2020. november 28., 08:37

Szerbia és Koszovó viszonyától a Nemzetközi Büntetőbíróságig. Megjelent a Külügyi Műhely 2020/2. lapszáma

A Külügyi Műhely c. online tudományos folyóiratot 2019-ben hozta létre 22 doktoranduszhallgató, doktorjelölt és fiatal szakértő azzal a céllal, hogy a nemzetközi fókuszú kutatási eredményeknek új platformot teremtsenek.

Az indulás óta 3 lapszám jelent meg, és a 2020/2. számmal érte el a kiadvány az első évfordulóját. A 2019 november megjelent tanulmányokban és tudományos írásokban változatos szakmai háttérrel rendelkező szakértők osztották meg kutatási eredményeiket a Külügyi Műhely hasábjain. Ez alól a jelenlegi, 2020/2. lapszám sem kivétel, ahol – a teljesség igénye nélkül – az alábbi írások jelentek meg.

Hegedős Soma, a Danube Institute munkatársa a jogállamiság teoretikai problémáiról írt az Európai Unió jogfelfogásának vonatkozásában.

Varga Erzsébet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar megbízott oktatója az agresszív adótervezési struktúrákra vonatkozó nemzetközi információcsere témakörét fejtette ki.

A Külügyi Műhely 2020/2. lapszámában már két visszatérő szerző is publikált: Szőke-Kis Bernadett a szubszidiaritás elvének megjelenését és jelentését vizsgálta az Európai Unióban, míg Pesci Marco a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát vizsgálta meg, különös figyelmet fordítva a szudáni Omar al Bashir esetére.

Említést érdemel, hogy a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium több jelenlegi és volt diákja is nyújtott be közösen megírt tanulmányokat. Fábian Armin Vincentius (TudományOn oldal főszerkesztője), Pajor Angelika és Vadas Ágoston Magyarország és Dél-Korea politikai/diplomáciai és gazdasági kapcsolatait vezette végig az elmúlt 30 évben. Míg Igari András, Bálint Janka és Pálffy Patrik pedig statisztikai eszközökkel igyekeztek meghatározni Közép-Európa fogalmát és lehatárolását a többi szomszédos földrajzi egységtől.

Kozma Klementina, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Amerika Tanulmányok Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa Románia és az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatainak kezdetét mutatta be.

Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa Szerbia és Koszovó viszonyrendszerét mutatta be a 2010 és 2020 közötti időszakban.

A Tudományos élet rovatban kapott helyett Wágner Tamás Zoltán, a Külügyi Műhely Szerkesztőbizottság tagjának két, szeptemberben megrendezett esemény bemutatását tartalmazó írása. Elsőként a Tom Lantos Intézet European Regional Forum on Hate Speech, Social Media and Minorities c. kerekasztal beszélgetésről írt beszámolót, amelyet a VM4K: Az első száz év c. konferencia beszámolója követett.

A teljes lapszám elérhető többek között a Külügyi Műhely Alapítvány honlapjáról, a Magyar Tudományos Akadémia REAL és REAL-J repozitóriumaiban, az Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívumban, valamint a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT.hu) oldaláról.

A fenti felületek közvetlen hivatkozásai a Külügyi Műhely Alapítvány honlapjáról érhetők el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.