A távoktatásról kertelés nélkül a SzóBeszéd stúdiójában
A koronavírus okozta helyzet miatt előtérbe kerültek az online megoldások, digitális technológia. Nincs ez másként az oktatásban sem, ahol az online távoktatás kapta a főszerepet, amíg a személyes kontaktus kispadra került. Több hét online távoktatás után talán már körvonalazódnak ennek a tanulási-tanítási módszernek az előnyei, illetve hátrányai. Miklós Beáta, a dunaszerdahelyi egészségügyi középiskola igazgatója első éven vezeti az intézményt. Amikor elkezdte a munkát, nem erre számított, de közös erővel megbirkóztak a feladattal.
Saját bevallása szerint sem számított ekkora kihívásra a 2019/2020-as tanévben, mivel azonban a kihívások embere, az első pillanattól kezébe fogta a gyeplőt és szigorú intézkedések mellett, sok mindenre odafigyelve működteti iskolája online oktatását.
Kerülik a közösségi médiát, biztonságos platformon kommunikálnak a gyerekekkel, akik órarend szerint tanulnak a mai napig.
A távoktatás elején részt vettek egy webináriumon, ahol a többi kollégával egyeztetve, ötletelve beszélték át az új módszertant. Ez alapján és az interneten inspirálódva dolgozott ki egy, a saját iskolájára szabott módszertant is.
Beszélgetésünkben szó esett a tanárok megváltozott munkakultúrájáról, arról, hogyan értékeli az igazgatónő az elmúlt időszakot. Mivel minden válsághelyzet rejt magában újabb lehetőségeket, a beszélgetés során megtudhattuk, miben látja az előrelépés lehetőségeit stúdióvendégünk.
A tanári kar figyel a diákok lelki egyensúlyára is. Az osztályfőnöki órák is rendeltetésszerűen zajlanak, ahol megbeszélhetik a járvány okozta helyzet nehézségeit, szépségeit.