Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről.
Lehetségesnek tartja Izrael és az Irán által támogatott Hezbollah libanoni síita milícia konfliktusának diplomáciai megoldását.
Amikor valós megoldás helyett csak tovább rontják a helyzetet.
Csehország az árvíz után most a belpolitikai viharral néz szembe.
Japán kilencedik alkalommal kezdte meg a szennyezett víz kibocsátását a fukusimai atomerőműből.
Oroszország szuverenitása mindenek felett.
Az Ukrán Fegyveres Erők csapást mértek három határ menti településre az oroszországi Belgorod megyében.
A német Zöldek két társelnöke szerdán bejelentette, hogy novemberben lemond a párt teljes vezetősége.
Diplomáciai megoldást sürgetett a Közel-Kelet fegyveres konfliktusaiban, valamint a Nyugat Ukrajna mögötti kiállásának fenntartását szorgalmazta Joe Biden amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésében mondott felszólalásában kedden New Yorkban.
Az ukánoknak szembe kellene nézniük a múltban elkövetett bűneikkel.
Béketerv: a háborús sikerekhez növelni kell a befektetéseket az ukrán fegyverek gyártásába, és engedélyezni kell Ukrajnának a csapásmérést Oroszország területén és a befagyasztott orosz eszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
Roberto Gualtieri római főpolgármester elrendelte a migránsok és más hajléktalanok ideiglenes utcai alvóhelyeinek felszámolását.
Az izraeli légicsapások libanoni áldozatainak száma kedd reggelre megközelítette az ötszázat, a sebesülteké a kétezret, az áldozatok között több tucat gyermek van.
Romániában egy 2017-ben elfogadott törvény szerint az országos bruttó minimálbér felével egyenlő pótlékra jogosult minden doktorátussal rendelkező munkavállaló, amennyiben a tudományos címmel kapcsolatos munkát végez.
Ismét pofára estek, de fontosabb a hatalom megtartása. Ha kilépnének, bukna a kormány.
Az ENSZ közgyűlésére New Yorkba érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn német, indiai és japán vezetőkkel folytatott kétoldalú tárgyalásokat, hogy további támogatásukat kérje Kijev háborús erőfeszítéseihez.
Kölcsönösen elfogató parancsot adtak ki a másik ország államfője ellen.
A Hungary Helps - Magyarország segít programban több mint 50 országban nyújtottak segítséget az üldözött vagy más válságövezetekben élő keresztény közösségeknek, támogatási programokat indítottak a Száhel-övezet erőszak sújtotta területein.
Új idők – amikor már nem a potyautasnak, hanem a kalauznak van félnivalója.
Újabb kölcsönös légicsapások voltak Izrael és Libanon között kedden, és újabb légitársaságok jelentették be, hogy felfüggesztik izraeli járataikat.
A cseh kezdeményezés keretében szállított lőszerek egy része idő előtt felrobban, és veszélyezteti a katonákat és a felszerelést - panaszolta az ukrán kormány a cseh kormánynak küldött augusztusi levelében.
Oroszország óvatosan kezeli ezt a kérdést.
Az Európai Unió kisebbségben van az ENSZ Közgyűlésén, tisztségviselőit nem veszik komolyan, aminek oka az elmúlt évek kioktató, lekezelő politikája - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Lemondott hétfőn a cseh kormánykoalíciós Kalózpárt elnöksége, miután a párt rendkívül gyenge eredményt ért el a hét végén tartott regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson.