2021. március 8., 16:22

Az iskolákban már kipróbálták a gargalizálós tesztelést

A napokban négy iskolában próbálták ki a gargalizálós tesztelést, mintegy 7100 tesztet használtak fel.

Branislav Gröhling
Fotó: TASR

Erről az Expres Rádió közéleti műsorában számolt be Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter, hozzátéve:

minden tesztalany negatív teszteredményt produkált.

Az oktatási miniszter elmondása szerint megkezdik a gargalizálós tesztek kiszállítását azokba az iskolákba,

amelyek jelezték ezen igényüket.

Gröhling kijelentette:

több mint 50 700 iskolai alkalmazott már megkapta az oltást.

Hozzátette:

ebbe nem számolták bele az összes dolgozót, például a szakácsnőket vagy a közgazdászokat. Egyben megerősítette, hogy a hétfőtől érvényes, módosított oltási stratégia értelmében a tanárokat már nem fogják soron kívül oltani.  

Gröhling arról is beszélt, hogy egyelőre nem fontolgatják a szóbeli érettségi vizsga eltörlését, amely májusban esedékes. Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e azt mégis törölni, azt válaszolta: „minden lehetséges”. Hozzátette:

a döntése attól függ, hogyan alakul majd a járványhelyzet.

A középiskolai felvételikkel kapcsolatban annyit mondott, hogy azok május elején esedékesek.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.