a sport szerelmese. Elmondta, a projekt második hetére megduplázódott a kerékpárral iskolába járók száma, így látták értelmét annak, hogy a biciklizést bekapcsolják az iskola mindennapi életének körforgásába is. A diákoknak különböző feladatokat, akadálypályákat találtak ki, és ha már nem lehetett mozgásos tornaórát tartani, legalább így megmozgatták a gyerekeket.

A projekt során a diákjaik 35 százalékát sikerült motiválniuk az egészségesebb életformára, és arra, hogy lemondjanak a kényelmesebb autós közlekedésről. Radványi Adél példaként járva diákjai előtt maga is minden nap biciklivel járt iskolába a szomszédos, 15 km-re fekvő faluból.

kerekpar1.jpg
A nagyfödémesi iskolások az igazgató nénivel
Fotó:  Radványi Adél

A Galántai járáshoz tartozó Nagymácsédon a Mészáros Dávid Alapiskolában is aktívan bekapcsololódtak a diákok a projektbe.

Itt is szívesen járnak biciklin iskolába a gyerekek. A kezdeményezésben aktív munkát vállalt az intézmény keretein belül működő diákparlament is, amelynek tagjai figyelemmel kísérték azt, hogy ki jár iskolába biciklin.

A nagymácsédi diákok minden egyes biciklizős nap után kis kártyát kaptak, amelyeket feleletmentesítőre válthattak be, majd részt vettek egy belső-iskolai sorsoláson is, amelyen apró ajándékokat nyerhettek az iskolától.

Narancsik Szilvia, igazgatónő közölte, a diákok harminc százaléka kapcsolódott be az Iskolába biciklin projektbe.

A hidaskürti magyar alapiskola gyűjtőiskola, a szomszédos Vezekényről, Vizkeletről, Feketenyékről és Tallósról is járnak ide diákok.

A távolabbról járó, buszozó diákoknak nem volt lehetőségük kerékpárral menni az iskolába, de többen magukkal vitték a rollerjüket, hogy a buszmegállótól már kerekeken érkezzenek meg az iskolába. A projekt első hetében a diákok aktívabbak voltak, az időjárás is kedvezőbb volt, nem esett az eső. Az osztályok egymás között versenyeztek, a tanáraik pedig érdekes prezentációkat készítettek elő számukra a biciklizés történetéről, a biztonságos közlekedésről.

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.