Csendesedő körzet, élő iskola - Fogyó gyermeklétszám mellett is sikeres a vágsellyei magyar oktatás
Az elballagó kilencedikesek osztálylétszámához viszonyítva jóval kevesebb lesz a jövő tanévben az első osztályos tanuló a kiváló rendszerrel működő Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolában. A vágsellyei magyar iskolába íratják a körzetbe tartozó, vághosszúfalusi és vágtornóci magyar gyerekeket is. Az iskola a második ciklusban lépett be a reformiskolák közé. Kiválóan működik náluk a reformoktatás, a szülők is elégedettek.

Huszonnégy kilencedikes ballag el idén a Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolából. Az intézménynek jelenleg 175 tanulója van, a közös igazgatás alá tartozó óvodában pedig 21 óvodás.
A következő tanévre 14 elsőst írattak be a szülők a nagymúltú intézménybe. Ide íratják a körzetbe tartozó magyar családok is a gyermekeiket. Míg Vághosszúfalun több magyar kisdiák él, addig Vágtornócon már igencsak elapadt a magyarajkú lakosság száma
– tudtuk meg Hamar Mónika igazgatónőtől. Az óvodai beíratásra május 5-15 kerül sor náluk.
„Érdekes, hogy évek óta inkább „fiús” osztályaink vannak. Jövőre is több lesz a fiú, 8-an lesznek a legények, míg 6 leányt várunk az iskolába. A beíratásra a tanulóink kedves meseelőadással várták a jövendőbeli kiselsősöket, akik a mese hatására felbátorodva nagyon ügyesen teljesítették az iskolába lépés próbatételeit.” – mesél az igazgatónő, akit az oktatási reformról is kérdeztünk.
A vágsellyei magyar iskola a második körben lépett be az új reformoktatásba. Az idei elsőseiket már az új curriculum szerint tanítják.
– magyarázta az igazgatónő. A változás náluk folyamatos, az intézmény vezetője úgy véli, azok az iskolák, akik a Covid alatt és után is jól és hatékonyan tudtak reagálni és változtatni, könnyebben veszik a reformot is. Tematikus napokat is tartanak, ahol a lényeg a tantárgyak közti kapcsolat megértése és kiaknázása.
A Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolában az a szokás, hogy az elsős tanítónéni a tanév első napjára szépen feldíszíti a tantermet, és ekkor kapják meg a kiselsősök a Rákóczi Szövetség ajándék iskolatáskáit is. Az iskola jelenlegi első osztályában 11 gyermek tanul.