2026. július 16., 20:20

Gyógyítsunk együtt Teddy Macival!

A pozsonyi Selye János Magyar Orvostanhallgatók Klubja (SEJK) első ízben rendez családi napot, melynek célja, hogy játékos formában segítsék a gyermekeknek leküzdeni az orvostól való félelmüket, valamint megismertessék velük az emberi test működését. Az 1. Teddy Maci Családi Napra augusztus 8-án, 9 órai kezdettel a Sikabonyi Gálffy Ignác Közösségi Házban kerül sor Dunaszerdahely városa és a Sikabony Polgári Társulás támogatásával.

teddy-maci-korhaz-04
Galéria
+7 kép a galériában
Teddy Maci Kórház
Fotó: A Teddy Maci Kórház Facebook oldala

A program rövid leírásában az szerepel, hogy a gyerekek saját plüssmackóikat „kezelhetik”, miközben különböző orvosi állomásokon vehetnek részt. Mindezek mellett a szülők számára egészségügyi méréseket is biztosítanak. Az orvostanhallgatók csapata, a Teddy Maci Kórházzal, sok éve járja a felvidéki magyar óvodákat, iskolákat, interaktív foglalkozásokat tartva azzal a céllal, hogy eloszlassák a gyermekek orvosokkal kapcsolatos félelmeit és tévhiteit, miközben az emberi testtel és a „gyógyítással” is megismerkednek. Az EU-s forrásokból működő Teddy Maci Kórház program felvidéki ötletgazdája Czibula Eszter, aki jelenleg már tüdőgyógyászként praktizál.

teddy-maci-korhaz-01
Teddy Maci Kórház
Fotó:  A Teddy Maci Kórház Facebook oldala

Őszintén megvallva, gyermekként annak idején én is féltem az orvosoktól, a masszív fertőtlenítőszag, a jellegtelen fehér falak, a gyermekek jajgatása, a rikácsoló nővérkék, a szigorú doktor bácsik és az idegőrlő várakozás mind hozzájárult ehhez, nem is beszélve a saját panaszaimról, s bizony legtöbb esetben csak az adott doktor néni vagy bácsi kedvessége, pozitív hozzáállása segített abban, hogy némiképp elviselhetővé váljék a kivizsgálás. Meg talán az, hogy láttam, a félelmemmel nem vagyok egyedül. A rendezvény kapcsán kerestem meg Both Esztert, a családi nap egyik szervezőjét, akihez mindjárt neki is szegeztem az ehhez kapcsolódó kérdést:

Vajon változott-e a helyzet azóta, még mindig annyi gyerek fél az orvosoktól?

Szerintem nagyban változott a helyzet. Az a tapasztalatom, hogy a szülők is egyre többet foglalkoznak ezzel, még otthon elmondják a gyermekeiknek, hogy mit fog csinálni a doki a rendelőben. Amikor iskolába, vagy oviba megyünk, mindig azzal kezdünk, hogy megkérdezzük, van-e olyan gyermek, aki fél az orvosoktól, és igen kevesen teszik fel a kezüket, úgyhogy szerintem nagyon jó irányba haladunk.

teddy-maci-korhaz-05
Teddy Maci Kórház
Fotó:  A Teddy Maci Kórház Facebook oldala

Gondolom, hogy a félelem leküzdésének a leghatásosabb formája az lehet, ha játékos formában próbáljuk azt kezelni. Mi történik egy ilyen bemutató, vagy úgymond kivizsgálás során? Mit mutatnak meg a gyerekeknek?

Másfél-két órás programunk van, amelynek az elejét az emberi test és a belső szervek bemutatásával kezdjük. Utána pedig három vagy négy „állomásra osztjuk szét a gyerekeket attól függően, mennyien vannak. Van például Teddy Maci „boncolás is.

Húha! Ez azért kissé drasztikusan hangzik...

Igen, igen, de nem kell megijedni. Ott helyben „elaltatjuk a macit, és utána megnézzük a belső szerveit. Van egy hatalmas plüssmackónk, aminek a varrott szerveit ki lehet venni a hasából, és szépen meg tudják nézni a gyerekeknek, meg is fogják, hogy milyen állagú. Szerintem ez az egyik legjobb része a foglalkozásnak, ezt nagyon szeretik. Aztán van plüssmaci gyógyítás, mindenki elhozza a saját kis plüssét, vagy akár a babáját, és akkor kipróbálják az orvosi műszereket, megismerkednek a fonendoszkóppal, „pikket” adnak a maciknak, és így tovább. Ott is eljátsszuk velük, hogy mi történik az orvosnál, hogyan reagál a beteg, hogyan működik az interakció. Van egy kifestős állomásunk, ahol vagy gyümölcsös kifestőket fognak a gyerekek kiszínezni, vagy a nagyobbaknak van emberitestes-kifestő, vannak fa kirakók; itt beszélünk a helyes táplálkozásról, hogy miért kell fogyasztani a zöldségeket és a gyümölcsöket. Végül van egy „beöltözős” állomás, ott pedig kis fehér köpenyeket kapnak a gyerkőcök, de vannak műtősruháink, műtőssapka, a fonendoszkópot is fölvehetik, úgyhogy beöltöznek és ők az lesznek orvosok. Ott van egy fogmakettünk, ahol fogkefékkel a helyes fogmosás alapjait sajátítják el a gyerekek.

teddy-maci-korhaz-02
Teddy Maci Kórház
Fotó:  A Teddy Maci Kórház Facebook oldala

Akkor ez egész végig egy nagyon aktív foglalkozás. Másfél-két óra alatt nem fáradnak el a gyerekek?

Nem. Sőt, nagyon élvezik. Néha azt is mondják, hogy jönnek velünk haza, vagy pedig hogy még maradjunk ott velük.

Tehát akkor pozitívak a tapasztalatok. A hallottak után hirtelen arra gondoltam, hogy a Teddy Maci Kórház interaktív foglalkozása a félelem leküzdésén túl esetleg felkeltheti a gyermekek érdeklődését az orvosi hivatás iránt is. Van ilyen indíttatása is a projektnek és a családi napnak?

Még nem gondolkodtunk ezen, viszont jó a kérdés és nagyon jó a felvetés. Szerintem nagyon sok embert, és nagyon sok gyereket inspirálunk azzal, hogy közelebb hozzuk az egészségügyi foglalkozást és magát az orvosok, nővérek munkáját is a gyerekekhez, úgyhogy igen, ez is benne van.

teddy-maci-korhaz-06
Teddy Maci Kórház
Fotó:  A Teddy Maci Kórház Facebook oldala

Most beszéljünk a családi napról is. Ott is lesz hasonló tevékenység, csak közösen a szülőkkel?

Lényegében az összes állomásunk meg fog jelenni, amiről az imént szóltam, ezenkívül az alapiskolákban egy másik programunk is van, a Fonendoszkóp Színpad. Itt már alapiskolás szinten mutatjuk be az emberi testet. Vannak párosítós kártyáink, amelyek segítségével össze lehet párosítani a szervrendszerek feladatait, ezt általában nagyon élvezik a csapatok. Van kvízünk, embertankvíz, ott szintén egymás ellen versenyeznek a gyerekek. Szeptembertől elindítottuk az új programunkat is, amelynek az újraélesztés a lényege, s ezen belül elsajátíthatják az elsősegély alapjait is a gyerekek. Különböző kazuisztikákat találtunk ki: van ott égési sérülés, horzsolás, törés, nyílt törés, zárt törés, policitémiás sokk, anafilaxiás sokk, úgyhogy mindegyiket eljátsszuk a gyerekekkel, és elmondjuk, hogyan is tudják ezt kezelni, mi az az elsősegély, amit ilyen esetben tudnak tenni. Ezenkívül vannak újraélesztő bábuink is (kisbaba és felnőtt), hozzá lélegeztető és defibrillátor, úgyhogy ezt is ki lehet próbálni a családi napon, mint ahogy egy korhű retró mentőautót is.

teddy-maci-korhaz-plakat
I. Teddy Maci Családi Nap
Fotó:  A Teddy Maci Kórház Facebook oldala
teddy-maci-korhaz-plakat
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék