2021. január 22., 18:51

Februárban valószínűleg kinyithatnak néhány iskolát

Február elején valószínűleg újraindulhat a tanítás az óvodákban és az alapiskolák alsó tagozatain. Tesztelésre nem kerül sor. Ennek feltétele, hogy kitartson a kedvező járványhelyzet, jelentette ki pénteken Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter.

"Beigazolódott az a pozitív tendencia, amit még múlt héten helyeztem kilátásba. Talán azt kívánnánk, hogy még egy kicsit jobb legyen, de a helyzet fokozatosan tényleg javul. Talán csak azért nem javul olyan radikálisan, mert bizonyítottan jelen van nálunk az új variáns" – fejtette ki a tárcavezető.

A miniszter szerint a jelenlegi helyzet arra utal, hogy Szlovákia már túl van a koronavírus-járvány második hullámának tetőpontján.

Arra számít, hogy a kórházakban is javulni kezd a helyzet, de a mesterséges lélegeztetést igénylő páciensek száma egyelőre valószínűleg nem fog csökkenni. Krajčí kilátásba helyezte, hogy két héten belül egy szinttel jobb lesz az ún. COVID automata szerinti országos helyzet. Hozzátette: biztosat jövő héten tud mondani.

A pozitív PCR tesztek aránya egy hét alatt 23 százalékról 19 százalékra csökkent, a pozitív antigén teszteké pedig 5-ről 3 százalékra. Összesen 3285 pácienst kezelnek kórházban, múlt héten ez a szám 3273 volt. Míg egy héttel korábban 279 személy szorult mesterséges lélegeztetésre, most 322. Csökkent a PCR és az antigén tesztek 14 napos incidenciája és hétnapos átlaga is. Az egy hét alatt elvégzett tesztek száma 74 587-ről 83 301-re nőtt. Az egészségügyi dolgozók fokozatosan visszatérnek a karanténból a kórházakba.

Ha a javulás tartós lesz, Krajčí szerint február elején valószínűleg újraindulhat a tanítás az óvodákban és az alapiskolák alsó tagozatain. Tesztelésre ezekben az intézményekben nem kerülne sor. Kinyithatnának azok a speciális iskolák is, amelyek esetében nem oldható meg a távoktatás. Az osztálytermekben a tanár mellett legfeljebb öt gyerek tartózkodhatna.

Nekik már rendelkezniük kellene hét napnál nem régebbi negatív teszttel, ha nem esnének valamelyik kivételes kategóriába. Negatív teszttel visszaülhetnének az iskolapadba az alapiskolák, középiskolák és szakközépiskolák végzős diákjai is, helyezte kilátásba az egészségügy-miniszter.
Krajčí szerint februárban néhány üzlet is kinyithat, de a vásárlók csak teszt felmutatásával léphetnének be.

Hozzátette: a legfertőzöttebb járásokban sem olyan rossz a helyzet, mint egy héttel korábban volt, kivéve a Nagyrőceit (okres Revúca). A miniszter szerint az Aranyosmaróti járásban (okres Zlaté Moravce) a korábbinál 75 százalékkal jobb a helyzet, és a Nyitrai járás (okres Nitra) is javulást mutat. Pillanatnyilag a Dunaszerdahelyi, a Nagyszombati és a Galgóci járásban (okresy Dunajská Streda, Trnava, Hlohovec) a legrosszabb a járványhelyzet.

A COVID-19 betegségbe naponta átlagosan 94 személy hal bele. A reprodukciós szám 1 alatt van. Csaknem 90 000 személy már megkapta az oltást. Jelenleg 248 mobil tesztelőállomáson végeznek szűrővizsgálatot.

A miniszter szerint több esetben is visszaéltek a biztosító által térített PCR tesztekkel, ezért februártól mindenki csak legfeljebb havi két ingyenes tesztre lesz jogosult. Hozzátette: február 1-től azoknak, akik külföldről térnek vissza az országba, karanténba kell majd vonulniuk. Ha öt nap után el akarják hagyni a vesztegzárat, önköltségen le kell teszteltetniük magukat.

Adriana Šimková, az egészségügyi minisztérium orvos szakértője felszólított mindenkit, hogy tartsák be a járványellenes óvintézkedéseket. Hozzátette: nagyon fontos a vitaminok, nyomelemek szedése is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.