2022. szeptember 3., 20:01

A Szlovákiai Magyar Iskolák XXII. Országos Tanévnyitó Ünnepsége Deresken

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében idén a Nagyrőcei járásban, a mintegy négyszáz lakosú, többségében magyarok által lakott Deresk település Árpád-kori Szent Mihály-templomában tartották a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségét.

deresk
Fotó: Katona Tamás

Az eseményen, amelyet jelenlétével megtisztelt Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán, a magyar belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára, Czimbalmosné Molnár Éva, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának Felvidékért Felelős Főosztályvezetője és Fülöp Andrea Mária konzul, Magyarország pozsonyi nagykövetségének besztercebányai alkonzulátusáról, illetve a szlovákiai magyar oktatás és közélet számos jeles képviselője. Hagyományosan sor került a helyi iskolakezdő gyerekek bemutatkozására, a Pedagógus Szolgálati Emlékérem átadáKincsünk a magyarságunk és kereszténységünksára és a pályakezdő pedagógusok köszöntésére is.

tanevnyito6
Fotó:  Katona Tamás

A tanévnyitó ünnepség ezúttal is ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen n.t. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Egyházmegye esperese és Balázs Patrik plébániai kormányzó hirdetett igét.

Az esperes Mózes második könyvét idézve a pusztai vándorlásról, a bibliai nép helyzetéhez hasonlította a magyarság helyzetét. Mint mondta, sok minden van mögöttünk: siker, kudarc, kihívások, sok-sok nehézség, de ott van előttünk az egységes cél is: megkezdeni az új tanévet, tanítani, nevelni és értékeket átadva útnak indítani a magyar anyanyelvű gyermekeket és fiatalokat. Ami nem kis feladat, ráadásul úgy, hogy azt sem tudjuk, mi vár ránk a közeljövőben.

Ezért óriási felelősség a pedagógusok, a gyerekek, a szülők, sőt mindannyiunk számára”

– mondta az esperes hozzáfűzve, Istentől kapott csodálatos örökségünket, anyanyelvünket, kultúránkat, a ránk bízott tudást és minden értéket az ahhoz méltó és illő felelősséggel kell igyekeznünk továbbadni a bennünket követő nemzedéknek. Minden gyereknek, minden fiatalnak szüksége van a tanárra, akkor is, ha az internet világában sokszor úgy tűnik, a mai gyerekek már mindent tudnak. „Az internet azonban az emberséget, a szeretetet, a barátságot nem tudja megadni, de egy jó tanár igen” – tette hozzá.

Példát kell mutatni helytállásból, felelősségből, tisztességből

A 2022/2023-as tanévet Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke nyitotta meg. Beszédében emlékeztetett, a 77 békés év után berobbant életünkbe a háború, meggyengült Európa, és a világgazdaság átalakulása, a gazdasági és a társadalmi bizonytalanság ellenére most csak azért is ünnepelni fogunk.

Nem tehetünk mást, a gyerekek bíznak bennünk. Itt várakoznak a templom épülete előtt, ünneplőben, szívükben váltogatja egymást a szorongás és a kíváncsiság”

– fogalmazott az elnök hozzátéve, és mi nem vehetjük el tőlük az álmaikat, példát kell mutatnunk nekik helytállásból, felelősségből, tisztességből.

tanevnyito11
Fotó:  Katona Tamás
Beszédében kiemelte továbbá, hogy a szórványtelepülésnek számító Deresk a gömöri régió utolsó magyarok által lakott faluja, amelynek 1910-ben még 802 lakosa volt, és a lakosok 95 százaléka magyar anyanyelvű volt. A legutolsó népszámlálás adatai szerint azonban a falu lakóinak száma 397-re apadt, és már csak 67 százaléka vallotta magát magyar anyanyelvűnek.

„111 év alatt elveszett 405 fő Deresken, és több mint a negyedével csökkent a magyarok létszáma. Sajnos Pozsonytól Nagykaposig számos településen tapasztalhatjuk ezt” – mondta Fekete Irén hozzáfűzve, a tömbmagyarság is morzsolódik, de az oktatása egyelőre még rendben van. Ugyanez a szórványról már nem mondható el: fogyás, el-öregedés, elköltözés jellemzi. „Pedig ők a magyarság végvárai, olyan értékek őrzői, amelyek a tömbmagyarságban nem lelhetők fel, még az anyaországban sem” – fogalmazott a pedagógus-szövetség elnöke.

Beszédében kiemelte, Magyarország kormánya nemcsak szavakban, hanem tettekben is támogatást nyújt, amelynek köszönhetően jobb körülmények között tanulhatnak gyermekeink az anyanyelvükön. 2022 szeptemberétől magyar kormányzati támogatásból 16 iskolabusz segíti 15 magyar tanítási nyelvű alapiskola diákjainak az iskolába járást. Közel húsz esztendeje a Rákóczi Szövetség is megbízható támogatója a magyar iskoláknak. Mindez felbecsülhetetlen értéket jelent számunkra a jövőt, a szülőföldön való megmaradást és boldogulást illetően, mondta.

A lemaradás, a társadalom perifériájára kerülés elkerülésének egyik leghatékonyabb ellenszere ugyanis a jó magyar iskola”

– fogalmazott Fekete Irén.

Az idei tanévet 3675 magyar kiselsős kezdi

Az ünnepélyes tanévnyitó a környékbeli magyar iskolák kiselsőseinek bemutatkozásával és rövid műsorával folytatódott, akiket a történelmi egyházak képviselői is megáldottak.

A nagy magyar nemzet minden tagja két kincset őriz a szívében, magyarságát és keresztény mivoltát”

– mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelve, ezt a kettőt elválasztani szinte lehetetlen.

tanevnyito15
Fotó:  Katona Tamás

Beszédében köszönetet mondott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, és kiemelte a felvidéki magyar pedagógusok szerepét a szülőföldön való megmaradásban, az anyanyelv értékeinek megőrzésében és nemzedékről nemzedékre való átadásában. Köszönetet mondott a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak eddigi áldozatos munkájukért, illetve a pályakezdő pedagógusoknak is, akik ezt a hivatást választották.

A nemzetpolitikai államtitkár beszéde további részében a külhoni magyar oktatási intézményeknek nyújtott támogatásokról és eredményeiről beszélt.

Az elkövetkező idő veszélyei ellen két fontos tényezőre van szükség: biztonságra és folytonosságra. „Magyarország kormánya elkötelezte magát arra, hogy a már megkezdett programokat és feladatokat továbbra is végigviszi, illetve az együttműködést fenntartja, ez elmúlt 12 esztendőhöz hasonlóan” – mondta, hozzátéve, az eredményeket a legjobban az mutatja, hogy mintegy 300 ezer gyermek számára tették és teszik elérhetővé a Kárpát-medencében az anyaországon kívüli minőségi anyanyelvi oktatást. Hangsúlyozta azt is, hogy a nehézségek ellenére van ok a bizakodásra, hiszen az idei tanévben 3675 gyermek kezdi meg az első osztályt a Felvidéken, ami azt mutatja, hogy évről évre nő a magyar iskolások száma.

tanevnyito12
Fotó:  Katona Tamás
Meg kell őrizni Európa nemzeti sokszínűségét
Maruzsa Zoltán, a magyar belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára beszédében elsősorban azt emelte ki, fontos, hogy megőrizzük az identitásunkat, hogy Európa nemzeti sokszínűsége ne váljon történelemmé, hiszen az ajtókon, ablakokon, vagyis a monitorokon már egy globális kultúra kopogtat: egyenmesék, egyenjátékok, egyendivat.

A pedagógus szerepe, hogy az elérhető globális tudásözönben rendet vágjon, amihez mindennél nagyobb tudásra van szükség. A mérlegelő gondolkodásnak kell érvényesülnie ahhoz, hogy ki tudjuk választani azt, ami az identitásunkat erősíti, mondta az államtitkár.

Az ünnepélyes tanévnyitó következő programpontja az anyaország által adományozott köznevelési díjak, a Pedagógus Szolgálati Emlékérem átadása volt, amit a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak nyújtottak át, majd elhangzott a pályakezdő pedagógusoknak szóló „Útravaló” és a magyar iskolákba küldött „Üzenet” is. Az ünnepi tanévnyitó során közreműködött Vadkerti Imre énekes, a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsergők énekkara Füzér Henrietta vezényletével, Mikó Attila igazgatóhelyettes verset mondott és zongorán közreműködött Iván László pedagógus, kántor.

Korda Edit dereski iskolaigazgató az ünnepséget követően lapunknak elmondta, nagy a jelentősége, hogy Dereskre esett a választás.

– A nyelvhatár szélén lévő szórványtelepülésről van szó, s mi nagyon fontosnak tartottuk, hogy láttassuk az itt élő emberek munkáját, illetve azokat az értékeket, amelyeket itt létrehoztak. A Gömörszepesi Érchegység és a Turóc-patak völgyében fekvő Deresk község és lakói számára megtiszteltetés és öröm volt, hogy helyet adhattak és társszervezői lehettek az országos tanévnyitónak – mondta az iskolaigazgató.

Felemelő érzés volt, hogy ebben az isten háta mögötti kis faluban ennyi ember összegyűlt, s nagy-nagy köszönettel tartozik mindenkinek, aki segítette a tanévnyitó megszervezését

– tette hozzá.

– Ez a tanévnyitó azt is megmutatta, kis helyeken is születhetnek nagy dolgok, ha helyén van a szív, és alázattal tudunk szolgálni. Legyen áldott ez a nap, maradjanak meg a szép emlékek – fűzte hozzá az iskolaigazgató, sikeres évkezdést kívánva minden kis- és nagyiskolásnak, illetve pedagóguskollégának. 

Megjelent a Magyar7 2022/36. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.