2021. április 20., 14:52

Beíratások a keleti végeken

Ma már a legtöbb iskolában a 6 éves gyerekek beíratása nem egy konkrét naphoz kötődik, hanem egész április folyamán zajlik. Ezért egyelőre csak két teljes felépítésű és két alsó tagozatos iskola igazgatóját tudtuk megkérdezni arról, hány magyar elsős diákra számíthatnak a következő tanévben.

A Dobó István Alapiskola

A kisgéresi alsó tagozatos iskola igazgatónője, Asszonyi Zsuzsanna a következőket mondta el portálunknak: Ők összevont osztályokban tanítanak, és összesen 7 kiselsőst írattak be hozzájuk.

Ez a szám átlagosnak tekinthető az előző tanévek viszonylatában. A gyerekek zöme helyi, de Őrösből és Leleszről is érkezik 1-1 gyerek. Két kicsit viszont szüleik szlovák iskolába küldtek.

A battyáni alsó tagozatos iskola igazgatónője, Pekarik Tímea pontos adattal tudott szolgálni portálunknak, hiszen hozzájuk kizárólag a helyben lakó gyerekek jelentkeznek, idén szám szerint 14-en.

Ez bőven elegendő egy önálló osztály megnyitásához. Sajnos, ebben a községben is akad szlovák tannyelvű iskolába küldött magyar gyerek.

Ami a teljes felépítésű iskolákat illeti, a nagytárkányi magyar iskolában szeptemberben 17 magyar elsőst köszönthetnek majd, ez a szám közel azonos az előző években megszokottakéval—mondta Krídlo Valéria igazgatónő.

Az sem teljesen kizárt, hogy szeptemberre akár 1-2 fővel többen is lehetnek. Sajnos, itt is kerülnek szeptembertől magyar gyerekek szlovák iskolába.

Végezetül az Ung-vidéki Nagyszelmencen található Dobó István Alapiskola igazgatója, Hack László nyilatkozott portálunknak. Ők 20 elsős gyerekkel kezdik az új tanévet.

A helyi gyerekeken kívül Szirénfalva, Dobóruszka és Budaháza tartozik vonzáskörzetükbe, de szeptemberben elsős gyerekek érkeznek hozzájuk Nagykaposról, Csicserből, Mátyóc-Vajkócról és Kaposkelecsényből is. Ezek szállítását az iskolabusz segítségével tudják megoldani.

A megszólított iskolák mindegyikében hétfőn megkezdődött a kijelölt évfolyamok számára a jelenléti oktatás  A szülők elengedték gyermekeiket az iskolába, és pillanatnyilag sem a pedagógusok, sem a tanulók nem fertőzöttek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.