Warren Buffett, befektető és filantróp, a Berkshire Hathaway részvényeseinek tartott találkozón váratlanul bejelentette, hogy az év végén nyugdíjba vonul.
Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy maradjon távol országa belpolitikájától.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa aggodalmát fejezte ki a Görögország szárazföldi és tengeri határairól jelentett, az országba illegálisan érkezők gyorsított eljárással végrehajtott visszafordításáról szóló beszámolók miatt.
Izrael előző nap új katonai hadjárat kezdetét jelentette be a Gázai övezetben, ahova jelenleg Izrael nem enged be humanitárius segélyeket sem, hogy nyomást gyakoroljon a Hamászra.
Húsz év után, hétfőn megszüntette működését a Skype, az egykor népszerű telefon- és videószolgáltatás.
A stabil és kiegyensúlyozott kínai-európai viszony nemcsak a kölcsönös sikerek záloga, hanem a világ számára is iránymutató lehet - hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai államfő.
Miközben valamelyest emelkedett a Teslák iránti kereslet Európában, addig Nagy-Britanniában kétharmadával visszaesett az amerikai cég elektromos gépjárművei iránti kereslet.
A baleset az Oulton Parkban rendezett verseny első körében történt, melyben összesen 11 versenyző volt érintett.
A képviselőház azonnali feloszlatását és előrehozott parlamenti választások kiírását követelik a hónapok óta tiltakozó egyetemisták Szerbiában.
Az amerikai kormány 1000 dolláros juttatással és ingyenes hazautazással ösztönzi az illegális bevándorlókat az önkéntes távozásra, így elkerülhetik az őrizetbe vételt.
A Trump-kormány lépéseket tett a Harvard Egyetem új szövetségi finanszírozásának blokkolására a szövetségi törvények be nem tartása miatt.
Ukrajna éjszaka nagyszabású dróntámadásokat indított orosz területek ellen, amelyek elsősorban Moszkvát vették célba, és egy tucat repülőtér működését zavarták meg.
Az új-zélandi miniszterelnök kedden azt javasolta, hogy tiltsák be a 16 éven aluliak hozzáférését a közösségi oldalakhoz, néhány hónappal azután, hogy Ausztrália hasonló, a világon a legszigorúbbak közé tartozó korlátozásokat vezetett be.
Az első szavazási körben nem sikerült megválasztani kedden a német szövetségi parlamentben Friedrich Merzet Németország új kancellárjának.
Vatikánváros teljes területén kikapcsolják a mobiltelefonokhoz és más hasonló eszközökhöz szükséges jelet a május 7-én kezdődő konklávé teljes idejére.
Sean "Diddy" Combs szexuális bűncselekményekkel vádolt New York-i tárgyalása az esküdtszék kiválasztásával kezdődött, miközben az ügy hatalmas médiaérdeklődést vált ki.
A hasonló esetek, amikor a parancsnokok különböző könnyítésekért vagy akár zsoldosoktól váltságdíjat követelnek beosztottjaiktól, nem egyedi esetek.
A többségében muszlimok lakta Dagesztánban helyi szélsőségesek több halálos kimenetelű támadást követtek el az elmúlt években.
Donald Tuskot sürgősen evakuálták, miután egy piros petárda landolt a pódiumon.
Zelenszkij nagyra értékelte, hogy Csehország mindent megtesz az orosz agresszió megállítása érdekében. A cseh lőszerkezdeményezés kiválóan működik.
Ruanda az utóbbi években olyan országként igyekezett feltűnni, amely célországa lehet a nyugati országok által eltávolítani akart bevándorlóknak,
Az AfD panaszt nyújtott be a közigazgatási bíróságon Kölnben, ahol a BfV székhelye is van.
Az olasz hatóságok feladata a fehér füst felszállására készülő hívek védelme lesz.
A Friedrich Merz vezette új kormány – ha megkapja a parlamenti támogatást – kedden teszi le az esküt.