2020. november 11., 16:09

Az oktatásügyi miniszter mindent megtesz azért, hogy a hónap végén újra legyen tanítás az iskolákban

Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter továbbra is azon dolgozik, hogy a diákok november 30-án visszatérjenek az iskolába.

Branislav Gröhling
Fotó: TASR

A tárca vezetője elmondta, a végleges döntést jövő héten kellene meghozni a válságstáb ülése után.

Gröhling szerint minden attól függ, milyen döntés születik a válságstábon, elképzelhető az is, hogy az iskolák zárva tartását meghosszabbítják.

Hozzátette, hogy ez nem az oktatásügyi miniszter döntése, álláspontja lenne.

Az iskolákban végzett kötelező tesztelésről elmondta, mielőtt ez megtörténne, számos kérdést meg kellene vitatni.

Szerinte nemcsak a logisztikai kivitelezéséről van szó, hanem azokkal a szülőkkel is beszélni kell, akik nem engednék a gyerekeiket leteszteltetni.

A tárca vezetője elmondta, már régebben kidolgozták az iskolákban a szemafort, amely szerinte nagyon jól működött, amihez mobilegységeket szerettek volna rendelni a régiókon belül.

Elmondása szerint ez a következőképpen működne,

ha fertőzöttet észlelnének az iskolában, akkor az iskola vezetősége felhívná az adott mobilegységet, ahonnan kijönnének és letesztelnék a pedgógusokat.

A miniszter az országos teszteléssel kapcsolatosan elmondta, jövő héten, november 16-án a válságstábon belül kiértékelik és kielemzik az eredményeket.

Felmerült az az ötlet is, miszerint a gyermekeket hat fős csoportokban oktatnák az iskolákban.

A rendelet alapján meghatároznák, mely gyermekek csoportosulnának.  Figyelembe vennék a gyermekek szociális helyzetét is.

Gröhling azt is megjegyezte, hogy a tanárokat kisegíthetnék a pedagógiai karon lévő diákok hallgatói is.

További pénzösszegeket kelen elkülöníteni az iskolák felszerelésére. Gröhling szerint ez az összeg nagyjából 10 millió euró felett lenne.  A közelmúltban az oktatásügyi minisztérium erre a célra hatmillió eurót különített el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.