ma7 Magyar pontok 2020. március 8., 16:31 Itt az Összefogás 14 "magyar pontja" az új kormány programjába A Magyar Közösségi Összefogás pénteki közgyűlésén határozatban erősítette meg az Összefogás által aláírt választási szerződésben foglalt vállalásokat. Ellenszegültek 2020. március 8., 14:42 Rendőrt kellett hívni a budapesti kórházban kezelt iráni fertőzöttekhez Magyarországon hét fertőzöttet tartanak nyilván, ebből 2 magyar állampolgár. Rácsok mögött 2020. március 8., 12:59 Szökni próbált egy rab Lipótváron - az őrök rálőttek Az elítéltnek nem ez volt az első szökési kísérlete. Arcmaszktalanság 2020. március 8., 11:45 Nyerészkednek a divatos arcmaszkokon Az arcmaszk hiánycikk lett, annak ellenére, hogy nem igazolt a vírussal szembeni hatékonyságuk. Diktatúra 2020. március 8., 11:24 Észak-Koreában hivatalosan nincs egyetlen koronavírussal fertőzött személy sem Az észak-koreai egészségügy korábban is csődöt mondott vészhelyzetekben, és most sincs abban az állapotban, hogy ezt a járványt megfelelő módon kezelni tudja. Csalás 2020. március 8., 10:31 Újabb gyalázatos trükk: becsapták a hiszékeny nyitrai nyugdíjas nőt A csaló gázgyári alkalmazottnak adta ki magát, azt állítva, hogy a gázcsövet és a gázórát jött ellenőrizni, majd az idős nőtől 50 eurót kért. Egészséges táplálkozás 2020. március 8., 09:31 Ezért egyen sok spárgát: felgyorsítja az emésztést, jót tesz az idegeknek A spárga íze jellegzetesen kellemes, érdekes és dekoratív külsejével a legegyszerűbb ételt is feldobja. Időjárás 2020. március 8., 09:16 Felhős idővel búcsúzik a hét A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése vasárnapra. Újabb két beteg 2020. március 8., 08:33 Hétre emelkedett a koronavírusos esetek száma Magyarországon A Szent László Kórházban karantén alá vont egyik iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták az új koronavírus-fertőzést. Nemzetközi nőnap 2020. március 8., 07:29 Tudta? Honnan ered a nőnap, és mit ünneplünk ekkor? Ma már elsősorban apróbb ajándékokkal kedveskednek a nőknek nőnapon, és csak viszonylag kevesen tudják, hogy miről is szól valójában ez a nap. leventék némethonban 2020. március 7., 17:55 Harmadszor is Medvéről szólnak a Vízsodorta históriák Háború és szövetkezesítés. paradicsomi állapot 2020. március 7., 16:54 Megismételt kánai csoda: bor folyt a csapokból A falu lakosainak egy része aggodalmát fejezte ki a vízellátás biztonsága kapcsán, mások amiatt panaszkodtak, hogy a szakemberek túl gyorsan oldották meg a problémát. Konferencián járt 2020. március 7., 08:50 Ausztriában van egy fertőzött szlovák család Az egész család karanténban. Egészséges táplálkozás 2020. március 6., 19:55 Tudta? A sárgarépa különösen egészséges A répát először a babilóniaiak és az egyiptomiak kezdték termeszteni. Esély a gyógyulásra 2020. március 6., 18:54 A kormányfő rábólintott a kis harcosok megsegítésére: Melyik biztosító fizeti ki a 2 milliót? Három kisgyermeknek van még szüksége a fejenként 2 millió eurós gyógyszerre. Belepottyantak 2020. március 6., 14:45 Mi mindent rejt egy középkori latrina? A 17. században lett belőle tárolópince, majd a következő évtizedekben a munkások egyre több rétegnyi téglapadlót adtak hozzá. Járvány 2020. március 6., 13:54 Kiderült, honnan való az első koronavírusos beteg Szlovákiában Egy 52 éves férfi betegről van szó. Kéjgáz 2020. március 6., 13:13 Holtan találtak egy ukrán sakknagymesterre és sakkbajnok barátnőjére Nem kizárt, hogy drogoztak. Öngyilkos merénylő 2020. március 6., 13:01 Öngyilkos merénylő robbantott az amerikai nagykövetség előtt Tunéziában A hírek szerint a robbanásban öt rendőr sérült meg. Útlezárás 2020. március 6., 12:25 Kamion borult az árokba Nádszegnél, ideiglenesen lezárták az utat Kerüljék a szakaszt. Oldalszámozás Első oldal Első oldal « Első Előző oldal Előző oldal ‹‹ … Oldal 865 Oldal 866 Oldal 867 Oldal 868 Jelenlegi oldal 869 Oldal 870 Oldal 871 Oldal 872 Oldal 873 … Következő oldal Következő oldal ›› Utolsó oldal Utolsó oldal Utolsó »