2020. május 7., 13:20

Az idei Kaszás Attila-díjat Gál Réka Ágota kapta

A koronavírus-járvány miatt a Selye János Gimnázium végzős diákjainak a ballagása sem valósulhat meg, ahelyett virtuálisan búcsúznak el az alma materüktől. Az idén 13. alkalommal átadandó Kaszás Attila-díjat a hetényi Gál Réka Ágota diákszínjátszó érdemelte ki. Természetesen, a további hagyományos gimis díjak is gazdára találtak.

Galéria
+2 kép a galériában
Gál Réka Ágota, a Kaszás Attila-díj 2020 tulajdonosa
Fotó: Selye János Gimnázium

„Ebben az évfolyamban különleges tehetségeket kaptam – sokat. Már kiforrott egyéniségeket, komoly szakmai múlttal, egyedülálló felkészültséggel, kifinomult színházi ízléssel, kemény véleménnyel. Nem is volt egyszerű már a darabválasztás sem, hiszen sok-sok tehetséges gyereknek, egyéniségnek kellett szerepet adni, – valamint igény volt egy szórakoztató előadás létrehozására, az elmúlt két év komoly, olykor komor témái után. Az Anconai szerelmesek kitűnő alapanyagnak tűnt, mint később bebizonyosodott, jó lóra tettünk. A színészpalánták brillírozhattak a színpadon, fürdőzhettek a közönség tapsában, szeretetében. Ezzel is iszonyatosan megnehezítve az én munkámat, hiszen tudtam, márciusban fel fog hívni az igazgató úr, hogy döntsek: ki legyen az idei Kaszás Attila-díjas. Tudom, nagyon sokszor elmondjuk, hogy milyen nehéz… De ez most nem nehéz volt, hanem szinte lehetetlen küldetés – kicsit olyan, mint amilyenné a vírus változtatta az életünket...”- egyebek mellett ez olvasható Bajkai Csengel Mónika, a Gimisz Diákszínpad rendezője által a díjátadás alkalmából írt beszédében, amelyet az SJG titkársága küldött el a Ma7.sk-nak.

Végül úgy döntött, hogy az idei díjazott a hetényi Gál Réka Ágota legyen, mert „minden egyesül benne, ami ahhoz kell, hogy egy napon a legnagyobb művészek között emlegessék. Tehetsége ráadásul alázattal és megfelelő mennyiségű szemtelenséggel párosul. Tudja, mit jelent ez a szakma – az összes pozitívumával és negatívumával együtt, - már nagyon kevés dolog lehet meglepetés a számára. Nem is csoda, hiszen az anyaméhben szívta magába először a színpad levegőjét. Még is, vagy pont ezért, soha nem a szülei sikereiből élt. Utat tört a saját egyénisége. Képezte magát, táncolt, énekelt, játszott.

Mindebben pedig független szakemberek szerint is kiemelkedőnek bizonyult. Minden díjat megnyert már, amit ebben a korosztályban táncban, versben lehet – a szintén színművész szülei méltán lehetnek büszkék a lányukra. A Pozsonyi Színművészeti Egyetem színművész szakára a legmagasabb pontszámmal vették fel. Teljesítményével a felvételiztető bizottságot is elkápráztatta, ahogy a Gimisz közönségét is az Anconai szerelmesekben Lucia szerepében”.

E tanévben 136 gimnazista sajátos módon búcsúzik az alma materétől, s kap érettségi bizonyítványt vizsgázás nélkül, a négy évnyi teljesítménye alapján.

ballagas_kaszas_3.jpg

Andruskó Imre iskola-igazgató búcsúbeszédében így fogalmazott: „…úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban – ezek Ferenc pápa szavai. Kedves «karantén» ballagó diákok! 2006-ban Habsburg Ottó volt a 370 éves múltra visszatekintő Selye János Gimnázium vendége, aki a következőképpen fogalmazott: «Az a jó európai, aki vállalja nemzetiségét, anyanyelvét, hazáját, a mi esetünkben szülőföldjét.» Ne féljetek vállalni magyarságunkat, anyanyelvünket, közösségünket, a szlovákiai magyarok közösségét. Ne féljetek minden körülmények között tagaszkodni a nemzeti identitásunkhoz, hagyományainkhoz, az anyanyelven történő oktatáshoz, a magyar kultúra ápolóihoz. Minden évben elmondom: ne féljetek gyermeket vállalni, ne mondjatok le a gyermekvállalás gyönyörűségéről. Mert gyermek, gyermekek nélkül nincs szlovákiai magyar jövő, nincs magyar óvoda, nincs magyar iskola”.

A végzősök nevében Oros Boglárka Sára mondott volna búcsúbeszédet. „Hálás vagyok és leszek azért, hogy a Selye János Gimnázium diákja lehettem, hálás vagyok, hogy az életemből 4 évet itt tölthettem. Az érettségi találkozókon pedig majd arra is emlékezünk, hogy a „nemérettségiző” nemzedék voltunk ugyan, de igazából ekkor nőttünk fel, és tanultuk meg értékelni a barátságokat, a szabadságot és azt, hogy szerethetünk”- hangsúlyozta.

Farkas Adriannától, az intézmény magyartanárától arról is értesültünk, hogy az ilyenkor szokásos többi díjat is megkapják az arra érdemes végzősök. Az iskola legnagyobb díjának számító Selye János-díj jutalmazottjának nevét azonban csak az év végén árulják el.

ballagas_kaszas_4.jpg

„Ha belegondoltok, ennek a széttagoltságnak, amit most meg kell élnünk-élnetek, akár gyógyulást hozó üzenete is lehet Számotokra! Felnyitja a szemeket, hogy a szívek is megnyílhassanak! Megtanuljuk talán, hogy meg kell küzdeni magunkért, embertársainkért! Ne engedjétek el egymás kezét, még akkor sem, ha most nem tudjátok szemtől szemben megszorítani, megsimogatni! Ez legyen az ÜZENET számotokra, melyet továbbvisztek és adtok, és ez legyen a válasz Vörösmarty kérdésére is: „Mi dolgunk-mi dolgotok a világon?” Ezzel „ballagjatok” el a Selye János Gimnázium falai közül 2020. május 7-én, történelmet írva! Isten Veletek!“ - idézzük a tanárnő útravalóul szolgáló gondolatait.

Igazgatói dicséretben részesesültek azok a tanulók, akik kitűnő tanulmányi eredmények mellett hazai, illetve nemzetközi tantárgyversenyeken értek el kimagasló eredményeket: Jánosdeák Márk, Kamocsai Anna, Kovarčík Sára, Pinke Andrea, Bajcsy Tünde, Koncser Viktória, Kozmér Barbara, Lengyel Barbara, Oros Boglárka Sára, Vajda Marián, Fonód Lilla, Gál Réka Ágota, Fehér Fruzsina Anna, Králik Máté, Majtán Flóra, Šenkár Viktória, Dékány Barbara, Juhász Eszter, Pivoda Vivien, Terbák Enikő Krisztina.

Továbbá a Király Püspök Alapítvány díjával a tehetséges diákokat továbbtanulásukban támogatják. Az iskola mellett működő Klapka György sportklub évente jutalmazza a legjobb negyedikes sportolókat. A volt gimnáziumigazgató által létrehozott Ipóth-díjjal a kimagasló tehetségeket támogatják. Ezeken kívül gazdára talált a Palinay Gyula-díj, a Diákönkormányzatban végzett tevékenységért járó díj, valamint a kultúra, az anyanyelv ápolása terén kimagasló eredményt elérő diákoknak járó Rotary-díj, a Szülői Munkaközösség díja, a Pro Patria Díj és a fiatalon elhunyt diákukról, Paraszti Istvánról elnevezett díj, amelyet az orvosi pályára készülő, kimagasló eredményeket elérő diákok vehetnek át.

ballagas_kaszas_3.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.