A bevándorlási hatóságok egy nagyobb akció keretében 460 illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bevándorlót vettek őrizetbe.
Belga közszolgálati média: A médiakordon az újságírói etika része, célja, hogy megakadályozza azoknak a személyeknek, pártoknak vagy mozgalmaknak az élő megszólalását, akik vagy amelyek antidemokratikus nézeteket képviselnek.
Halállisták, késelések, mi lesz még?
Kijev térségében három ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek a péntekre virradóra történt légitámadás következtében.
Glasgow, Edinburgh, Belfast és Dublin repülőterei járatkimaradásokat jelentettek.
Nenad Nešićet december végén szervezett bűnözés, a többi között pénzmosás, hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadása gyanújával tartóztatták le.
Az elnöki kegyelem szélsőséges tevékenységek, illetve kábítószerkereskedelem miatt elítélt rabokra vonatkozik.
Az ügyészség azzal gyanúsította meg Morawieckit, hogy túllépte hatáskörét a kizárólagos levélszavazás előkészítésével. A tett miatt három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy melyik bűnözői csoport tagjai léptek az Egyesült Államok területére, és hajtották végre a támadást.
Az amerikai nemzeti levéltár az elmúlt években több tízezer, Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatos dokumentumot hozott nyilvánosságra, de több ezer további dokumentum titkosítását nem oldotta fel.
Az Európai Unió befogadná Nagy-Britanniát az euró-mediterrán kereskedelmi térségbe - közölte csütörtökön Maroš Šefčovič a kereskedelemért és gazdasági biztonságért felelős uniós biztos.
A Kreml továbbra is készen áll a tiszteletteljes párbeszédre az Egyesült Államok vezetésével - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal szóvivője.
Trump elnöki mandátumának Közép-Európára gyakorolt hatásairól és az új adminisztráció meghatározó szereplőiről kérdeztük az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjét.
Oroszország Ukrajna fölött aratott győzelme aláásná a világ legnagyobb katonai szövetségének elrettentő képességét-figyelmeztetett Mark Rutte NATO-főtitkár.
Mexikó kilenc befogadó tábort létesít a 3200 kilométer hosszú határ mentén a mexikói migránsok számára.
Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár szerdán ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy egységes és erős Európát hozzanak létre a Donald Trump amerikai elnök által képviselt politika kihívásával szemben.
Az intézkedésre Donald Trump elnök kedden aláírt rendelete alapján került sor.
Robbanás történt a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) Knurów-Szczyglowice sziléziai szénbányájában, tizenhat vájár megsérült.
Egy 28 éves afgán állampolgárságú férfit gyanúsítottként őrizetbe vettek.
Von der Leyen szavai szerint Európai Unió három kulcsfontosságú célt tűzött ki, hogy megerősítse pozícióját a globális gazdasági és technológiai versenyben.
Egy késes merénylő megsebesített öt embert Tel-Aviv központjában, a terroristát agyonlőtték.
A panamai kormány aggasztónak nevezte az ENSZ-főtitkárnak küldött és kedden este nyilvánosságra került levelében Donald Trump amerikai elnöknek a Panama-csatornával kapcsolatos kijelentéseit.
Egész jó biznisz a háború. Legalábbis azok számára, akik a felső tízezernél is följebb helyezkednek el.